3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
Az állami vállalatokhoz jóval több tulajdonos és cégjegyzésre jogosult kapcsolódik, mint a magánszektor cégeihez, és ezeknek a személyeknek az életkora is magasabb, mint a versenyszférában. Szektortól függetlenül igaz ugyanakkor, hogy a cégméret növekedésével csökken a nők száma a tisztségviselők között.

A nagyoknál a nők is háttérbe szorulnak

A tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak számát vizsgálva jól látható, hogy míg az állami szektorban átlagosan kilenc fő jut egy vállalatra, a magánszektorban csupán három - közölte a Privátbankárral az Opten céginformációs szolgáltató. Az árbevétel emelkedésével mindkét területen egyre több tisztségviselő kapcsolódik egy-egy céghez.

Nemek tekintetében az állami és a magánszektorban is megfigyelhető a – majdnem kétszeres – férfitöbbség a tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak között. Általánosságban elmondható, hogy csak a cégjegyzésre jogosultakat tekintve még nagyobb a férfiak aránya, és az is jól látszik, hogy az árbevétel növekedésével párhuzamosan a nők száma fokozatosan csökken a vezetők között: a 10 millió forint alatti cégek esetében 59-41 százalék a férfi-nő megoszlás, az 1 milliárd forint feletti cégeknél ugyanez az arány már 71-százalékos férfiuralmat mutat.

A tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak legnagyobb része 36–45 éves, továbbá 46 és 65 év közé is jelentős hányaduk esik. Mondhatjuk tehát, hogy jelenleg az „X generáció” tagjai foglalják el a cégek legtöbb tisztségviselői pozícióját. Ha az árbevétel tényezőjét is bevezetjük a vizsgálatba, egyértelmű a következtetés: minél magasabb a cég árbevétele, annál idősebbek a tulajdonosok és vezetők.

Az állami és a magánszektor tulajdonosainak és cégjegyzésre jogosultjainak korát összevetve azt látjuk, hogy az előbbiben tevékenykedők idősebbek: az állami társaságokban a tisztségviselők átlagéletkora 52 év, a magánszektorban csak 47,5 év.

A növekedéssel javulnak a cégek

Kockázatosság és stabilitás szempontjából nézve az állami szektor cégei összességében biztonságosabbnak tűnnek a magánszektoréinál. Természetesen az is elmondható, hogy az árbevétel növekedésével egyre kisebb a cégek kockázati tényezője: míg a 10 millió forint alatti árbevételű társaságoknak csak 3 százaléka esik a legkisebb kockázatú kategóriába, az 1 milliárd forint fölöttieknek már 71 százaléka.

Az éves árbevétel növekedésével emelkedik az eljárással nem érintett, bejelentett tartozásokkal nem rendelkező, vagyis „rendben működő” cégek aránya, de itt is megfigyelhető az állami és nem állami tulajdonban levők közötti eltérés: az állami szektorban a rendben működő társaságok aránya 73 százalék, a magánszektorban viszont csupán 65 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG