1p
KKV
A Jeremie-programok felpezsdítették a hazai induló vállalkozásokat, de mit csináljanak azok a kezdők, akik nem jutnak az uniós milliók közelébe? Tippek, hogyan szerezzünk stratégiai partnert?

Jelen gazdasági környezetben is széles a paletta a kis-és középvállalkozások számára elérhető finanszírozási formák terén. Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében megjelenő pályázatok mellett a Jeremie I. alapokban is van még 2013 végéig kihelyezésre váró tőke (erről lásd bővebben Oszkó Péterrel készült interjúnkat), a Jeremie II. program pedig hamarosan aktív lesz 41 milliárd forintos keretösszeggel. Pályázatok, kockázati és magántőke mellett pedig a stratégiai partner, szakmai befektető is lehetőség – ez utóbbi befektetési formát járták körbe a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) és az M27 Absolvo közös rendezvényének előadói.



Pénzügyi és stratégiai befektetés: nem ugyanaz!

Úton a siekrhez
A Privátbankár.hu sorozatot indított, melyben azokat a fiatal vállalkozókat, most indult/induló cégeket mutatja be, akik a nehéz gazdasági körülmények ellenére tudnak sikereket felmutatni. Ez az a réteg, aki rendelkezik azokkal a képességekkel – és lassan tapasztalattal is –, melyek egy sikeres vállalkozás menedzseléséhez szükséges a XXI. század Európájában. Fiatalok, kreatívak és van bátorságuk.

Mi számukra a siker, hogyan jutottak oda, ahova és milyen motivációk mozgatják őket? Ezekre a kérdésekre keressük velük a választ.

A sorozat eddig megjelent részei >>>

A Jeremie-programoknak köszönhetően a kockázati tőkebefektetések nem csupán nagy nyilvánosságot kaptak az utóbbi időben, hanem valós finanszírozási alternatívává is váltak a korai szakaszú vállalkozások számára. A befektetői partnerség azonban nem csak az induló vállalkozások kiváltsága. Bár stratégiai befektetésekről ritkán hallani, ez is létező alternatíva a tőkebevonás terén. Mi több, a stratégiai befektető nemcsak az innovatív vállalkozásokat keresi, hanem nyitott a tradicionális iparágak (mezőgazdaság, élelmiszeripar, építőipar) felé is.  Így ha egy kis- és középvállalkozásnak nem elsősorban a pénzmozgás az érdeke, akkor sokat profitálhat a befektetés ezen típusából.

Tahy Balázs, a Riverside globális magántőke társaság befektetési igazgatója előadásában rámutatott arra, hogy lényeges különbségek vannak a pénzügyi és a stratégiai befektető között. Míg a pénzügyi befektető belátható időn belüli magas megtérülést, valamint exitet keres, addig a stratégiai befektetőt nem elsősorban a nagy megtérülés motiválja. Sőt, utóbbi számára jóval érdekesebb maga a vállalat, hiszen hosszabb távú együttműködésben gondolkozik.

De ha nem a pénz, akkor mi motiválja a befektetőt?

Hogy mi a stratégiai befektetések célja, azt Alf Netek, a Kapsch Group marketingigazgatója osztotta meg a közönséggel. Meglátása szerint a technológiai vagy fejlettségi előnyök, a szinergia, a diverzifikált tevékenység, az új piacok elérése, vagy a piachoz való alkalmazkodás erősítése, közös hatékony beszerzési források elérése egyaránt célja lehet egy ilyen jellegű befektetésnek. Sok szakmai befektető részletes pontozási rendszert alkalmaz a befektetések értékelésére, és jól kialakított folyamatok mentén keresi a potenciális partnereket, befektetéseket.


Andreas Reinthaler

Az M27 Csoport partnere, Andreas Reinthaler azonban ennél is tovább ment – szerinte egy kis-és középvállalkozás számára a fejlődés egyik kulcsa lehet a stratégiai befektető. A hosszú távú fejlődéshez elengedhetetlen az új piacok meghódítása vagy az új technológiák kiépítése, ami esetleg friss tőkét is jelenthet egy magyar kis-és középvállalkozás számára. Fejlődni persze mindig lehet önerőből, de ha a fejlesztések költségét és idejét vesszük figyelembe, nem minden esetben éri meg. A stratégiai befektetéseknek viszont éppen ez a lényege: kisebb anyagi ráfordítással és alacsonyabb kockázattal lehetséges a vállalkozás piaci pozíciójának erősítése.

Hogyan jussunk el a stratégiai partnerig?
Ahhoz, hogy egy kis-és középvállalkozás sikerrel járjon a szakmai befektetővel való tárgyalás során, az alábbiakkal érdemes rendelkeznie:

-    koherens üzleti terv (írott formában, számításokkal alátámasztva)
-    menedzsment csapat (nem egyszemélyes; erős angol nyelvismeret)
-    átvilágításhoz szükséges adatok és dokumentáció
-    világosan meghatározott piacok
-    jól meghatározott ötletek: mit várunk a stratégiai partnertől, és mi az, amit mi kínálunk
-    stratégiai befektetők céljainak megfelelő konszenzusok
-    finanszírozási, adóügyi, jogi és külpiaci szakértők, tanácsadók



Potenciál a német, osztrák, svájci piac számára

A stratégiai partnerség terén érdemes a határon túlra is tekintenie egy magyar kis-és középvállalkozásnak. Jó hír, hogy a német, osztrák és svájci piac jelen gazdasági helyzetben is lát lehetőséget a hazai vállalkozásokban. A szoros gazdasági kötődés, a kiváló infrastruktúra és a magas termelékenység továbbra is vonzó. A termelési szektorban, különösen az autóiparban lévő beruházások számára Magyarország kedvező befektetési környezet. Ráadásul a magyar munkavállalók Európai szinten is jól képzettek, motiváltak, ám munkabérük jelentősen alacsonyabb német társaikhoz viszonyítva – mondta Andreas Reinthaler, az M27 Csoport partnere.

A külföldi közvetlen tőkebefektetések (FDI) magyarországi állománya meghaladja a 71,6 milliárd eurót. A Magyarországon végrehajtott külföldi közvetlen tőkebefektetések állományának legnagyobb része (15,8 milliárd euró, 23,2%) Németországból származik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG