3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Ma az érdeklődők kétharmada ennyiért, vagy ennél kevesebbért keres lakást a túlfűtött magyar ingatlanpiacon. Bár találni lehet, nagyon nem mindegy, hogy ebből a büdzséből hova és mekkora lakásba akarunk költözni – Budapesten lényegesen kevesebbet kaphatunk ugyanis a pénzünkért. Az Ingatlan.com elemzéséből az is kiderül, hogy miért lesznek drágábbak az újlakások a kulcs átadása után.
MTI Fotó: Marjai János

A magyar lakáspiac egyik legnépszerűbb szegmensét a 25 millió forint alatti kategória jelenti: az idén a lakások és házak iránt érdeklődők mintegy 61 százaléka keresett 25 millió forintig lakóingatlant, ami némi csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest, ezt közölte az ingatlan.com a Privátbankár.hu-val. Balogh László, a cég vezető gazdasági szakértője szerint az érdeklődők arányának csökkenése elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakáspiaci drágulás miatt egyre kevesebb lakást kínálnak ebben az árkategóriában.

Az olcsóbb ingatlanok kínálatcsökkenése ugyanakkor nem itt a leglátványosabb, hanem a 15 millió forintnál nem drágább lakásoknál: tavalyhoz képest 12,5 százalékkal kevesebb ingatlan volt elérhető a piacon ebben az árkategóriában. Ezt némileg ellensúlyozza, hogy háztartások jövedelme emelkedett, így sokan nagyobb megtakarítással vághatnak bele a lakásvásárlásba, illetve könnyebben juthatnak hitelhez is, fűzte hozzá a szakember.

Mit kapunk a pénzünkért?

Az elemzés szerint az egyre népszerűbb új építésű piacon ebből a pénzből nagyon eltérő méretű lakásokat kaphatunk az országon belül. Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten a 25 millió forint mindössze egy 30-38 négyzetméteres (gyakorlatilag 1 szobás), új építésű garzonlakásra lehet elég. Ezzel szemben a nyugat-magyarországi régió megyei jogú városaiban már 45-50 négyzetméteres - jellemzően 1,5-2 szobás - új lakást lehet venni ennyi pénzért. A kelet-magyarországi megyei jogú városokban pedig még ennél is nagyobb, 50-55 négyzetméteres - szintén 1,5-2 szobás - új lakás is beleférhet a keretbe.

Érdemes sietni

Balogh László szerint az elemzésben szereplő adatok a szeptember végi helyzetet tükrözik, de fontos, hogy az új lakások esetében gyorsan változik a kínálat és ugyanez a helyzet az árakkal is. Ennek oka az, hogy egyrészt fokozatosan növekszik az új lakások kínálata, hiszen még mindig jelennek meg 2020-ig történő átadással fejlesztések. Emellett egyre több társasházprojekt kerül közelebb az utolsó - átadás előtti - fázishoz, ami pedig az adott fejlesztésben épülő lakások árát növeli. Ez a drágulás azzal magyarázható, hogy a fejlesztés vége felé közeledve kiárazódik több kockázat, például az esetleges nem teljesítésből vagy hibás teljesítésből adódó rizikó.

Ráadásul az is felhajtja a magasabb készültségi foknál tartó lakások árát, hogy azok a vevők, akik tervezőasztalról még nem akartak lakást venni, az építkezések előre haladtával már szívesen vásárolnának. Balogh László arra is figyelmeztetett, hogy az új lakások iránt érdeklődő vevőjelölteknek számolniuk kell azzal, hogy az épülő lakásoknál néhány hónapos csúszás is előfordulhat az eredetileg megszabott átadási határidőhöz képest az építőiparban kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt.

Nincs 25 millió forintod? Nézz körül a lakáshitelek között!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.  
Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG