Plotinus
Részvény / Deviza / Áru Az év remek befektetései és csúfos buktái - 2. rész 
Fellegi Tamás | 2015. december 16. 06:07
Bár még csak az év utolsó hónapjának közepe van, átnézzük, mivel lehetett jól keresni, és mivel nagyot bukni az idei évben. Ezúttal a közismert és igen likvid eszközök között válogattunk, amelyek bárki számára könnyen elérhetőek. Kétrészes cikksorozatunk második részében lássuk a nyerőket.
Befektetési alapok Ilyen sem volt még Magyarországon: túl nagyra nőtt egy alap 
Eidenpenz József | 2015. november 16. 13:01
A Citadella Alap mérete elérte a 60 milliárd forintot, ezért megemelték a vételi jutalékot öt százalékra, lényegében eltanácsolva ezzel a további befektetőket. Ennek oka, hogy egy túl nagy alappal nem tudnák ugyanazt a teljesítményt hozni, mint egy kisebbel. Az alapkezelő egyébként pesszimista a részvénypiacokkal kapcsolatban és kivár, ezt tükrözi az árfolyam is.
Részvény / Deviza / Áru Tőzsdei cég és magyar, egy év alatt mégis 34 százalékot hozott össze 
Eidenpenz József | 2015. október 5. 13:05
Egy év alatt 33,6 százalékkal, 3250 forintról 4343 forintra növelte egy részvényre jutó vagyonát, azaz eszközértékét a Plotinus Nyrt. – derül ki a cég háromnegyed éves gyorsjelentéséből. Az igazán gyors, a hónap vége után pár nappal elkészült jelentésnek ez az egy szám, az eszközérték az igazán fontos esszenciája.
Részvény / Deviza / Áru Gyengül a svájci frank, megtáltosodott a forint 
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 15. 10:30
A tőzsdék továbbra sem térnek magukhoz, Kína kifejezetten esik, és ezúttal egy nagyon fontos szint készül elesni. A svájci frank tovább esik, a forint viszont hirtelen erőre kapott. Az olaj stablizálódni látszik, amit az is jelez, hogy a két fő olajtípus ára közelít egymáshoz. Gyengül az OTP, remekel a Plotinus.
Részvény / Deviza / Áru Kellett a magyaroknak Zsiday Viktor kötvénye 
Privátbankár.hu | 2015. június 19. 14:36
Közel félmilliárdért vett Zsiday Viktor cégétől kötvényt a lakosság.
Részvény / Deviza / Áru Európát még szívatják a görögök, az IMF már megunta 
Fellegi Tamás | 2015. június 12. 10:33
Az európai piacok a nagy korrekció után megpihenni látszanak, a BÉT esik, Kína továbbra is megállíthatatlan. Tegnap a görög bankokat tépték, a befektetők azt hiszik, a logika mégiscsak erősebb, mint a Ciprasz kormány eszelőssége, és azt gondolják, úgyis megegyeznek. Pedig a cérna könnyen elszakadhat, ahogy az IMF-nél már meg is történt.
Állampapír / Kötvény Végre egy kötvény, amit érdemes lehet megvenni 
Fellegi Tamás | 2015. június 10. 13:10
Az utóbbi idők hazai kötvény-botrányai után végre egy üdítő kivételről számolhatunk be. A 2006-ban induló, és 2011-ben tőzsdére lépő Plotinus bocsát ki kötvényeket, nem először. A cég, amely tulajdonképpen inkább egy befektetési alapra hasonlít, remekül prosperál, profin irányítják, eddigi hozama nagyon kedvező.
Állampapír / Kötvény Az infláció határozza meg az új kötvény hozamát 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 2. 12:20
Kamatozó kötvényt bocsát ki a Plotinus Vagyonkezelő Nyrt.
Részvény / Deviza / Áru Elemzők az OTP-ről: lesz még ez a papír tízezer forint? 
Privátbankár.hu | 2012. március 9. 12:50
A Concorde Értékpapír szerint az egyszeri tételektől eltekintve a vártnak megfelelő az OTP gyorsjelentése, a cég elemzőinek év végi fairérték-várakozása a részvényre változatlanul 4400 forint. A KBC Equitas szerint pozitív és negatív meglepetés is jött, nettó profitban a várakozásoknál lényegesen nagyobb a veszteség, az egyszeri tételektől megtisztított nettó eredmény viszont a konszenzust 6,7 százalékkal túlszárnyalta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG