4p
Szinte minden munkavállaló és vezető személyesen is tapasztalja, hogy az X és Y generációs kollégák közötti különbségek nézeteltérésekhez vezetnek, de a valódi konfliktusok ettől függetlenül ritkák. A korosztályok alapvető különbségei mellett az egymás közötti feszültségek forrását vizsgálta egy magyar fókuszcsoportos kutatás.

A fókuszcsoportok résztvevő egyetértettek abban, hogy valójában nem az alapvető értékekben kell a különbségeket keresni, hanem a körülményekváltoztak meg jelentősen. Az Y generációs pályakezdők számára természetes, hogy minden információ azonnal elérhető az interneten, hogy azonnali visszajelzéseket kapnak az iskolában és a közösségi médiában, és hogy minden folyamatot és szabályt meg lehet kérdőjelezni. A munkára az önmegvalósítás formájaként, vagy az önmegvalósításhoz szükséges rosszként viszonyulnak – derül ki a Profession.hu kutatásából.

Az X generáció tagjai hiányolják a rendszerszemléletet a fiatalokból, de emellett azt is érzékelik, hogy a részfeladatok megoldásában gyakran hatékonyabbak, mint a régebbi kollégák. Szerintük a magánéletükből és a személyiségükből is többet visznek be egy munkahelyre, mint az eddig megszokott volt és éppen ezért bizonyos konfliktusokba is hevesebben állnak bele: az igazságérzetük nem engedi például, hogy a megoldásáig ne tartsanak napirenden egy problémát.

Tárgyalás közben nyomkodják a mobiljukat

Valódi konfliktusokat azonban nem ezek miatt, hanem a figyelemhiány, a túlbuzgóság és a laza időmenedzsment miatt élnek át a tapasztaltabb kollégák a fiatalokkal. Az Y generációnál sokkal kisebb az önkontroll, ha az összpontosításról, vagy a reggeli munkakezdésről van szó. Az X generációval szemben nem a ledolgozott órák számát, hanem a teljesítményt tartják fontosnak. A multitasking is problémaforrás lehet, erre a legjobb példa a mobiltelefon használat, amit tapasztaltabb kollégák megbeszélés közben illetlenségnek tartanak, miközben az Y generáció tagjainak természetes, hogy azon jegyzetelnek, vagy szereznek be extra információkat.

A vezetők is ezeket a tulajdonságokat nevezték meg a potenciális konfliktusforrásoknak. Emellett arról számoltak be, hogy az Y generáció tagjai sokkal több és mélyebb visszajelzést követelnek meg a felettesüktől. Nem kedvelik a közvetlen irányítást és a nem szívesen választják a megszokott megoldásokat. Főnökként a két korosztály között a túlbuzgóságot emelték ki a legnagyobb veszélyforrásként. Sokszor fordul elő pozícióféltés a régebbi kollégáknál, ezt mindig kezelni kell.

Az X generációra jellemző életút lineárisan írható le a diploma megszerzése után: a munkába állást családalapítás, majd gyerekvállalás követi. A férfiak esetében ekkor a karrierépítés és a fizetés kerül a középpontba, míg a nőknél a biztonság és a kiszámíthatóság értékelődik fel a munkaválasztásnál. Ezzel szemben az Y generációra egyáltalán nem lehet egy tipikus modellt felállítani, már a diploma előtt és után is jellemző, hogy kihagynak 1-1 évet, vagy külföldön is tanulnak és egyre gyakoribb, hogy nem vállalnak azonnal munkát. Jellemzőek a szakmai váltások, a nem teljes munkaidős munkavállalás, és extrém módon kitolódik a családalapítás is. A gyerekvállalás után sem lesz egyértelmű, hogy az egyik félnek fel kell adnia a karrierjét.

Gyakran váltanak munkát

A teljes képet tovább árnyalja a hiányszakmák megjelenése. Egy angolul beszélő, fiatal IT szakembernél például természetes állapot, hogy jó fizetést kap és biztos a pozíciója, miközben bármikor válthat is egy hasonló vagy akár jobb körülményeket kínáló állásba. Ezért a hagyományos szempontok mellett sok más motivációjukat is figyelembe vehetik a választásnál. Az önmegvalósítás mellett az izgalmasabb feladatok és a rugalmas munkavégzés is a fókuszba került.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG