5p

Már a külső pesti kerületekben is közelíti az egymillió forintot az új lakások négyzetmétere. Ennek ellenére van kereslet, több helyütt jelentős beruházások indultak és továbbiak vannak előkészítés alatt.

Az OTP adatbázisa szerint a 2022-2023-ban átadni tervezett, részben még csak tervasztalról árult fővárosi projektek négyzetméterárai 500 ezer és 3,8 millió forintos szélső értékek között mozognak, az átlagos négyzetméterár pedig közelíti az 1,1 millió forintot. Különféle becslések szerint Budapesten már 11-13 olyan kerület van, ahol a nyáron elérték az egymillió forintos négyzetméterárat. Kutatásunk szerint a pesti peremövezetekben a 850-900 ezer forintos sávban mozognak, de egyes lakásoknál már meghaladják az egymillió forintot.

A pesti peremkerületekben inkább a közepes méretű új társasházaké a főszerep (fotó: Mester Nándor)
A pesti peremkerületekben inkább a közepes méretű új társasházaké a főszerep (fotó: Mester Nándor)

Átböngésztük a nyilvános kínálatot, összevetettük az 2-3 évvel ezelőttivel és kirajzolódott, hogy a befektetők a hagyományosan preferált területek mellett „megtalálták” a pesti oldal peremkerületeit is, erre utal, hogy látványos növekedésnek indult a beruházások száma és volumene. Ezek jellege és szerkezete eltér: a XVI., a XVIII. és a XXIII. (Soroksár északi részén) kerületekben több ütemre bontott óriásprojektek kezdődtek, egyesek immár kivitelezési szakaszban vannak, ugyanakkor a XV., a XVII. és a XIX. kerületekben kisebb lakásszámú társasházak nőnek ki a földből.

Saját kutatásunk szerint inkább a kőbányai, a kispesti és a pestszentlőrinci körzetekre csaptak le a beruházók a jó lehetőségek kihasználásának reményében. Itt vannak olyan családi házas övezetek, ahol akár 5-8 ház lebontásával méretes építési telek is kialakulhat és ott 4-6 szintes társasházakat lehet felépíteni. Érdekes, hogy az egyébként társasházakkal sokkal kevésbé ellátott Rákoscsabán, Rákosszentmihályon vagy Rákoshegyen, de még Rákospalotán is láttak fantáziát a fejlesztők. Az ott kezdett beruházásokat a következő másfél-két éven belül tervezik átadni.

Kispesten és a kicsit beljebb lévő, de továbbra is külső kerületnek számító Kőbányán is megjelentek a beruházók és már tudni lehet, hogy melyik környéken nézelődnek megfelelő telek után, sőt, már meg is szereztek egyet-kettőt. Ezek többsége vagy közel van a metró vonalához vagy tömegközlekedéssel viszonylag gyorsan elérhetők, de mégsem a főutak mentén találhatók, hanem pár utcával beljebb.

A X. kerületben 6 projektben 920 lakás értékesítésének indulása várható a következő években, míg a XIX. kerületben 500-600 lakás piacra kerülésével lehet számolni a közeljövőben. Kőbánya déli és dél-keleti körzetei lehetnek befutók, az ipartelepeket lassan felválthatják a lakóövezetek. Egyes térségekben, például a Gyárdűlőnek nevezett és a Népligethez közeli környéken több sokemeletes társasház és szolgáltató egységek megjelenése várható. Az egyik utcában még egy irodaházzal kombinált szolgáltató központ is épül.

Bátor ígéretek a marketingben

A kiemelkedő minőség mellett egyes beruházók árkorlátot is ígérnek a reklámjaikban. Azt mondják, hogy szerződéskötés után vagyis menet közben nem emelik az áraikat például az építőanyagok drágulására hivatkozva. Mások konyhabútorral vagy gépkocsibeállóval csalogatnak, esetleg átvállalják az ügyvédi díjat és más adminisztrációs terhek egy részét. A parkolóhelyekért egyébként általában 2-3 millió forintot kérnek attól függően, hogy felszíni vagy mélygarázsban van. Az értékesítés gyorsítása érdekében ezt az összeget vagy teljes egészében vagy félig elengedik. A többség azonban nem nagyon szórja ezeket az ingyennek látszó engedményeket. Egyelőre fehér holló az, amikor az objektív okokból való késedelmes kivitelezést valahogy ellentételezik.

Kispesten sok függ attól, hogy milyen ütemben javul a közlekedési infrastruktúra. Mivel például az itt átvezető Üllői út külső részén az 50-es villamos vonalának a rekonstrukciója, a járművek cseréje és egyes mellékutak felújítása is napirenden van, így várhatóan felértékelődnek az Üllői úttal párhuzamos utcák. A szintén fontos Ady Endre út külső szakaszain folytatódhat a közepes méretű (30-40 lakásos) társasházak fejlesztése.

Azt minden fejlesztő és közvetítő is megerősítette, hogy nem csökkentek az árak, hiába akarta ezt kommunikálni a kormány, amelyik az ötszázalékos áfa visszavezetésétől remélte ezt. Az építőanyagárak és a munkadíjak a maguk, felfelé ívelő útját járták és járják még most is. Ezt a fogyasztói árban meg kellett jeleníteni. Igaz ez a budapesti peremkerületekre is.

„A kertvárosokban egyre több a nagy projekt, de a hangsúly hagyományosan és továbbra is a rozsdaövezeteken van, itt épül a legtöbb és legnagyobb lakásszámú beruházás Budapesten. A régóta várt és a július végi bejelentés után most már valóban megvalósulni látszó kormányzati intézkedés, miszerint szeptembertől a rozsdaövezeti akcióterületeken épülő lakások 5 százalékos áfáját visszaigényelhetik a vevők, még nagyobb lökést adhat ezeknek a fejlesztéseknek” – tette hozzá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az év eddigi nyolc hónapjában élénk volt az országos adásvételi forgalom, ebben természetesen ha kis mértékben is, de benne vannak az eladott budapesti peremkerületi lakások is. A nyár vége egyébként minimális élénkülést hozott a lakóingatlanpiacon a Duna House becslése szerint. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 304 darab tranzakció ugyan elmarad az előző évek augusztusaihoz képest, de az előző hónaphoz viszonyítva növekedést mutat. Érezhető volt még tehát az erősebb szabadságolási hullám ingatlanpiaci forgalmat lassító hatása. Éves szinten, az első 8 hónap adatai alapján az idei év még így is 24 százalékkal erősebb 2020-hoz, 3 százalékkal 2019-hez képest. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG