7p
Nigériai, egyiptomi, kenyai bankok, görög részvények, kakaó és ezüstbányák, volatilitás-index – rengeteg egzotikusabb befektetés is megtalálható az OTP aktívan kezelt alapjaiban. Ezek közül sok jól teljesített, a nyereség jelentős részét azonban elvitte a forint erősödése. Az alapok ugyanis általában a forint gyengülésére játszanak, így fedezetlenül hagyják devizapozícióikat. A dollárban is bíznak annak gyengülése után.

Sikeresen részt vettünk a DIGI májusi részvénykibocsátásában, hosszú szlovén állampapír-kitettségünket növeltük, Goldman és EIB kötvényt vettünk új kibocsátásból – írja az OTP Alapkezelő május havi hírleveleinek összefoglalója. Folytatódott a pénzpiaci és rövid kötvény jellegű eszközök népszerűségének csökkenése, de a befektetők „további jelentős friss tőkével növelték az OTP Supra, OTP Prémium Származtatott és OTP Új Európa Alapokat”. A 8 abszolút hozamú alapra épülő tőkevédett OTP Szinergia XIV. pedig közel 2,5 milliárd forintot gyűjtött.

Az egyes alapok hírleveleit végigböngészve sok egzotikus, érdekes, „szofisztikált” (kifinomult, profi) befektetést találunk. Az OTP Abszolút Hozam Alap például a politikailag bizonytalan környezetben a kockázatra tett. „Jól teljesített a volatilitáshoz kapcsolt ETF-ekben beszállási lehetőséget kereső, rövidebb távú trendeket meglovagoló stratégiánk” – írták. (A volatilitás mutatója az amerikai részvénypiacon, a VIX index több évtizedes mélypontokra süllyedt az utóbbi hetekben.)

Dollárt vegyenek

Az OTP EMDA hírlevele devizákról mesél, az alap árfolyama a forint erősödésének és a dollár gyengülésének köszönhetően csökkent. „A dollár long kitettséget tovább növeltük ezúttal forinttal szemben, a dollár kitettség a hónap végén meghaladta az Alap 100%-át” – írják. Úgy gondolják ugyanis, hogy „a francia elnökválasztási eredmény ellenére az EKB nem fog sietni a kamatpolitika normalizálásával, viszont az amerikai jegybanktól a piacnál jóval agresszívebb kamatemelésre” számítanak.

Az OTP EMDA árfolyama (Bamosz.hu)

Az alap török lírára is spekulál, egy részét nyereséggel lezárta, majd új pozíciókat nyitott. „A líra ez utáni gyengülését követően növeltük a TRYRUB és TRYZAR (líra/rubel és líra/dél-afrikai rand) long pozíció méretét, így a hó végén a török líra kitettség a portfólió mintegy ötöde” – számoltak be. A brazil korrupciós botrány nyomán hirtelen nagyon leértékelődő reált is vették. „Meghatározó pozíció a dollár és a török líra long, illetve a forint short pozíció” – foglalják össze.

Olajhinta, nemesfémpalinta

A Föld Kincsei árupiaci és abszolút hozamú alap hírlevele azt írja, a nagy csapkodásnak esés lett a vége májusban is az árupiacokon. „A hónap eleji olaj vételeink a május 25-i OPEC ülésig szép nyereséget értek el, így nem sokkal a találkozó előtt realizáltuk is a profitot, majd shortokat nyitottunk” – dicsekszenek el vele. Ám ez utóbbiakat is gyorsan lezárták.

Az OTP Föld Kincsei árfolyama (Bamosz.hu)

Ez után ismét vételi lehetőségeket kerestek, de már csak június első napjaiban. A nemesfém-shortokat lezárták, majd vételekbe kezdtek. Fantáziát láttak a sok éves mélypontra eső kakaóban, ezért vettek belőle. Sokat gyengült a dollár, ezért növelték a dollár-forint kitettséget. (Az alap kezelőjével készült interjúnk itt olvasható.)

Agrárlong, részvényshort

Az OTP G10 Euró alap a csoport más alapjaihoz hasonló stratégiákat követett, például a már említett megfontolásból növelte dollárkitettségét, olajjal üzletelt, mint a Föld Kincsei, és shortolta a forintot. Vett ezüstöt és ezüstbánya-részvényeket, Carrefour és Unicredit-részvényeket adott el. „A dollár, a mezőgazdasági termény és ezüst long, illetve az amerikai részvény short határozza meg az alap árfolyamának alakulását” – foglalják össze.

Sose vegyél opciókat – akkor adjak?

Vannak vén rókák, akik az opciós piaccal kapcsolatban egyetlen tanácsod adnak: Sohase vegyél opciókat. Az esetek nagy részében ugyanis az opciók értéktelenül futnak ki, nagyobb részt az opciók eladói (kiírói) nyernek.

Ennek fényében megnyugtató, hogy a tavaly év elején létrejött OTP Sigma Alap azt írja, „elsősorban az USA részvénypiacain jegyzett vállalatokra és indexekre szóló opciók kiírásával, aktív kereskedésével próbálunk meg nyereséget elérni, míg kisebb részben deviza ügyleteket kötünk fedezeti és spekulatív céllal”. Tehát az opciós piacon a hosszú távon nyertes oldalra igyekszik állni.

Afrikai, görög, és sok Mol

Májusban eladta a görög részvényindexet követő ETF (GREK) vételi opcióit, de lehet, hogy még visszaszerzi azokat júniusban. Az afrikai részvényeket követő ETF-ben (AFK) is long kitettséget készül felvenni, amennyiben az képes 22 fölé kerülni. Jelentős long kitettséget tartanak a Mol-ban, de május elején az eredeti pozíció harmadát lezárták. Egy jelentős devizapozíciót tart, az EUR/PLN emelkedésére számít. Ezen kívül amerikai részvényekre és részvényindexre is opcióznak.

Begyógyult a frank ütötte seb

Az OTP Supra már régen túlhaladta azt a 2015 eleji szintet, ahonnét a svájci frank elengedését követően leesett az árfolyama. Mol, OTP, Micron (amerikai chipgyártó), és román részvények vannak benne. Itt is előkerül a volatilitás-ETF (XIV), és lengyel, magyar, spanyol, román állampapírjai vannak. A forint gyengülésére számít az euróval, zlotyval és a dollárral szemben, részt vett a romániai Digi májusi részvénykibocsátásában. Szlovén állampapírokat, Goldman és EIB kötvényt vettek.

Az OTP Supra árfolyama (Bamosz.hu)

Elvitte a hasznot a forinterősödés

Az OTP Új Európa alapban jól teljesítettek a közép-európai, kínai, orosz, török részvények. Csakhogy ez az alap is csatlakozott a többihez, mert azt írják, „a nyereséget ugyanakkor elvitte a forint erősödése, ugyanis a devizakitettség egy részét fedezetlenül hagytuk, sőt, óvatosan további dollár long pozíciót építettünk ki a hónap során”. Az alapban növelték a részvénykitettséget, például orosz, török részvényekből, és szintén vettek a Digiből.

Májusban csökkent az OTP Afrika Alap árfolyama, ami nagyrészt a forint erősödésének, vagyis a dollár gyengülésének a számlájára írható. A pénzügyi szektor részvényei nagyon jól teljesítettek. „A nigériai bankok a piacra lassacskán visszatérő likviditás és bizalom kapcsán olyannyira elrakétáztak, hogy még a gyengülő naira ellenére is kiválóan teljesítettek forintban számolva is. De az egyiptomi és a kenyai bankok is erős teljesítményt mutattak” – írják.

Új beszálló Oroszországban

Az OTP Fundman 99 százalékig növelte részvénykitettségét főleg kelet-európai és török, orosz részvényekkel, de horvát és észt papírokat is vásárolt. Az alapkezelő alapjai, elemzői nyilván gyakran együttműködnek, egymás ötleteit is átveszik, így történhet, hogy a Fundman nigériai bankrészvényeket is tart, és szintén jegyzett a Digiből.

Az OTP Orosz Részvény az eső orosz értékpapírokból vásárolgatott, növelte kitettségét. Az orosz rubel ugyanis meglehetősen stabil tudott maradni, sőt erősödött a dollárral szemben. Így a rubelben számolt olajárak már negyedik hónapja esnek, ami negatívan hatott számos orosz részvényre, nemcsak az olajiparban. Az orosz piac idei gyenge teljesítménye szerintük ismét kedvező beszállási lehetőséget jelentett egy sor vállalat részvényeinél.

Líra, dollár két jóbarát

A török részvényalapnál azt írják, hogy a török részvénypiac májusban ugyan emelkedni tudott, de a líra forinthoz képesti gyengülése ezt kioltotta. „Ez a líragyengülés azonban nem a török eszközökkel kapcsolatos aggodalomra, hanem az euró és a dollár keresztre vezethető vissza, az euró több, mint 3%-al értékelődött fel a dollárhoz képest és ennek a hatása gyűrűzött be a török líra illetve a forint keresztárfolyamába (a török líra ugyanis inkább a dollárral, a forint pedig az euróval mozog tandemben)”.

A török gazdaságból egymásnak ellentmondó jelzések érkeztek, de „az idei év egyik legjobb gazdaságpolitikai húzása továbbra is a Hitelgarancia Alap újabb feltőkésítése, amely már láthatóan hozzájárult az új hitelek kihelyezéséhez” – írja az alap kezelője.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21470 21350 21620 0,00% 0 0 12 033 911 120 HUF 2024-12-20 17:05:28
MOL 2684 2652 2692 +0,60% 0 0 6 028 057 966 HUF 2024-12-20 17:06:18
MTELEKOM 1264 1254 1282 +0,16% 0 0 1 111 346 684 HUF 2024-12-20 17:05:16
RICHTER 10480 10480 10610 -0,38% 0 0 2 550 488 090 HUF 2024-12-20 17:05:21
OPUS 509 500 509 +1,80% 0 0 217 941 861 HUF 2024-12-20 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG