1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tavaly év végén 3412 milliárd forint volt az alapok összvagyona. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjai által kezelt befektetési alapok vagyona 75 milliárd forinttal, 2,3 százalékkal nőtt decemberben.

A BAMOSZ szerint a hónap nyertesei a vegyes alapok voltak, de a részvény alapok és az abszolút hozamú alapok is nagyot emelkedtek, s ismét jól teljesítettek a kötvényalapok. Tavaly összességében 4,6 százalékkal emelkedett a befektetési alapok vagyona. Az év első felében a visszaváltások domináltak, a második félévben viszont már folyamatosan nőtt a vagyon.

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 75 milliárd forinttal, azaz 2,3 százalékkal növekedett decemberben. A nettó eszközérték csak az árupiaci alapoknál csökkent, illetve az ingatlanalapoknál stagnált, a többi alapkategóriában szebbnél szebb növekedési számok láthatók. A tőkebeáramlás tekintetében a részvény és a zártkörű alapok esetében kisebb, az ingatlan és az árupiaci alapok esetében ennél nagyobb visszaváltásokat láthattunk, de a többi kategóriában egyértelműen pozitív az előjel, így összességében 37 milliárdnyi friss tőke érkezett az alapokba. A hónap végén a BAMOSZ tagok összesen 3.412 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A nyilvános nyíltvégű „hagyományos” értékpapír alapok adják az összvagyon többségét, mintegy 63 százalékát. Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban összességében 2,6 százalékkal nőtt.

A pénzpiaci alapoknál mintegy 10 milliárd forintos tőkebeáramlást történt. Érdemes megemlíteni, hogy az euró övezeti pénzpiaci alapokból 5 és fél milliárdnyi tőke távozott, míg minden más területen jelentős tőkebeáramlás történt. Összességében 1,42 százalékos növekedés következett be ennél a kategóriánál, amely nem éri el az átlagos vagyonnövekedési szintet.

Novemberben a kötvényalapok könyvelhették el a legnagyobb eszközgyarapodást: 4,38 százalékot, decemberben viszont már a dobogóra sem kerülhettek fel. Ezzel együtt a kötvényalapok összvagyona most is 3,75 százalékos gyarapodást mutat. A hazai rövid kötvényalapokhoz 12 milliárdnyi friss tőke érkezett novemberben, amely decemberben megfeleződött, ami azonban még mindig jelentős tőkebeáramlásnak mondható.

A tőzsdék esetében a fejlett és a fejlődő régió is emelkedett, mondhatni máshol nem maradt el a Mikulás rally. A hazai index azonban ezzel ellentétes teljesítményt mutatott. A részvényalapoknál tőkekiáramlás közel fél milliárd forintot tett ki, amit azonban a hozamok nemcsak hogy ledolgoztak, de jelentősen át is fordítottak. Így összességében 4,97 százalékos gyarapodást tapasztalhattunk a részvényalapok vagyonában. Mindez azt jelzi, hogy a hazai alapkezelők a vagyon nagyobb részét már nem a pesti parketten fektetik be, hanem inkább a régiónkban és az egyéb feltörekvő országokban.

A tőkevédett alapok ebben a hónapban jelentős, közel 9 milliárdnyi friss tőkét vonzottak, azonban ezzel együtt is a kategória 1,31 százalékos eszköznövekedése némileg az átlagos szint alatt maradt. Az abszolút hozamú alapok már huzamosabb ideje vonzóak a befektetők számára, ami az év utolsó hónapjában sem változott. Közel hat milliárd forintnyi friss tőke érkezett, a hozamok pedig tovább segítették a növekedést. Így a kategória vagyongyarapodása a hónapban 4,84 százalékos volt.

A nyilvános ingatlanalapok a hónap során ritka kivételt jelentettek. A visszaváltások majdnem elérték az egy milliárd forintot, amit a hozamok csak negatív nullás teljesítményre tudtak korrigálni. Decemberben az ingatlanalapok vagyona tehát stagnált. A kisebb kategóriákat illetően a vegyes alapok kiugróan jól teljesítettek decemberben. A 6,8 milliárd forintos tőkebeáramlás és a hozamok együttesen 7,18 százalékkal növelték a vagyont.

Az árupiaci alapok esetében tőkekiáramlás meghaladta a félmilliárd forintot, ráadásul itt a hozamok sem segítettek. Így a hónapban 5,93 százalékkal csökkent az eszközérték. A hónapban a zártkörű alapok esetében kisebb visszaváltásokat láthattunk, azonban a pozitív hozamokkal együtt itt növekedett a nettó eszközérték 3,48 százalékkal.


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Hold Alapkezelő: Aki tud hosszú távon gondolkodni, tartson több részvényt vagy részvényalapot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 16. 15:01
A Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán a szakma által az Év Alapkezelőjének választott Hold Alapkezelő két szakemberével, Móricz Dániel befektetési vezetővel és Tuli Péter intézményi üzletágvezetővel részletesen kielemeztük a jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatokra ható tényezőket.
Befektetési alapok Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Eidenpenz József | 2025. május 28. 19:01
A K&H Értékpapír rendszeres ETF befektetési programját azoknak ajánlják, akik rendszeresen szeretnének félretenni, és a magas hozam érdekében mernek vállalni némi kockázatot. A programban devizaalapú befektetések szerepelnek, amik hozamát növelheti a forint évi átlagos 2-3 százalékos leértékelődése is. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír vezérigazgatójával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG