1p
Magyarország központi fekvésének, jól képzett, nyelveket beszélő munkaerejének és fejlett infrastruktúrájának köszönhetően több mint harminc szolgáltató központ bérel irodát Budapesten, összesen közel 200.000 négyzetméteren. Sőt a legújabb tendencia szerint a fejlődő országokból is visszahelyezik a szolgáltató központokat Kelet-Közép-Európába.

Az utóbbi tizenöt évben a kelet-európai régió jelentős fejlődésen ment keresztül; a központi üzleti szolgáltatások (Shared Service Center – SSC) népszerű célpontja lett.  Az elsők között az IBM, KPMG és Sun Microsystems költöztette ide központját, majd 2003 és 2006 között számos cég fedezte fel a térség előnyeit, 2006 végére már 183 SSC volt jelent a KKE régióban.

Felállításukban több irányú mozgás volt megfigyelhető: eleinte a drágább anyaországbeli munkahelyeket váltották ki olcsóbb régiókban lévő munkaerővel.  Ekkor még főleg adminisztrációs, adatrögzítés feladatokra korlátozódott az itteni tevékenységük, később azonban komolyabb részlegeket is – a teljes könyvelés, IT – kihelyezték ide.

Nem váltak be a fejlődők: visszatérnek a szolgáltató központok

Gulyás Ede, a CA Immo magyarországi ügyvezetője kiemelte: a legújabb tendencia az, hogy a nagyon olcsó, úgynevezett fejlődő országokból, ilyen jellemzően India, elkezdik visszahelyezni a SSC-ket Közép-Kelet Európába, vagy akár az anyaország területére. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Magyarországnak vitathatatlan előnye van ezen országokkal szemben, jól képzett, nyelveket beszélő munkaereje és fejlett infrastruktúrájának köszönhetően.

Horváth Franciska, a DTZ irodaügynökségi vezetője elmondta: annak ellenére, hogy Budapesten immáron fejlett az SSC piac és az elmúlt évekhez képest valamivel emelkedtek a munkaerőköltségek, azaz csökkent az ország árelőnye másokhoz képest, mégis vonzó célpontja lehet a szolgáltató központoknak. Jelenleg 43 SSC szervezet működik az országban, melyből 31 bérel irodát Budapesten.

A legtöbb szolgáltató központ Budapesten telepedett le

Az elsők között az EDS Hewlett Packard, IBM, British Telecom, Tata, GE és Diageo választotta Magyarországot, és máig itt található üzleti szolgáltató központjuk. Habár a legtöbb SSC a fővárosban telepedett le, néhány vállalat vidékre helyezte központját, többek között az IBM és a Sapa Székesfehérvárra, a Budapest Bank Békéscsabára, a British Telecom és a Vodafone pedig fővárosi központjaik mellett Debrecenben, illetve Miskolcon bérelt ilyen célból irodát. Mivel a gazdasági válság erre a szektorra is hatással volt, sok esetben a gazdaságilag stabilabb szomszédos országok mellett döntöttek az SSC-k Magyarországgal szemben, de ennek ellenére sikerült néhány nagyobb céget ide vonzani, ilyen például a British Petroleum és a Grundfos.

Lokáció szempontjából a belvároson kívüli, jó infrastruktúrával rendelkező modern irodaházakat preferálják a vállalatok, ahol a bérleti díjak kedvezőbbek, mint a belvárosban, emellett fontos szempont, hogy az épület nagy egybefüggő irodaterületekkel rendelkezzen, ami lehetővé teszi a hatékony irodakialakítást. Jellemző igény még az olcsó  parkolási lehetőség, a kiváló tömegközlekedés, a széles körű házon belüli szolgáltatások.

Gulyás Ede mindezen tényezők mellett úgy gondolja, hogy Budapest továbbra is stabil, és preferált shared service center lokációnak számít. A budapesti ingatlanpiac tele van modern, rugalmas kialakítási lehetőségekkel rendelkező épületekkel és versenyképes bérleti díjakkal. A szakértő mindezeknek és az olcsó, de magasan képzett munkaerőnek köszönhetően további SSC-k megjelenésére számít a jövőben.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG