<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
1p
A júniusi adatok szerint hajszál híján hatvanezerre nőtt az Ausztriában hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma, ami új rekord, további 3400 honfitársunk kitántorgását jelenti. Egy német tanulmány a magas munkanélküliséggel magyarázza a gyerekszületések visszaesését Magyarországon is.

Az osztrák társadalombiztosítottak szervezete (Hauptverband der Österreichischen Versicherungsträger) friss statisztikája szerint júniusban 59 575 magyar állampolgár dolgozott Ausztriában, ez 3411 fővel több, mint egy hónappal korábban, pedig már az is új rekord volt. A tavalyi adatok alapján a munkavállalás szezonális, 2012-ben is volt egy visszaesés tavasszal, és a nyári hónapokban, illetve szeptemberben volt a csúcs. Ebben főleg az idegenforgalom, esetleg a mezőgazdaság szezonalitásának lehet szerepe. Eddig ez az év is hasonlóképp alakult, csak még több magyar dolgozó van kint.

Csúcstartók vagyunk növekedésben

 

A 3411 fős növekedés jóval több, mint amit bármely más ország fel tudott mutatni júniusban, a magyarok folyamatosan teret nyernek. Az alpesi országban az összes foglalkoztatott száma egyébként 23 ezerrel nőtt, aminek több mint a felét, mintegy 12 ezer főt a külföldiek adták. A tavaly év végi 15,3 százalékról fél év alatt szépen lassan 16,2 százalékra nőtt a külföldiek aránya az összes munkavállalón belül, amiben a magyaroknak nagy szerepe volt.

A törökök kissé lemaradtak, csak 150 fővel nőtt a létszámuk, és ha a volt Jugoszláviából és számos utódállamából érkezetteket összeadjuk, azok is csak 1700 új munkahelyet szereztek meg. A 159 ezer fős létszámuk ugyanakkor messze a legmagasabb, őket a németek követik 88 ezer fővel. A lengyelek, románok, csehek mind jelentősen le vannak tőlünk maradva.

"Jönnek a Piefkék"

Ami az osztrákok által Piefke-nek csúfolt németeket illeti, azok magas számának magyarázata a német sajtó szerint főleg a magas kelet-német munkanélküliségben van. Sokan menekülnek onnét is az alpesi turizmusba, mint tőlünk, de rengeteg diplomás – mérnök, pénzügyes, jogász, sőt akadémikus kutató – is érkezik. Tízezres nagyságrendű az Ausztriában tanuló német diákok száma is.

Kufstein

A munkanélküliségnek úgy látszik, nem csak a külföldi munkavállalásban, az élet más területein is nagy szerepe van. A német Max-Planck-Institut rostocki kutatóintézet tanulmánya szerint egész Európában jól kimutatható a munkanélküliség és a gyerekvállalás közötti összefüggés. A 28 európai ország átlagában minél jobban emelkedett valahol a munkanélküliség, annál jobban csökkent az egy nőre jutó gyermekszületések száma – tudósítottak a SDA/DPA hírügynökségek.

Munkanélküliek nem vállalnak gyermeket

„Különösen világos ez az összefüggés a dél-európai országokban, mint Spanyolország és Horvátország, ezen kívül Magyarországon, Írországban és Lettországban. Főleg a 25 éven aluliak mondtak le a növekvő munkanélküliség mellett a gyermekekről” – írják. Iskolapéldának Spanyolországot említik, ahol 2008-ig nőtt a születések száma, az évezred eleji 1,24-ről 1,47-re.

Amikor azután 2009-ben a munkanélküliség hirtelen 8,3-ról 11,3 százalékra ugrott, a születésszám is leesett 1,40-re, 2011-ben pedig már csak 1,36 volt. (A népességcsökkenés megállításához 2,0 feletti értékek kellenének, azaz páronként átlagosan valamivel több, mint két gyermek.)

Magyarországon 2011-ben sok éves csökkenés után 1,24, 2012-ben 1,34 volt ez a mutató a KSH szerint, az utóbbi szám a munkanélküliség lényegi javulása ellenére nőtt. A Nol.hu szerint a megugrás tavaly inkább a 35-39 éves nők körében volt tapasztalható és annak tudható be, hogy sok ilyen korú nőnek még nincsen gyereke, miközben biológiai esélyeik csökkennek. („A Ratkó-dédunokák javítják a számokat”– írták.)

 

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Az Airbnb-nél nem kell bemenni az irodába. De még a városba, vagy az országba se!
Bendl Vera | 2022. április 30. 15:55
Az Airbnb támogatja, hogy dolgozói ott végezzék a munkájukat, ahol akarják. Mondjuk a tengerparton például egy távoli országban. 
Karrier Bővíti tanácsadó testületét a 4iG
Privátbankár.hu | 2022. április 22. 15:37
Armin Papperger és Sunil Sabharwal csatlakoznak a vállalatcsoport tanácsadóihoz.
Karrier Hogyan őrizzük meg a reményt, amikor úgy tűnik, hogy minden borzalmas?
Kollár Dóra | 2022. március 20. 12:04
A remény kulcsfontosságú szerepet játszik az egyén fejlődésében, azonban ez a rendkívül fontos tényező a járvány előtt időszakban csak elhanyagolható szerepet kapott. Amikor a világon minden a feje tetejére állt, sokszor úgy tűnhet, hogy aki mer reménykedni, arra bármelyik sarkon ott leselkedhet a következő csalódás, holott ez nem így van. Ami pedig még fontosabb: a remény elengedhetetlen az elégedettségünkhöz, motiváltságunkhoz, egészségünkhöz és teljesítményünkhöz.
Karrier "Tanárnak lenni egzisztenciálisan az öngyilkosságot közelíti" – A hét videója
Bíró Vilma - Izsó Márton Artúr | 2022. március 18. 16:31
Nem csak bérprobléma, hanem strukturális probléma van az oktatásban, és legjobban a diákok látják, hogy baj van. 
Karrier 5 kérdés, amelyet minden főnöknek meg kell kérdeznie, mielőtt túl késő
Kollár Dóra | 2022. február 20. 15:21
Abban a világban, ahol továbbra is nagyon sokan döntenek a felmondás mellett, gyakran felmerül a kérdés: mégis hogyan lehetne mindezt megelőzni? Ez lehet az egyik válasz.
Karrier Sztrájkolnának a mozdonyvezetők – a MÁV szerint jogszerűtlenül
Privátbankár.hu | 2022. február 2. 18:49
Március tizedikére hirdettek munkabeszüntetést. 
Karrier Több mint 400 új munkahelyet hozott létre a Lidl Magyarországon
Privátbankár.hu | 2022. január 28. 10:22
A Lidl 36 milliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására.
Karrier Újabb rangos díjat vehet át Karikó Katalin
Privátbankár.hu | 2022. január 26. 14:24
Ezúttal egy spanyol tudományos díjjal ismerik el Karikó Katalin és kutatótársai munkáját.
Karrier Jöhetnek vissza a magyar vendéglátósok?
Privátbankár.hu | 2022. január 14. 10:20
Németországban minden negyedik állás eltűnt a gasztronómiai ágazatban.
Karrier Koronavírusos az osztrák kancellár
Privátbankár.hu | 2022. január 7. 18:16
Karl Nehammer szerint nem kell aggódni miatta. 
hírlevél
Ingatlantájoló