Privátbankár: Miben más a Reklámeszköz.hu, mint a többi, szintén hirdetéseket, reklámokat gyártó cég?
Molnár Bálint, ügyvezető, Reklámeszköz.hu: Például abban, hogy elég hatékony a vállalatirányítási rendszerünk. Azért tudunk mi sok esetben labdába rúgni, mert egy órán belül kiadjuk az árajánlatot, és másnap, harmadnap már ott állunk a termékkel az ajtóban.
Amikor 2007-ben a testvéremmel együtt megalapítottuk a céget, azt láttuk, hogy mások magas áron és hosszú határidővel dolgoznak. Nehézkes volt a megrendelés, napok teltek el, mire egyáltalán kijött egy ajánlat. Aztán mire azt megrendelték, három példányban aláírva, lepecsételve - ez indított el minket, hogy csináljuk jobban, alapítsunk saját céget. Úgy láttuk, hogy ez a piac sok lehetőséget rejt magában.
PB: Volt tapasztalatuk a reklámszakmából?
M.B.: Mind a ketten dolgoztunk a reklámszakmában, láttunk már nagy formátumú nyomtatásokat, kivitelezéseket. A kiállítási, promóciós reklámanyagok gyártásában nem volt ugyan tapasztalatunk, de volt rálátásunk. És tudtuk, hogy nagyon kevés szereplő van ezen a piacon.
PB: Miért kellett ehhez saját céget indítani? „Házon belül” is adhattak volna tippeket a főnöknek.
M.B.: A cégnél, ahol dolgoztunk akkoriban, a vezetés nem igazán volt erre vevő, és a feltételek sem voltak adottak a fejlődésre. Középtávon nem is láttuk, hogy ez változni fog.
PB: Elég lett a totyorgásból?
M.B.: Azt láttuk, hogy a munkába, amit végeztünk, bele lehet öregedni, előre nem fogunk haladni. Először én jöttem el, aztán a testvérem, és megcsináltuk a céget, így indult.
PB: Ez eddig jól hangzik, de kevés egy sikeres, működő vállalkozáshoz. Mire volt még szükség?
M.B.: Túl sok pénz például nem kellett, három millió forintunk volt, inkább tettrekészség, jó ötletek, gyors megoldások kellettek. Erős nyomdai háttérrel, kiterjedt kapcsolatrendszerrel lehetett csak dolgozni már a kezdet kezdetén.
PB: Önmagában elszántnak lenni csak nem elég az üzlethez. Hogyan építették például a kapcsolatokat?
M.B.: Az előző munkánkból adódóan voltak kapcsolataink nyomdákkal, de ez kevés volt, ezért akihez csak tudtunk, bekopogtattunk, elmondtuk, mi miben vagyunk jók, milyen termékeink, alapanyagaink vannak. Két-három hónapunk ment el erre. Májusban alakult a cég, de év végén már volt valamicske bevételünk.
PB: És akkor jött a válság. Hogyan érintette ez a céget?
M.B.: Azt láttuk, hogy a marketingbüdzséket egyik pillanatról a másikra nullára vágták még az olyan nagy cégeknél is, ahol előtte számolatlanul rendeltek. Viszont azt is láttuk, hogy azok, akik továbbra is rendeltek, próbáltak beleerősíteni. És ez nem is volt egy rossz stratégia, mert azok, akik akkor reklámoztak, jóval olcsóbban és szélesebb körben tudtak ügyfeleket szerezni. 2009-től már mi is ráfeküdtünk például az online marketingre, mi is az előremenekülést választottuk.
PB: Előremenekülni akkor lehet, ha van miből. Továbbra is az a kérdésem, hogy a céget mennyire vágta földhöz a válság?
M.B.: 2008 még az az év volt, amikor a fellegek ugyan már gyülekeztek, de még mindig két kézzel szórták a cégek a megrendelést. Egyszer csak azt láttuk, hogy 2009-re nincs semmi kiírva.
PB: És még ekkor sem jött el a pillanat, hogy megbánják az önállóságot? Maradhattak volna a régi, jól bevált helyükön, és járhattak volna a főnök nyakára, mégiscsak kiszámíthatóbb.
M.B.: Különböző volt a hozzáállásunk, ennek végül az lett az eredménye, hogy a testvérem kiszállt, azóta egyedüli tulajdonos vagyok a cégben. Ő másként látta, én kitartottam, úgy gondoltam, hogy a válság előbb-utóbb el fog múlni. És ahelyett, hogy azt tettem volna, amit a szakma 80-90 százaléka, hogy akkor ők sem hirdetnek, én annál többet költöttem reklámra, kétszer annyit, mint korábban. És amikor azt láttam, hogy ez működik, újból megkétszereztem a büdzsét.
PB: Akkor most ott tartunk, hogy megvolt az ötlet, volt tenni akarás, kapcsolatrendszer és még fejest is kellett ugrani?
M.B.: Óvatos duhaj voltam, nem 19-re húztam lapot. Elkezdtem kicsiben, láttam, hogy ennek van eredménye, és egyre növeltem a tétet. 2010-től már 10-15 termékben rendre első helyre hoztam magunkat.
PB: Volt már, hogy valamit elutasítottak?
M.B.: Előfordult. Ami szakmailag elfogadhatatlan, arra azt mondom, hogy keressenek másik kivitelezőt. Olyat nem vállalok el, amiről előre tudom, hogy "problémás” lehet. Például dohányboltokra nem gyártottunk semmit. Nem azért, mert nem tudtunk volna dohányboltot ráírni egy táblára.
PB: Akkor mi nem tetszett benne?
M.B.: Sablonos, szakmailag nincs benne semmilyen kihívás.
PB: Viszont hosszú távon jól fizetett volna, ez nem elég?
M.B.: Egyáltalán nem fizet jól hosszú távon. Ahogy a szakmából hallom, viszonylag nagy befektetést igényel, és tudom, hogy több cégnél tucatszámra maradt raktáron világítótábla.
PB: Mekkora ez a piac? Milyen éles a verseny?
M.B.: Egyre több cég szervez rendezvényeket, és egyre többen felfogták, nem elég az, hogy odamegyünk és elmondjuk, kik vagyunk, mik vagyunk, ehhez látvány is kell. Ezzel együtt a piacon 2010-től nagyjából három-ötszörös emelkedést érzékelek. Nagyon felhígult a kivitelezői szakma, minden második utcasarkon találni már nyomdát, dekorost, grafikai stúdiót. De még egyszer mondom, közben a kereslet is megnőtt.
PB: Kitől lehet tanulni ebben a szakmában?
M.B.: Vannak nagyon jó ötletek a világban, de mi nem nagyon követünk másokat, saját ötleteink vannak. Ilyen például a környezetbarát, fából készült plakátkeret, amikor a plexi lapok között csak ki kell cserélni a hirdetéseket.
PB: Ez eddig senki másnak nem jutott eszébe?
M.B.: Én nem tudok más cégről, amelyik ilyen plakátkeretet gyártana. Az alumínium vagy a műanyag keret már az egész világon elterjedt. Mi 2011-ben kezdtünk a zöld termékek felé fordulni.
PB: Miért? Ez most trendi?
M.B.: Nem, erről szó sincs. Megkeresett bennünket egy hotel, azt mondták, ott minden mahagóni, és ne adjunk nekik se műanyagot, se alumíniumot. Így készült két minta is, fából. A projektből végül nem lett semmi, egy másik tulajdonos vette át a hotelláncot, neki már nem kellettek ezek a keretek, jó volt a műanyag is. Vettünk egy nagy levegőt, és terveztünk még 8-10-et ebből a termékből, és le is gyártottuk.
PB: Mire? A semmire?
M.B.: Visszakérdezek: mi alapján futja le valaki a tripla maratont? Úgy gondoltuk, hogy erre előbb-utóbb lesz belső igénye az embereknek.
PB: Ehhez alvállalkozók kellettek, asztalosok például. Itt is megvolt a kapcsolat?
M.B.: Dehogy! Kb. 250 cégnek küldtünk e-mailt, arányaiban nagyjából 0,1 százalék válaszolt, velük kezdtünk el együtt dolgozni. Most is 3-4 beszállítónk van erről a területről.
PB: Mennyire könnyű az ügyfelekkel?
M.B.: Szerencsére egyre többen elfordulnak a pogácsás, kockás terítős bemutatóktól. Egyrészt változtak az igények, olcsóbbak lettek a termékek, miközben a kínálat is nőtt. 2007-2008-ban a vásárokon még azt lehetett látni, hogy a bácsi, meg a néni ragasztószalaggal A4-es papírokon kirakta, hogy kik is ők, egy betű egy papír. Celluxszal kiragasztották, és beültek egy nagyon szép damaszt terítős asztalhoz, kipakolták a portékáikat, hogy akkor ők most itt megjelentek.
PB: Ez ma már ciki?
M.B.: Ha nem is ciki, biztos, hogy kevésbé hatásos. Ma már a legutolsó kiállító is visz magával legalább egy rollupot. Lehet, hogy nincsenek a megjelenésre milliói, de legalább egységes arculatot sugall.
A legtöbb megrendelő hallgat a szép szóra (nevet), akkor, ha ezt gazdaságilag is alá tudjuk támasztani. Grafikai szempontból van még mit fejlődni. Odáig már eljutottak, hogy kell egy normális reklámberendezés, vagy egy szép háttér, grafikára viszont nem költenek, pedig ez az, ami az üzenetet „átadja”.
PB: Mire gondol, a betűtípusra például?
M.B.: Igen, a színekre, az arculatra. Kis- és középvállalkozóknál nagyon gyakori, hogy egyáltalán nincs arculatuk. Van egy logójuk, 1992-ben még valaki megcsinálta. A webről szokták letölteni, iszonyatos minőségben, nyomdatechnikailag lehetetlen vele dolgozni. Ezen érdemes lenne változtatni.
PB: Vannak külföldi megrendeléseik?
M.B.: Igen. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy egyre több magyar él külföldön. Sokan vannak olyan pozícióban, hogy meg tudják mutatni a termékeinket a döntéshozóknak. Egyébként tervezzük, hogy teljes mellszélességgel megjelenünk külföldön.
PB: És mi tartja vissza Önöket?
M.B.: A jogi környezet, például. Én azt a célt tűztem ki magam elé, hogy először Magyarországon szilárdítjuk meg a vállalkozásunkat, csak utána megyünk máshova. Nem gondolom, hogy ezzel rohanni kellene, éppen elég dologban sietek. Óvatos duhaj leszek, ebben a kérdésben is.
Nagyot bukott Marcel Ciolacu. 
