4p
Májusban is több tízmilliárddal tovább nőtt a hazai befektetési alapok vagyona, de másfél éve ez volt a legalacsonyabb érték. A befektetők ezúttal több friss tőkét helyeztek el devizában, mint forintban, annak ellenére, hogy az euró a hónap során 300 forint felett maradt. Csak három alapfajta piaci részesedése nőtt az idén.

Az előző hónapban számításaink szerint 72 milliárd forinttal nőtt a hazai nyilvános befektetési alapok tőkéje, amiből 31 milliárd forint az árfolyamváltozások, azaz a hozam hatása volt, 41 milliárd forint pedig a friss tőke beáramlása. A valódi számok azonban kicsit alacsonyabbak, 67 milliárd a teljes növekedés, illetve 36 milliárd a tőkebeáramlás, mivel egyre több a hazánkból kezelt, de külföldön – Lengyelországban, Csehországban – értékesített befektetési alap. Ezek zlotyban és cseh koronában keletkező néhány milliárdos többletét nem érdemes beleszámolni.

Ez a plusz 36 milliárdnyi tőke, amint a grafikonon is látszik, elmarad az előző hónapoktól, sőt, másfél éve, 2012 decembere óta nem számoltunk ilyen alacsony értéket. Az állampapírok értékesítése viszont szépen megugrott, ez lehetett a jelenség egyik oka.

A másik feltehetően a bankbetétekben keresendő, de az azokra vonatkozó statisztikát majd csak e hónap végén teszik közzé. Az előző hónapban mindenesetre szépen feléledtek a bankbetétek, 102 milliárd áramlott be oda hirtelen, a korábbi hónapok csökkenése ellenére. Igaz, ennek jelentős része nem tekinthető igazi befektetésnek, mivel csak folyószámlán parkol, amint arról nemrég beszámoltunk.

Úgy látszik, már a 300 forinthoz felülről közelítő eurót is olcsónak ítélik meg a befektetők – írtuk egy hónappal ezelőtt, és most még inkább úgy tűnik, hogy ez a helyzet. Majdnem két éve, 2012 augusztusa óta nem volt ilyen, hogy az euróban és dollárban kibocsátott befektetési jegyekbe több pénz áramlott, átszámolva 19,5 milliárd forint, mint a forintosakba, ahová csak mintegy 16,5 milliárd.

Az euró/forint átlagára áprilisban még 307,3 forint volt, májusban csak 304,3 az MNB statisztikája szerint, és a jelek szerint sokan bevásároltak, vagy legalábbis elhalasztották devizaeladásaikat. Régi megfigyelés, hogy olcsó eurónál nő a deviza-megtakarításokba áramló tőke, ha pedig hirtelen vagy nagymértékben gyengül a forint, azaz drágul az euró, akkor kiveszik a devizát, feltehetően leginkább forintra váltják.

Ami eközben változik, az az árfolyamszint, ami az utóbbi években egyre feljebb került. Legutóbb az év elején 310-315 forintos áraknál szabadultak az eurótól, de utána 302-306 között már a jelek szerint újra vették.

Ami az egyes alapfajtákat illeti, ismét leginkább a kötvényalapokba (majdnem 30 milliárd), a vegyes alapokba (25 milliárd) és az abszolút hozamú alapokba (8,6 milliárd) áramlott az új tőke. Eközben a bankbetétekkel már nem igazán versenyképes likviditási alapokból kivettek 22 milliárd forintot és a tőkevédett alapokból is távozott 19 milliárd.

Mindez már hosszabb távú tendenciának látszik, amint a harmadik grafikon is mutatja. Az év elejétől eltelt öt hónapban is a kötvényalapok, a vegyes alapok és az abszolút hozamú alapok piaci részesedése nőtt, a többi alapfajtáé csökkent. (Lehet, hogy a tőkéjük nőtt, de átlag alatti mértékben.) Tovább folyik a nulla közeli kockázatú alapfajtáktól egy lassú, de folyamatos elmozdulás a valamivel nagyobb, de legfeljebb csak közepesnek mondható kockázatú termékek felé.
Nyilvános alapok vagyona



Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 8,6 638,1 12,8
Árupiaci 0,0 11,2 0,2
Dinamikus vegyes 0,2 4,8 0,1
Egyéb értékpapír 2,1 26,2 0,5
Egyéb pénzpiaci 6,7 504,2 10,1
Hosszú kötvény 2,8 160,8 3,2
Kiegyensúlyozott vegyes 20,2 319,7 6,4
Közvetett ingatlan -0,6 29,4 0,6
Közvetlen ingatlan 5,8 425,0 8,5
Likviditási -22,2 1 097,1 22,0
Óvatos vegyes 4,3 115,2 2,3
Részvény 2,7 247,9 5,0
Rövid kötvény 24,9 811,3 16,3
Szabad futamidejű kötv. 1,8 70,3 1,4
Származtatott 2,9 17,5 0,4
Tőkevédett -19,3 508,9 10,2
Összesen: 40,9 4 987,6 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): -9,9 2 921,5 58,6
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 14,4 919,4 18,4
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46210 45520 46280 +3,26% 46210 46220 9 923 038 680 HUF 2026-07-21 11:11:50
MOL 4318 4184 4322 +2,23% 4318 4322 2 482 564 280 HUF 2026-07-21 11:11:46
MTELEKOM 2674 2622 2674 +1,44% 2670 2674 339 074 808 HUF 2026-07-21 11:11:41
RICHTER 11920 11880 11990 -0,08% 11910 11930 331 941 830 HUF 2026-07-21 11:12:20
OPUS 371 360 372 -0,13% 368 370 10 631 666 HUF 2026-07-21 11:07:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG