<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
5p
Kalandvágy, jobb fizetés, levegőváltozás: egyszer mindenki eljátszik a gondolattal, hogy új életet kezdjen valahol másutt. Költözni azonban nyűgös, beilleszkedni és munkát találni sem egyszerű egy idegen országban, vannak azonban városok, ahol bármikor szívesen tárt karokkal fogadnak bármilyen érkezőt, sőt: fizetnek is, csak költözzünk oda dolgozni! Ezeket a helyeket gyűjtöttük össze.

A fent említett indokokon kívül a politikai légkör alakulása is nagy hatással van az emberek vándorlási kedvére, és ehhez nem kell feltétlenül a keleti háborús övezetből több mint egy éve áramló menekültáradatnál leragadni. Kanada meglehetősen népszerű célpont volt a Brexit népszavazást követően a britek körében, június 24-én 230 százalékkal ugrott meg a „hogyan költözzek Kanadába” keresések száma, az amerikai elnökválasztást követően pedig egy hasonló csúcsot láthattunk – ráadásul a Kanadai Bevándorlási Hivatal honlapja is órákra elérhetetlenné vált.

Kanada azonban csak az egyik kedvelt úti cél a menekülni, de legalábbis költözni vágyók körében. Vannak azonban országok és városok, ahol maga a vezetés kínál extra segítséget vagy juttatásokat azért, hogy az emberek odaköltözzenek. A BBC listája szerint ennek számos oka lehet, legtöbbször a fojtogató munkaerőhiány miatt próbálják becsábítani az embereket, de sokszor problémát jelent a fiatalok elvándorlása is. Lássuk hát, hol kaphatunk egy kis extra segítséget, ha ott próbálnánk új életet kezdeni!

A dolgozni vágyók Kánaánja

Óriási port kavart az egyébként icipici, (a 2013-as adatok szerint) mindössze 729 lakost számláló új-zélandi kikötővárosban, Kaitangatában félreértett felhívás, amely szerint a településen akkora a munkaerőhiány, hogy a helyi vezetés 160 ezer dollárt (nagyjából 44 millió forintot) fizet bárkinek, aki hajlandó odaköltözni. Ez azonban csak részben igaz: a tengerparti városkában ennyi pénzért vehetünk egy csinos kis birtokot, házastul – ez kinti viszonylatban gyakorlatilag „gombért” van.

Új-Zéland, Kaitangata Forrás: Wikimedia Commons

A kedvezmény hátterében a régiót sújtó óriási munkaerőhiány áll, az új-zélandi Clutha régióban több mint ezer betöltetlen állás vár gazdára, a mezőgazdaságtól az iparon át a kórházi ápolókig mindenkiből hiány van. A hátrány? Legalább harminc órás repülőút vár ránk, mire Dunedinbe érünk, és onnan még le kell jutni Kaitangatába. Cserébe garantáltan megtaláljuk a lelki békénket a zöld dombok között.

Boldogok a sajtkészítők és a rendszergazdák

Szakképzett munkaerőből lassan gyakorlatilag mindenhol hiány van, Magyarországon az építőipar küzd régóta ezzel a problémával. Az ausztráliai Tasmaniában is túl jól ismerik a problémát, így külön szakképzett-vízumot adnak ki azoknak, aki hajlandó a tehetségét itt kamatoztatni. Különösen tejgazdákból és tejtermék-készítőkből van hiány, olyannyira, hogy egy szemfüles gazda – a brit árakhoz képest – féláron szerezhet magának teljesen felszerelt, modern üzemet vagy farmot. Hátránya a hosszú repülőút és a szélsőséges időjárás.

Dublin Forrás: Wikimedia Commons

Ha valaki nem szeretne ennyire messzire költözni Európától, de nem is a két kezéből szeretne megélni, azoknak jó választás lehet Írország – itt ugyanis mintegy 3 ezer „fehérgalléros”, elsősorban informatikai állás vár betöltetlenül. A megfelelő szaktudás mellett az angol nyelv ismerete elengedhetetlen, cserébe Dublinban, Corkban és Limerickben gyakorlatilag bárhol találunk maguknak állást.

Fejlett egészségügy, juharszirup, és filléres telkek

Nem véletlenül népszerű cél Kanada, itt is találunk támogató közösségeket. Az Egyesült Államok határától mindössze 75 kilométerre fekvő Pipestone, egy szórványos falvakból és kisvárosokból álló településhalmaz szintén a lakhatással kívánja vonzóvá tenni magát: Reston, Pipestone és Sinclair városában 10 kanadai dollárért (nagyjából 2 ezer forintért) kaphatunk telket.

Cserébe viszont le kell tennünk ezer kanadai dollárt (kicsit több mint 200 ezer forintot) biztosítékként, hogy 90 napon belül házat építünk a telekre, ebben az esetben a letétet visszakapjuk. Itt szintén gazdálkodókra, marhatenyésztőkre és munkásokra van szükség.

Ahol tényleg utánunk dobják a pénzt

Az államokban keresgélve már nem csak kedvezményekkel, de konkrét pénzbeli támogatást kínáló városokat találunk. Connecticutban, New Havenben összesen három gazdasági program zajlik épp, ahol mintegy 80 ezer dollár (több mint 20 millió forint) támogatást zsebelhet be egy érdeklődő. Detroitban 25 ezer dollár (több mint 6,5 millió forint) bérleti és rezsitámogatást nyújt a város a friss lakosoknak, az újonnan építkezők pedig 20 ezer dollár vissza nem térítendő támogatást kaphatnak házépítésre.

Detroit Forrás: Wikimedia Commons

Túl szép, hogy igaz legyen? Valóban az, ezeken a helyeken ugyanis nem egyszerű állást találni – Detroitban 11, New Havenben pedig 7 százalékos volt a munkanélküliség az év elején. Bár csábító lehet az összeg, ne feledjük, hogy Detroit az egyik legveszélyesebb város az Egyesült Államokban: százezer lakosra 44 gyilkosság jut az FBI statisztikái szerint, ez rendkívül magas.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Az Airbnb-nél nem kell bemenni az irodába. De még a városba, vagy az országba se!
Bendl Vera | 2022. április 30. 15:55
Az Airbnb támogatja, hogy dolgozói ott végezzék a munkájukat, ahol akarják. Mondjuk a tengerparton például egy távoli országban. 
Karrier Bővíti tanácsadó testületét a 4iG
Privátbankár.hu | 2022. április 22. 15:37
Armin Papperger és Sunil Sabharwal csatlakoznak a vállalatcsoport tanácsadóihoz.
Karrier Hogyan őrizzük meg a reményt, amikor úgy tűnik, hogy minden borzalmas?
Kollár Dóra | 2022. március 20. 12:04
A remény kulcsfontosságú szerepet játszik az egyén fejlődésében, azonban ez a rendkívül fontos tényező a járvány előtt időszakban csak elhanyagolható szerepet kapott. Amikor a világon minden a feje tetejére állt, sokszor úgy tűnhet, hogy aki mer reménykedni, arra bármelyik sarkon ott leselkedhet a következő csalódás, holott ez nem így van. Ami pedig még fontosabb: a remény elengedhetetlen az elégedettségünkhöz, motiváltságunkhoz, egészségünkhöz és teljesítményünkhöz.
Karrier "Tanárnak lenni egzisztenciálisan az öngyilkosságot közelíti" – A hét videója
Bíró Vilma - Izsó Márton Artúr | 2022. március 18. 16:31
Nem csak bérprobléma, hanem strukturális probléma van az oktatásban, és legjobban a diákok látják, hogy baj van. 
Karrier 5 kérdés, amelyet minden főnöknek meg kell kérdeznie, mielőtt túl késő
Kollár Dóra | 2022. február 20. 15:21
Abban a világban, ahol továbbra is nagyon sokan döntenek a felmondás mellett, gyakran felmerül a kérdés: mégis hogyan lehetne mindezt megelőzni? Ez lehet az egyik válasz.
Karrier Sztrájkolnának a mozdonyvezetők – a MÁV szerint jogszerűtlenül
Privátbankár.hu | 2022. február 2. 18:49
Március tizedikére hirdettek munkabeszüntetést. 
Karrier Több mint 400 új munkahelyet hozott létre a Lidl Magyarországon
Privátbankár.hu | 2022. január 28. 10:22
A Lidl 36 milliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására.
Karrier Újabb rangos díjat vehet át Karikó Katalin
Privátbankár.hu | 2022. január 26. 14:24
Ezúttal egy spanyol tudományos díjjal ismerik el Karikó Katalin és kutatótársai munkáját.
Karrier Jöhetnek vissza a magyar vendéglátósok?
Privátbankár.hu | 2022. január 14. 10:20
Németországban minden negyedik állás eltűnt a gasztronómiai ágazatban.
Karrier Koronavírusos az osztrák kancellár
Privátbankár.hu | 2022. január 7. 18:16
Karl Nehammer szerint nem kell aggódni miatta. 
hírlevél
Ingatlantájoló