8p
Külföldi terjeszkedésbe kezdett a Concorde Alapkezelő, mert a jó vagyonkezelési teljesítményt nem érdemes csak a nem épp gazdagságáról híres Magyarországon hasznosítani. Ha marad az alacsony kamat, a hazai kisbefektetők rátalálhatnak a részvényalapokra is. De csalódni fognak, akik a múltbeli hozamot figyelik.

Tavaly év vége óta 200 milliárd forint környékéről kicsivel több mint 300 milliárd forintra, azaz egymilliárd euróra nőtt A Concorde Alapkezelő által kezelt befektetési alapokban levő tőke – mondták el a társaság sajtóbeszélgetésén. Ennek igen nagy hányada, 132 milliárd forint volt abszolút hozamú alapokban, míg korábban csak ennek alig több mint fele, 72 milliárd forint. Két alapjuk, a Concorde VM és a Platina Pí is 40 milliárd forint feletti nagyságot ért el, ez pár éve még egyszerűen elképzelhetetlen volt – mondta el Bilibók Botond vezérigazgató.

Kamatsokk-szerű állapotban

Bilibók Botond. Fotó: Vémi zoltán

A felfutás fő okát a Concorde Alapkezelőnél is az alacsony kamatokban látják. Szerintük sokkszerű állapotba került a lakosság attól, hogy ilyen alacsonyra süllyedt a kamaszint. Sokan el sem akarják hinni, azt hiszik, rosszul hallanak. Mások meg esetleg még nem is szembesültek ezzel, mert régen nem jártak a bankban megújítani korábbi lekötésüket.

A bankbetétekből kiáramló tőke fő célpontjai a pénzpiaci és rövid kötvényalapok kategóriái, ezzel azokban van egy nagy baj. Mivel ezek is a jelenleg 3,5 százalék körüli hozamú rövid állampapírokba, illetve bankbetétekbe fektetnek, amit még az alapkezelés költségei is terhelnek, ezért aztán két, esetleg legjobb esetben három százaléknál több nem várható tőlük éves szinten – mondta Szabó László elnök.

Ne vedd a drágát, ha nem muszáj!

A szofisztikáltabb ügyfelek kiemelt célpontja az abszolút hozamú alapok köre, amelyek általában a befektetések nagyon széles skálájából válogathatnak világszerte. Előnyüket Szabó a következő teoretikus példával világította meg: ha egy közép-kelet-európai részvényalapban meg van szabva a részvények minimális hányada, akkor az alapkezelőnek akkor is kell részvényeket vennie, ha egyébként tudja, hogy túlértékelt ez a piac.

Ekkor ahelyett, hogy olcsó vételeket keresne valamely más piacon, csak a drága és kevésbé drága papírok között tud válogatni. Az abszolút hozamú alap viszont részvényeket, kötvényeket, devizákat vehet, adhat, longolhat, shortolhat szinte bárhol a nagyvilágban. Van is számos olyan alap ebben a kategóriában, amely jó hozamokat ért el, ezekbe most dől a tőke. A rövid múlttal vagy nem olyan jó teljesítménnyel rendelkező alapokat viszont nem keresik, vagy csak akkor, ha egy bank minden áron értékesíteni akarja ezeket.

Ne ugrálj ide-oda!

Az ügyfelek egy része tehát okosan, szofisztikáltan jár el, és abszolút hozamú alapokat vásárol, mások viszont nem, és a pénzpiaci jellegűeknél marad. „Ebbe megy bele a nagyobb pénz, de ez hülye pénz” – mondja Szabó László. De más hibákat is követnek el a befektetők.

Korábban kiszámolták például, hogy a Concorde 2000 vegyes alap azon ügyfelei, akik ki-be ugráltak az alapból, éves szinten hat százalékkal alacsonyabb hozamot értek el, mint azok, akik sok évig bent hagyták a pénzüket. Ezt nemzetközi kutatások is alátámasztják. A ügyfelek hajlamosak kiszállni egy részvényjellegű alapból, ha az árfolyam nagyon leesik. A többségük így túl drágán vesz és túl olcsón ad el.

Mit nekünk tranzakciós adó

A fő sztori a piacon tehát a kamatcsökenés. Hogy ennek mekkora a jelentősége, azt Szabó László egy számpéldával mutatta be. A teljes lakossági megtakarításállomány – a kisvállalati betétek egy érszét is oda számítva – mintegy 8000 milliárd forint lehet.

Szabó László

Ez korábban, tíz százalékos kamatszint körül 800, ma már csak nagyon durva becsléssel 300 milliárd forint kamatot hoz évente, tehát körülbelül 500 milliárd forint kiesik. Ez persze megtakarításként jelenik meg, főleg az államnál és más adósoknál. Összehasonlításképpen a tranzakciós adó csak pár tízmilliárd forint kiadást jelent.

Kit érdekel a reálkamat?

A kamatcsökkenés egy másik következménye, hogy a költségek kérdése élesebbé válik. Korábban évi tíz százalékos kamatból nem volt olyan feltűnő két-három százalék költség levonása, mint most két-három százalékból. „Nagyon nem mindegy, hogy tízből marad hét, vagy kettőből mínusz egy” – mondja Szabó. A különbség a befektetők fejében nem is csak három százalékpont, hanem jóval többnek tűnhet.

A lecsökkent infláció miatt jelenleg is van pozitív reálkamat, de ez nem sokakat érdekel. Azt is megfigyelték ugyanis, hogy a hazai kisbefektetők számára a hozamok abszolút szintje is nagyon fontos. Lehet, hogy sokkal elégedettebbek, ha fél százalékos negatív reálkamatot (azaz infláció alatti kamatot) érnek el évi tíz százalékos kamatnál, mint fél százalékos reálkamatot az infláció felett, de csak három százalékos névleges kamatláb mellett.

Nem éppen a gazdagságunkról vagyunk híresek

Az alapkezelő büszke abszolút hozamú alapjai hozamára. Ha pedig egészen jók a hozamai nemzetközi szinten is, akkor miért olyan országban adja el a tevékenységét, amely nem éppen a gazdagságáról híres? – teszik fel a kérdést. A külföldiek egyszerűen sokkal többen vannak, és sokkal több a pénzük. Nehezebb külföldön hozamot elérni, de ha jó a teljesítmény, akkor el is lehet adni azt – mondják. A jó hozamok eladják magukat, az alapkezelés objektív szakma, jól mérhetőek a teljesítmények.

Így a társaság számára az lenne az igazi siker, ha a nemzetközi színtéren is mandátumhoz, azaz vagyonkezelési megbízáshoz tudna jutni. Ezért idén augusztusban elindított négy abszolút stratégiájú alapot Máltán. Ezek fő célja, hogy az EU-n belül track record-ot, azaz visszamenőleges teljesítményadatokat tudjanak majd felmutatni a befektetőknek.

És nemzetközivé lett a világ

Az alapkezelő vizsgálta Írországot, Giblaltárt, Luxemburgot is, mint lehetséges helyszínt, Málta mellett annak olcsósága és a jogi környezet miatt döntött. Az egyik legfontosabb tényező, hogy a máltai alapoknak nem szükséges máltai bankot letétkezelőként alkalmazniuk, lehet például londonit is, mint a Concorde.

„Nem csak a pénzkeresés miatt szeretnénk külföldre menni” – mondta el Szabó László, az alapkezelő elnöke. Még 2001-ben kezdtek el érdekességképpen külföldi befektetésekkel foglalkozni, ma már azonban a szofisztikáltabb (komolyabb gondolkodást, bölcsességet, kreativitást igénylő – a szerk.) befektetéseik nyolcvan százalékát a nemzetközi porondon végzik.

Maradj ki a krachokból!

Cser Tamás és Móricz Dániel

Amint a Columbus Alap kezelői, Cser Tamás és Móricz Dániel (képünkön) elmondták, a Columbus globális értékalapú alapban jelenleg lassan csökkentik a kockázatot. Sok piacon túl drágák már szerintük a befektetések, olcsó termékeket ritkán találnak, ha igen, elsősorban Európában. „Szerintünk főleg úgy lehet jó hozamot elérni, ha kimaradunk a nagy esésekből” – mondják. Így akkor is tudnak vásárolni, aikor mások pánikba esve fejvesztve eladnak.

Amerikában már négy éve nem kapnak rendes kamatot a megtakarítók, és mégis csak mostanában kezdték felfedezni a részvénypiacot – hangzott el. Nálunk erről szó sincs, a BUX dollárban, amit a külföldiek figyelnek, egykori történelmi csúcsának (30 118 pontnál – a szerk.) csak a felét éri. Nagyjából a nyolc évvel ezelőtti szinten van, miközben az S&P 500 amerikai index például rekordokat dönt.

Kis ugrás a piacnak, nagy ugrás a befektetőnek

Kérdés, mi lesz, ha a pénzpiaci alapokból is kiáramlik a tőke, mert végre észreveszik majd, hogy azok sem hoznak annyit, mint a múltban. A szakemberek szerint már az is nagy ugrás, ha a kisbefektetők a kiszámítható pénzpiaci jellegű alapokról az abszolút hozamúakra nyergelnek át, ahol már nem lehet előre még csak megbecsülni sem, mekkora lesz a hozam. Utaltak rá, hogy ha ezek a folyamatok folytatódnak, akkor előbb-utóbb az itthon befektetők is megtalálják majd a részvényalapokat.

Nem-patrióta Richter-kibocsátás és tőzsdelenyomó politika

Szabó László elnök szerint a jelenlegi magyar kormányzat kifejezetten kedvez a kötvénypiacnak, jó a külföldi kötvénybefektetők számára. „Egy londoni kötvénytulajdonost, aki magyar papírt vesz, nem érdekli, hogy a kormány hogyan veszik össze a tűzoltókkal, a pedagógusokkal vagy bárkivel. Csak az érdekli, hogy visszafizessék a kötvényét. Ez a kormány megfogja a pénzt, tehát fizetni fog, csak ezt látják” – fejtette ki. Ugyanakkor a részvénypiacra szerinte kifejezetten kedvezőtlen hatással van a mostani kormányzat, például a különadók miatt.

A Concorde Alapkezelőnél botrányosnak, de legalábbis durva figyelmetlenségnek tartják a tegnapi Richter-kötvénykibocsátás szervezését. Elmondásuk szerint a kibocsátás szervezője a hazai intézményi befektetőket nem értesítette róla. „Tizenegy óra tíz perckor kaptuk meg végre lázas telefonálgatás után a prospektust, és fél tizenkettőkor zárták le az egészet” – mondták el. Nem kívánták volna a hazai befektetők preferálását, csak azt, hogy a külföldiekkel megegyező esélyeket kapjanak.

A dolog háttere, hogy a Richter, a Mol (Magnolia) és az OTP (Opus) átváltoztatható kötvényeit korábban külföldi intézmények számára bocsátották ki, de mára a 60-70 százalékuk is hazai befektetőkhöz, főleg befektetési alapokhoz és unit linked-biztosítások vagyonába vándorolhatott. Ennek ellenére nem vették a belföldi a szereplőket számításba az új Richter-kibocsátásnál. „Úgy látszik, hatvan millió eurónyi kötvényünkkel nem voltunk számottevő piaci szereplők” – panaszolták.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG