3p

Terv feletti eredménnyel zárta a Takarék Jelzálogbank a 2021-es évet, miután egy év alatt 40,7%-os növekedéssel 2,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el 2021-ben.

A bank auditált pénzügyi jelentése szerint a 2020-as több mint 1,9 milliárd forintról egy év alatt 792 millió forinttal (40,7%) nőtt a konszolidált, adózás előtti eredménye, amely így tavaly meghaladta a 2,7 milliárd forintot. A jelentős növekedéshez a második félév kimagasló, 1,6 milliárd forintos eredménye is hozzájárult. A bank átfogó jövedelme egy év alatt 37,2%-kal 2,25 milliárd forintra nőtt.

Az eredmény a bank sajtóközleménye szerint köszönhető a Takarék Jelzálogbank nettó kamatjövedelem gyarapodásának is, amely a 2020-as évhez viszonyítva 1 milliárd forintos (32,3%) növekedést követően elérte a 4,2 milliárd forintot. Ez részben a refinanszírozásból származó kamatbevételek folyamatos emelkedését tükrözi, de az állampapír-portfolió kamateredménye is szerepet játszott a növekedésben.

Hatalmas eredmények. Ennél sokkal nagyobbak. Fotó: Király Béla Privátbankár/mfor.hu
Hatalmas eredmények. Ennél sokkal nagyobbak. Fotó: Király Béla Privátbankár/mfor.hu

A bank refinanszírozott állományában két számjegyű, 15,5%-os volt a növekedés: míg 2020-ban 287,1 milliárd forint volt, 2021-ben elérte a 332 milliárd forintot. A refinanszírozott hitelállomány 94,6%-a a Magyar Bankholding Csoport tagbankjaihoz köthető, azonban a Takarék Jelzálogbank továbbra is refinanszíroz a csoporttól független kereskedelmi pénzintézeteket is.

A bank nettó üzleti eredménye 787 millió forintra rúgott, amely 10,7%-os növekedést jelent 2020-hoz képest. A 2021-es üzleti év nyeresége 2,74 milliárd forint volt, amely 15,68%-kal magasabb a 2020. évi 2,37 milliárd forintnál. A Takarék Jelzálogbank mérlegfőösszege 8,6%-kal, 52,9 milliárd forinttal nőtt egy év alatt (2020: 612,14 milliárd forint), 2021 végére 665 milliárd forintot tett ki.

A jelzáloglevelek névértéke

A Takarék Jelzálogbank által kibocsátott, piacon lévő jelzáloglevelek névértéke 2021. év végén elérte a 323 milliárd forintot, ami éves szinten 3,5 milliárd forintos (1,1%) növekedést jelent. A bank részesedése a szegmensben 2020 végéhez képest 0,6 százalékponttal 20%-ra emelkedett, így a Takarék Jelzálogbank a forgalomban lévő jelzáloglevelek alapján magabiztosan tartja a második pozíciót a jelzáloglevél-piacon. A Takarék Jelzálogbank tevékenysége elsősorban a jelzáloglevél kibocsátásra terjed ki, ennek megfelelően tavaly is havi rendszerességgel jelent meg kibocsátásokkal a piacon.

A bank fontos célja a zöld jelzáloglevelek súlyának fokozatos növelése a teljes forrásállományon belül. A Takarék Jelzálogbank 2021-es üzleti és pénzügyi működésében új, kedvező piaci körülményt jelentett az MNB által 2021. augusztus 2-án elindított, 200 milliárd forint keretösszegű Zöld Jelzáloglevél Vásárlási Program. Tavaly a nehezedő piaci körülmények ellenére a Takarék Jelzálogbank tizenkét nyilvános aukció keretében 24,5 milliárd forint összesített névértékben bocsátott ki 5 és 10 éves jelzálogleveleket.

Emellett a Takarék Jelzálogbank tavaly megalkotta és független nemzetközi szakértő által hitelesíttette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét, amely lehetővé tette, hogy a bank 2021 októberében kibocsáthassa első zöld jelzáloglevelét. Az ötéves lejáratú, fix hozamú értékpapírból a bank 5 milliárd forintnyit értékesített. 2022 első negyedévben további 7,4 milliárd forintnyi 5 és 10 éves zöld jelzáloglevelet bocsátott ki a bank.  

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
Befektetési alapok Gigászi összeget nyertek az OTP-sek januárban
Herman Bernadett | 2026. március 9. 19:21
Rekord rekord hátán: ilyen volt a januári értékpapírpiac Magyarországon. Vették az állampapírt, a befektetési alapokat, és gigantikus pénzeket kaszáltak a háztartások az OTP-részvényeken is. 
Befektetési alapok Vállalkozásba kezdene? Most pénzt kaphat egy jó ötletért
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 09:54
Új kockázati tőkealapot indít a Hiventures startupoknak. 
Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG