5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az idei áremelkedés után jövőre se nagyon számíthatunk másra az ingatlanpiacon. A várakozások szerint 2018-ban a fővárosban a tégla és panellakásoknál 5-15 százalékos, családi házaknál akár 20 százalék is lehet a drágulás mértéke, vidéken 5-10 százalékosan drágulnak a lakóingatlanok. A beruházásoknál a nagy áttörés 2018-ban várható, az elmúlt 1-2 évben megkezdett fejlesztések jelentős részét ekkor adják át.

Az idei év előzetes adatai alapján az Otthon Centrum akár 150 ezret meghaladó számú lakáspiaci tranzakcióra számít az év végéig és ezt némileg meghaladó, akár 160 ezer adás-vételt várnak jövőre. Jövőre továbbra is Budapest, a fővárosi agglomeráció és az autópályák menti megyei jogú városok, kiemelten a régióközpontok lesznek fókuszban és ezek közvetlen szomszédságában található községek, Balaton térsége, ezen belül kiemelten a tóparti települések - közölte az ingatlanközvetítő a Privátbankár.hu-val.

Árak, árnövekedés

2017-ben is emelkedő árakkal találkoztak a vevők, de az árnövekedés mértéke eltérő volt 2016-hoz képest. 2017 január és november között megkötött tranzakciók adatai alapján az Otthon Centrum a fővárosban a XI. kerületen kívül (+21%) elsősorban a külső pesti kerületekben regisztrált 20 százalékot meghaladó mértékű árnövekedést a használt társasházi lakások körében. A fajlagos átlagár a XV. kerületben a tavalyi évben mért átlaghoz képest 22,7 százalékkal, a XVI. kerületben 25,4 százalékkal, a XVII. kerületben 25,6 százalékkal, a XIX. kerületben 22,7 százalékkal, míg Csepelen 28,6 százalékkal nőtt. Érdekes módon a XVIII. és XX. kerületben tavaly volt a nagyobb ütemű az árnövekedés (26,4% és 26,8%), idén csak 12-13 százalékos növekedést tapasztaltunk – mondta Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum elemzési vezetője – ami a belvárosi kerületekben tapasztalt árnövekedés dinamikához volt hasonló.

Számolj velünk!

Segítünk megtalálni a legjobb lakáshitelt és lakástakarékot gyorsan és egyszerűen!
A bankok legjobb ajánlatait itt találhatod >>

2018-ban várhatóan tovább mérséklődik az áremelkedés mértéke. A fővárosban a tégla és panellakások esetében 5-15 százalékos emelkedés várható. A nagyobb mértékű, a frekventált, jó adottságú részeken, valamint a legolcsóbb külső kerületekben: XVII. XX. XXI. kerületekben várható. Családi házak esetében 1-20 százalék közé várható a drágulás mértéke.

Könnyebb lesz igényelni a csok-ot?

Rogán Antal éves meghallgatásán beszélt arról, hogy kezdeményezi a csok felvételének megkönnyítését, gyorsítaná az ügyintézést. További részleteket ebben a korábbi cikkünkben találsz >>>

Vidéken, Nyíregyházán 13 százalékkal, Szegeden 7 százalékkal, Debrecenben 3,5 százalékkal drágultak az idei évben a tégla lakások négyzetméterárai. Ellenben néhány kisebb és alacsonyabb árszinten lévő város jelentős árnövekedéssel zárhatja az idei évet. Kecskeméten 23 százalékos drágulás mellett a lakásárak elérték Debrecen árszintjét a 280 ezer forintot. Egerben a drágulás mértéke Kecskemét értékével azonos, azonban az árszint inkább csak Nyíregyháza 220 ezer forintos négyzetméterárait érheti el. Említést érdemel még Salgótarján is 20 százalékát meghaladó árnövekedés okán, azonban itt egy alacsony bázisról beszélünk és a drágulás ellenre a négyzetméterárak - a megyei jogú városok közül egyedüliként- nem fogják meghaladni a 100 ezer forintot.

Jövőre az áremelkedés mértéke a fővároshoz hasonlóan itt is mérséklődni fog, azonban a városok közötti különbségek megmaradnak. A tégla és panellakások átlagosan 5 százalékos mértékénél, az élénkebb piacú városok pl. Szeged, Székesfehérvár, Sopronban lehet nagyobb mértékű drágulásra számítani a társasházi lakások esetében. A családi házaknál az árszint még mindig elmarad a válság előttitől, így a legtöbb városban egységesen 5-10 százalékos áremelkedés valószínűsíthető jövőre.

Értékesítési idő, áralku

Az értékesítési idő kiegyenlítődni látszik a tégla lakások esetében; átlagosan 99 nap a fővárosban, míg az ország többi részén egy-két nappal hosszabb idő. A panellakásoknál az értékesítési idő átlag 70 nap, ami négy nappal kevesebb a fővárosban és kettő-négy nappal több az ország többi részén.Markánsabb különbséget a családi házak esetében mért az Otthon Centrum az ország különböző részei között. A 190 nap a fővárosban 2-3 héttel rövidebb, míg különösena tőle távoli községekben ugyanennyivel több időt jelent.

Az alku mértéke és az értékesítési idő várhatóan jövőre is az ideihez hasonlóan alakul majd. A panellakások esetében 5 százalék, míg téglalakások esetében 8 százalék körül alakul majd az alku, azonban a családi házaknál 1-2 százalékos csökkenés valószínűsíthető. Az értékesítési időben sem várható drasztikus változás: a panellakásokat bő két, a tégla lakások három hónap lehet majd eladni. Családi házak félévnyi értékesítési ideje azonban egy-két héttel tovább csökkenhet 2018-ban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
Ingatlan Háromszor drágábban árulják az újbudai paneleket, mint a szegedieket
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:24
Megállhat a panellakások drágulása Újbudán, Angyalföldön és Zuglóban. A főváros néhány kerületében ugyanis már most közelíti a 1,5 millió forintos szintet a panellakások négyzetméterára, és éppen ezen az árszinten építenek új lakásokat az Otthon Start célközönségének.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 19:06
Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.
Ingatlan Sokkal kevesebb lakás épült 2025-ben, de van fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:30
Egész éves statisztikát adott ki a KSH, bezuhant az új lakások száma, az engedélyezetteké viszont kilőtt. Budapesten négy kerületben épült az új lakások háromnegyede.
Ingatlan Gombamód szaporodnak a nyaralók a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 15:20
A népesség méretéhez viszonyítva Somogy megyében építették a legtöbb lakást Magyarországon tavaly. Zala megye is az élmezőnyben végzett, az OTP Ingatlanpont elemzője szerint az eredmény a Balaton közelségének köszönhető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG