5p
Tovább hasít az építőipar, de a 30 százalékos növekedés mögött óvatosságra intő folyamatok állnak. A megrendelések száma az épületek esetében már csökken; ha tényleg kifut az új lakások kedvezményes áfája, akkor kemény lesz a földetérés a szakember szerint. Most mindenesetre mindenki rohamtempóban építkezik, hogy 2019 végéig át tudják adni a kulcsot a vevőknek. 2017 összességében kiemelkedő év lesz, a kormány pedig 20 milliárdos pályázati programmal is megtolja az ágazatot jövő héttől.

2017 novemberében az építőipari termelés volumene 30,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - ez persze nem meglepő, tekintve hogy a 2016 novemberi érték rendkívül alacsony volt. A növekedés megítélését tovább árnyalja, hogy a megelőző hónaphoz képest még csökkent is 1,4 százalékot a termelés a kiigazított indexek alapján.

Az épületek építésének volumene 29,1, az egyéb építményeké 33,9 százalékkal volt magasabb, mint a megelőző novemberben. A KSH adatai szerint előbbiek növekedése az ipari épületek mellett lakóépületek és oktatási épületek építésének az eredménye, utóbbiak esetében a termelés – az alacsony bázis mellett – gyorsforgalmi utak építése, valamint vasútfelújítási munkák következtében bővült.

Már dübörög az áfa-para - ebből kemény földetérés lehet

A kilátások szempontjából szintén kevésbé jó hír, hogy a megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest ugyan 11,7-kal emelkedett, de ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 8,2-kal csökkent. Az összesített növekedés annak köszönhető, hogy az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene 43,4-kal emelkedett.

Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója az adatközlést követő gyorselemzésében azt írta: az új lakásépítési engedélyek száma akár hamarosan csökkenésbe válthat, mégpedig a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs jövőjével kapcsolatos bizonytalanság miatt.

A szakember szerint ez a bizonytalanság arra ösztönözheti az iparág szereplőit, hogy megfeszített tempóban végezzék a kivitelezési munkálatokat, hogy a lakásokat még 2019. december 31. előtt át tudják adni, mert így nem kockáztatják a 2020-tól újra életbe lépő 27 százalékos áfakulcs áremelő hatását. Ez a felfokozott tempó paradox módon szintén a költségek és az árak emelkedésének irányába hat, hiszen tovább csökkenti az amúgy is szűkös építőipari termelői kapacitásokat és tovább növeli a munkaerőhiányt az ágazatban.

"Amennyiben tehát 2020-ban valóban visszaáll a normál áfaszint, az egyértelműen a lakásépítési szektor 'kemény földetérését' eredményezi majd" – fogalmazott Földi Tibor, aki szerint biztató ugyanakkor, hogy a kormány napirendre akarja venni az áfakulcs kérdését, de az volna az ideális, ha már az első félévben megszületne ez a döntés.

Összességében egyébként az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene november végén 110,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 30,2, az egyéb építményeké 161,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt.

Nem a lakásépítések felfutása miatt nőnek az árak

Földi Tibor szerint közkeletű félreértés, hogy a lakásépítési boom volna a felelős kivitelezési árak felfutásáért. A statisztikai adatok azt mutatják ugyanis, hogy a döntően út-, vasút- és sportlétesítmény-fejlesztéseket is magába foglaló ún. egyéb építmények építése – nem kis részben az EU-s források felhasználásának köszönhetően – sokkal gyorsabban nőtt tavaly, mint az épületek építése. „Előbbi beruházások kapacitásfelszívó hatása ráadásul azért is erősebb, mert ezeket több tekintetben is egyszerűbben teljesíthető munkák és minőségi követelmények jellemzik a lakóingatlan-építésekhez képest” – mondta a Cordia vezérigazgatója.

20 milliárd forintos segítség érkezik

Az áfa-dilemma hatását részben ellensúlyozhatja egy másik kormányzati intézkedés: 20 milliárd forintos pályázati forrás nyílik ugyanis meg az ágazat szereplői számára, amiből technológiai fejlesztéseket és kapacitásbővítést hajthatnak végre. A KSH adatközlése után a Nemzetgazdasági Minisztérium azt tette közzé: a pályázat a héten indul az építőipari vállalkozások számára, elsősorban gépek, eszközök beszerzésére, de fejlesztési szoftverek vásárlására is igénybe lehet venni.

A 2017-es számok mindenesetre nagyon szépek lesznek

A Takarékbank gyorselemzésében emlékeztet: az építőipari szereplők jelentős hányadát lefedő ingatlanfejlesztési kerekasztal (IFK) legfrissebb adatai szerint immár több mint 1,5 millió négyzetméternyi ingatlan van kivitelezési fázisban, a beruházások értéke meghaladja a 680 milliárd forintot. Ez abszolút rekordot jelent, ezzel a volumennel a magyar átveheti a régió legnagyobb ingatlanfejlesztési piaca címet. A fejlesztés alatt álló ingatlanok funkció szerint 41% iroda, 34% lakás, 16% kereskedelmi, 8% logisztika, 1% pedig szállodafejlesztés.

2017 egészére 28% körüli növekedést vár a Takarékbank az építőipar teljesítményében, de az építési engedélyeket és a bejelentett kereskedelmi fejlesztéseket figyelembe véve némileg felfele mutatóak a kockázatok, így a szektor érdemben hozzájárulhatott a tavalyi GDP növekedéshez.

A Takarékbank is arra jutott, hogy szükség lenne a kedvezményes áfa időbeni meghosszabbítására a lendület fenntartásához, ami bőven megérné a kormánynak: mivel a gazdaság egészére nézve az egyik legnagyobb addicionális és multiplikációs hatásokkal rendelkező szektorról van szó, így a költségvetési többletbevétel már rövidtávon is meghaladja a kieső áfa mértékét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG