1p
A felvételi ponthatárok holnapi kihirdetésével elindul az egyetemisták és főiskolások albérletkeresése, ami érezhető lökést adhat Budapest, illetve az egyetemi városok albérleti piacának. Budapesten négyzetméterenként 1000 forintos havi bérleti díjról indulnak az árak, míg Pécsett a túlkínálat miatt egy jó állapotú lakást más 55 ezer forintért is megkaphatunk.

A felvételi ponthatárok holnapi kihirdetésével nagyjából százezer felsőoktatásba jelentkező fiatal sorsa dől el, a felvételt nyert hallgatók számára az örömködés után az egyik első teendő a lakhatásuk biztosítása, mindez pedig érezhető lökést ad ilyentájt Budapest, illetve az egyetemi városok albérleti piacának – derül ki az OTP Ingatlanpont friss helyzetértékeléséből.

A jó adottságú lakások hamar elkelnek

Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezetője szerint a fővárosban, illetve a vidéki nagyvárosokban is jellemző, hogy már július végén-augusztus elején elkelnek a legjobb adottságú, frekventált helyen lévő, az egyetemhez és a belvároshoz közeli, 1,5-2-3 szobás, alacsony rezsijű téglalakások – ez esetben persze augusztust is ki kell fizetni, de a jó lakásért a diákok még ezt is vállalják –, így könnyen kompromisszumokra kényszerülhet az a diák, aki csak augusztus közepén kezd el keresgélni.

Az egyetemisták választási szempontjai között – legyen szó akár Budapestről, akár a többi nagyvárosról – elsődlegesnek a bérleti díj és a várható rezsiköltség számít, valamint az egyetem és a belváros közelsége – előbbi a tanulás, utóbbi a szórakozás miatt. Emellett egyre erőteljesebb igény van a fiatalosan berendezett lakásokra, és manapság már az internetkapcsolat megléte is fontos tényezővé vált az albérletet keresők szemében. A külföldi diákok választása már gyakrabban magasabb bérleti díjú, új építésű, vagy néhány éve épült ingatlanra esik, hiszen kevésbé árérzékenyek, és nagyobb szerepet kap a döntésükben az, hogy rendezett házban, kellemes környéken lévő lakást béreljenek otthonuknak.

Budapesten a belváros a legnépszerűbb

Budapesten a külső pesti kerületek kivételével szinte bárhol szívesen vesznek ki albérletet a hallgatók, ami annak is köszönhető, hogy szétszórtan helyezkednek el a fővárosban a különböző egyetemek és főiskolák. A legkedveltebbek a belvárosi, a V-VI-VII. kerületben lévő, jó közlekedési lehetőségek közelében található lakások, valamint különösen népszerű a budai oldalon, a XI. kerületben a  Móricz Zsigmond körtér és a Kosztolányi Dezső tér környéke, ami az ELTE, a Műegyetem és a Kertészeti Egyetem közelségének tudható be.


Kosztolánczy György kiemelte, hogy a fővárosban négyzetméterenként nagyjából 1000 – keresett környéken inkább 1200-1500 – forintról indulnak a havi bérleti díjak, természetesen ezek az összegek nagyban függnek az ingatlan paramétereitől, állapotától, bútorozottságátől és elhelyezkedésétől. A válság következtében, 2009-ben jelentősen estek a bérleti díjak a piacon, azóta inkább a stagnálás volt jellemző, az elmúlt időszakban pedig kezd ismét magára találni a piac.

 

Befagytak az árak Debrecenben

A körülbelül 30 ezer hallgatót számoló Debrecenben az árak jó pár éve befagytak, jellemzően havi 40-60 ezer forint körüli összegért lehet 1-2 szobás, átlagos felszereltségű lakást találni az albérleti piacon. A város kedvelt részeinek az egyetemhez közel eső részek számítanak, például Nagyerdő, Sestakert, illetve Újkert keleti része. Az utóbbi időkben azonban megjelentek a kínálati piacon a nagy értékű ingatlanok is, amelyeket tulajdonosaik azért adnak ki, hogy megbirkózzanak a megnövekedett törlesztő részlettel. Az ilyen, általában 100 négyzetméternél is nagyobb házakat elsősorban a külföldi, arab-perzsa-afrikai diákok veszik ki, akik hajlandók kifizetni az akár 150 ezer forintot meghaladó havi bérleti díjat .

Győrben nagyon pörög az albérleti piac, a lakások forgási sebessége hónapon belüli, a városban gyakorlatilag az Audi gyárában és beszállítóinál dolgozó munkások versenyeznek az egyetemistákkal az albérletekért. Elsősorban az olcsó, 1,5-2 szobás panellakások keresettek az egyetem szomszédságában, ezeket állapottól és alapterülettől függően 45-60 ezer forinttól lehet kibérelni. Az árak színvonala az évről-évre növekvő keresletnek köszönhetően már elérte a válság előtti szintet.

Van, ahol a túlkínálat miatt alacsonyak az árak

A pécsi egyetemisták száma mintegy 30 ezer fő, átlagosan 4 százalékuk külföldi diák. A felmérés szerint jelenleg Pécsett túlkínálat van az albérletekből, melyet jól jelez, hogy míg korábban egy 60 négyzetméter körüli, viszonylag jól felszerelt, jó állapotú lakást 70-80 ezerért is ki lehetett adni, addig ugyanezért manapság már csak 55-60 ezer forintot hajlandók kifizetni az albérlők. A városban, az egyetemek szomszédságában a tégla- és a panellakások egyaránt keresettek, a belvárostól távolabb, a pécsi kertvárosban pedig az olcsó panelok a legnépszerűbbek, melyeket már havi 30 ezer forintért is meg lehet kapni.

A felmérés alapján Szegeden nagyságrendileg 30 ezren tanulnak, ami természetesen jelentős hatással van az albérleti piacra. A tapasztalatok szerint az egyetemisták jellemzően az intézményekhez közeli, egyedi fűtésű, 1,5, 2, vagy 3 külön nyíló szobával rendelkező, alacsony bérleti díjú téglalakásokat keresik, amelyeket többen vesznek ki. Ugyanakkor mivel a városnak nagyon jó a tömegközlekedési ellátottsága, az intézményektől távolabbi lakásokat is elég jó eséllyel ki lehet adni. Természetesen Szegeden is jelentős a külföldiek aránya, ők a magasabb kategóriájú – jobban gépesített, színvonalas berendezéssel ellátott – albérleteket keresik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG