2p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

Palace néven nyit meg augusztus végén a felújított Corvin Áruház a budapesti Blaha Lujza téren, az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló lekerült az épületről.

Az 1926-ban átadott áruház régi-új homlokzatának bemutatása után a tulajdonos és üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor újságíróknak elmondta: az épület felújítása összesen mintegy 8 milliárd forintba kerül, amit saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósítanak meg. A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak.

Laptársunk, az mfor.hu pár hete bejutott a még épülő Corvin Palace-ba és ezt az érdekes videót készítette.

Az épületben a közösségi terek mellett üzletek és irodák lesznek, az üzletek nagyobb része már bérbe van adva, az irodák többségéről még folynak a tárgyalások. A 16 ezer négyzetméternyi terület nagyjából fele lesz üzlet, a másik fele iroda.

Már látható a homlokzat. Fotó: Raiffeisen Ingatlan Alap
Már látható a homlokzat. Fotó: Raiffeisen Ingatlan Alap

A homlokzat ünnepélyes felfedése előtt Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak és csapatának az értékmentő és értékteremtő munkát. Kiemelte, hogy az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez, segít otthonossá tenni a várost.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott: a Blaha Lujza tér ellen "történelmi bűnöket" követtek el korábban, ezek közé sorolta az egykor itt álló Nemzeti Színház lebontását, "autópályányi" forgalom bevezetését a belvárosba és a Corvin áruház eredeti külsejének eltakarását alumínium homlokzattal.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Új és használt lakások Szombathelyen
Mester Nándor | 2023. szeptember 20. 18:34
A nyugati határszél sokat fejlődött az elmúlt évtizedben, Szombathely mégis azzal küzd, hogy kicsi az új társasházi lakások kínálata. Az eladó családi házak állapota vegyes, csak a műszakilag a top kategóriába tartozók tudták megtartani árukat, a nem korszerűek eladói kénytelenek voltak nagyobbat engedni az árból, mint gondolták – derül ki sorozatunk mostani részéből.  
Ingatlan Három új irodaközpontot nyit nálunk az IWG
Mester Nándor | 2023. szeptember 19. 13:48
Budapest mellett Debrecenben és Szentendrén is megjelenik a Regus márkájú szolgáltatott irodakoncepciójával.
Ingatlan Ikonikus irodaházat vett az Erste
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 19. 08:47
A Váci út és a Dózsa György út sarkán.
Ingatlan Elszabadultak a lakásárak: Kolozsvár már nyugat-európai városokkal is felveszi a versenyt
Buksza blog | 2023. szeptember 15. 15:49
A kolozsvári lakások négyzetméterára elszállt, magasabbak a bukarestieknél, de a debereceni, győri, de még a torinói szintet is meghaladják egy friss elemzés szerint. Az ottani fizetések azonban alacsonyak. 
Ingatlan Ingatlanfelújítás uniós pénzből? Ilyen programokról maradnak le a magyarok
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 14. 10:13
Spanyolország 140 milliárd eurót kap az EU Helyreállítási Alapjából, ebből jónéhány milliárdot városrészek átfogó felújítására és az épületek – otthonok, irodák és közintézmények – energiahatékonyságának javítására fordítanak.
Ingatlan Nézze meg, milyen lakást keresnek most a csokosok!
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 10. 08:59
Alig négy hónapja marad a csokra jogosult családoknak arra, hogy nagyvárosi lakóingatlanba költözzenek a támogatás segítségével. Az ingatlan.com oldalán elérhető Hitelintéző adatai alapján idén a csokos érdeklődéseken belül 50 százalék jutott a lakásokra és ugyanennyi a házakra, míg tavaly a lakások aránya még csak 35 százalékos volt. A legnépszerűbb célpont Budapest a csokos vevők körében, az érdeklődések 44 százaléka fővárosi lakásra irányul. Utána következik Pest és Hajdú-Bihar vármegye 17 és 11 százalékkal. A csokos érdeklődések 94 százalékánál hitelre is szükség van a tervezett költözéshez.
Ingatlan Sztárok birtokai: templomtól a 27 szintes toronyházig
Elek Lenke | 2023. szeptember 9. 18:10
Ha valaki milliárdos, nyilvánvalóan nem egy kunyhóban lakik, lásd hazai példáinkat. Amerikában már az ötvenes évek Hollywoodjában kötelező volt a medencés luxuspalota, és nemcsak az Oscar szobrocska tulajdonosai számára. A sztárság kötelező velejárója ma is a hatalmas birtok.
Ingatlan Helsinkiben venne lakást vagy inkább Vaunatun?
Elek Lenke | 2023. szeptember 9. 15:10
Ha elege van Novoszibirszkból, Szentpétervárból, vagy éppen a moszkvai felhőkarcolók látványából, elköltözhet külföldre. Óriási lehetőségekkel kecsegtetnek ugyanis az orosz ingatlanügynökök és útlevél kereskedők.
Ingatlan Az ingatlanvásárlás plusz költségei 2023-ban
Márkázott tartalom | 2023. szeptember 9. 10:01
Az ingatlanvásárlásnak - tetszik vagy sem - vannak plusz költségei. Olyan kiadások, amelyekkel neked is célszerű kalkulálni, pláne, ha eleve szűkösek a lehetőségeid. Miért? Mert így elkerülheted a likviditási gondokkal járó kellemetlen helyzeteket.
Ingatlan Mutatjuk, mennyiért vehet most lakást Budapesten
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 7. 11:03
A fővárosban a kertes házak átlagos négyzetméterára 818 ezer forint volt szeptember elején, a paneleké 780 ezer forintnál járt, a téglaépítésűeket pedig 1,03 millió forint jellemezte.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG