2p
Nem várnak nagyobb piaci zavart a jövő év végéig meghosszabbított orosz importtilalomtól a hazai agrárium szereplői.

Ugyanis kialakultak azok az új csatornák, ahová el tudják juttatni a megtermelt árut az uniós gazdaságok - írja a Magyar Idők.

Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára a lapnak elmondta, hogy elsősorban az EU húspiacán okozott némi gondot az importtilalom bevezetése, a piacot kereső termékek lenyomták az árakat, amit a magyar sertéstartók is megszenvedtek. Mára azonban rendeződött a helyzet, a nagyobb nyugat-európai tagállamok egyre nagyobb mennyiségben szállítanak húst és húskészítményeket Kínába. Ennek köszönhetően az élőállatok felvásárlási ára is emelkedik.

A tejtermelésben is hasonló a helyzet. Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke szerint 2015 és 2016 is a válságról szólt az ágazatban. Az elmúlt év második felében azonban ismét magára talált a piac, a kínai kereslet élénkülésének köszönhetően megszűnt a túlkínálat. Az elnök szerint bár egyelőre jók a kilátások, örvendetes lenne, ha megszűnne az orosz embargó.

Megoldják az oroszok is

A zöldség-gyümölcs ágazatban korábban elsősorban az Oroszországból kiszorult lengyel áru okozott gondot Európában. Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint azonban kiépültek az új piacok, a lengyelek ma nagy mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt szállítanak Kanadába és az Egyesült Államokba. Eközben Oroszországban óriási fejlesztések zajlanak, mire az embargó megszűnik, hellyel-közzel önellátóvá válik Oroszország. Így elképzelhető, hogy hiába nyílik meg a piac az uniós termékek előtt, már nem lesz szükségük a távolabbról érkező árukra - mondta Ledó Ferenc a lapnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Leszámolás az aszállyal? 221 milliárd forintot fordít a kormány erre az akciótervre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:54
A következő évek egyik megoldandó kérdése lesz ez. 
Agrár Mi lesz velünk, ha 3 fokkal melegebb lesz a Föld éghajlata? Erről is beszéltek a Klasszis Média ESG konferenciáján
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 10:13
Fenntarthatóság egy gyorsan változó világban. Csütörtökön konferenciát és díjátadót rendeznek. Tudósításunk a rendezvényről.
Agrár Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG