3p
Semmi sem állhat ellen a lakásárak durva emelkedésének, ebben Európát is lekörözzük. Négyzetméterre viszont még mindig Budapesten a legolcsóbb lakást venni.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A legutóbbi negyedév meglehetősen erősen alakult az ingatlanpiac számára, a kiadott építési engedélyek száma gyakorlatilag megduplázódott, ezzel párhuzamosan viszont az árak is feljebb kúsztak. Ez, úgy tűnik, a jövőben is megmarad: a harmadik negyedévben a használt tégla építésű társasházi lakások fajlagos átlagára vidéken 16-80 százalékos, a fővárosban pedig 31-110 százalékos növekedést mutatott, ezt közölte az Otthon Centrum a Privátbankár.hu-val.

A legdurvább drágulást a belvárosi kerületekben láthattuk, itt gyakorlatilag megduplázódtak az árak az elmúlt két évben, a budai XI. és XII., illetve a pesti XIII. kerületekben pedig szintén 50 százalék feletti drágulással találkozhatunk. Uniós viszonylatban is Magyarország vezette a listát, nálunk és Lettországban több mint 10 százalékkal lettek drágábbak az ingatlanok, utánunk Ausztriában (9 százalék), az Egyesült Királyságban (8,8 százalék) és Svédországban (8,7 százalék) lett nehezebb lakást találni az Eurostat adatai alapján.

Nem mindegy, hol keresünk

Fontos ugyanakkor látni, hogy az általános drágulás mögött óriási területi különbségek vannak, fűzte hozzá a cég elemzési vezetője, Soóki-Tóth Gábor. Az adásvételek zöme Budapesten illetve az agglomerációban, megye- és régióközpontokban történik, itt a koncentrált kereslet erősen felnyomja az árakat. Az ország ezen kívül eső településein azonban alig érezhető bárminemű élénkülés, igaz, kevesebb ingatlant is adnak el a városokon kívül.

Használt téglaépítésű társasházi lakások fajlagos átlagárának változása 2014 I. negyedév és 2016 III. negyedév között egyes fővárosi kerületekben (előző negyedév = 100%) Forrás: Otthon Centrum

Lehetne rosszabb is

A környező országok átlagárait figyelembe véve Budapest azonban még mindig relatíve olcsónak számít. Varsóban például akár 2100-2700 eurót is ki kell adnunk egy belvárosi lakás négyzetméteréért, ez Prágában, 2400 – 4500, Pozsonyban pedig 2000 – 3000 eurót jelent négyzetméterenként. A régióhoz képest Budapesten egyedül az V. kerület érte el a 2000 eurós négyzetméterárat, ezt még a legdrágábbnak számító II. és XI. és XII. kerület sem közelíti meg, itt 1500-1600 eurót kell adni egy négyzetméterért.

Mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk

A jegybank októberi elemzése szerint a devizaadósság leépítésével a lakosság nettó pénzügyi vagyona történelmi magasságba emelkedett, ami további keresletbővülést eredményez. Mindemellett a hitelfelvételi kedv is magasabb, mint valaha, a bankok konzervatívabb projekt-finanszírozási gyakorlata és az építőipari kapacitásokért a beruházók között tapasztalható fokozódó verseny szintén felfelé srófolja az árakat. Ezek alapján az Otthon Centrum az MNB álláspontjával összhangban enyhülő ütemű, de további drágulásra számít az év végéig és azt követően.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG