Egyes hírek szerint azért kellett külön alapot létrehozni a Quaestor károsultak kárrendezésére, mert Brüsszelből jelzések érkeztek arról, hogy nem néznék jó szemmel, ha a Befektetővédelmi Alap (Beva) „rendes” eljárásrendben kártalanítaná azokat a befektetőket, akikre alapesetben nem vonatkozik védelem.
Ezt a gyanút erősíti az a tény, hogy a kormányzat annak ellenére külön kártalanítási eljárást eszelt ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank biztos volt a jogi helyzet azon értelmezésében, hogy a Quaestor kötvényesek jó része a brókercégéhez befizetett pénzükért valójában nem kaptak semmit, márpedig az ágazati jogszabályok egyértelműen előírják, hogy az ügyfelek pénzét és értékpapírjait a befektetési szolgáltatók csak az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatják fel. Így viszont – szól a jegybanki érv - a Tőkepiaci törvény értelmében fennáll a Beva kártalanítási kötelezettsége, hiszen a befektetőt megillető pénzt vagy értékpapírt az intézmény nem tudja kiadni. (Ezzel kapcsolatban az MNB érvelése a Beva igazgatóságán is átment – 4 igen, 1 tartózkodás és 2 ellenszavazat mellett.) Ha a jegybanki érvelés ésszerű, miért volt szükség arra, hogy külön törvény (a 2015. évi XXXIX. törvény) rendelkezzen az ezek szerint „rendes” módon is lebonyolítható kártalanításról? – teszik fel a kérdést a hátteret boncolgató szakértők.
Miért kellett akkor a törvény?
E tekintetben kézenfekvő válasz, hogy azért egyesek aggódtak: a kérdésben kialakuló uniós szintre is eljutó jogvitában meglehet, hogy alulmaradnak a jegybanki érvek. Egy külön törvénnyel ugyanakkor már nehezebb mit kezdenie Brüsszelnek és a bíróságoknak is. Ráadásul a piaci szereplők sem tiltakozhatnak ellene. Másrészt pedig – és ez sem gyenge érv – ugyancsak az uniós elvekkel szembemenve így nyílik lehetőség azonnali, magasabb kártérítési limitek kifizetésére a „károsultaknak”. (Az is unikális lesz, hogy a kockázatos befektetések nyomán önrész nélküli lesz a jövőben a befektetői szektor kártalanítása - ezzel kapcsolatban is lehetnek ellenvetései Brüsszelnek.)
Betétgyűjtés? Hitelezés? Hol az engedély?
Szakértők szerint maga a kártalanítási törvény indoklása is elég ellentmondásosra sikeredett. Ebben ugyanis az áll, hogy a Quaestor kötvények kibocsátása és forgalomba hozatala „több szempontból is hasonlít a betétgyűjtésre. Az ügyfelek pénzt helyeztek el a vállalatcsoport tagjainál, amelyekért értékpapírt kaptak. Ezeknek az értékpapíroknak egy jelentős részéről utóbb kiderült, hogy fiktív, vagyis tényleges értékpapír kibocsátásra nem is került sor. Ettől függetlenül azonban a kötvényeket forgalmazó társaság, valamint a készpénzt adó ügyfél között polgári jogi jogviszony jött létre. Ez részben a kölcsönszerződés, részben pedig a betétszerződés jellegzetességeit mutatja, hiszen az ügyfél kamat ellenében adta a pénzt a vállalatcsoport érintett tagjának.”
A probléma a fenti, a kártalanítás szükségességét megalapozó érveléssel az, hogy betétgyűjtésre, kölcsönnyújtásra üzletszerűen csak erre feljogosított, garanciális szabályok szerint működő szervezet, hitelintézet lehet jogosult. Aki nem rendelkezik ilyen engedéllyel, az nem folytathat ilyen tevékenységet, mégha tevékenysége „hasonló” is ehhez. Ha viszont engedély nélküli tevékenységet végez, akkor nem vonatkozik rá a rendes, engedélyezett piaci szereplők renoméját védő betét- és befektetésvédelmi klauzula, azaz a Beva vagy – hitelintézet esetén – az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelme - az indoklás egyfajta olvasata alapján.
A hozzátartozók szerint a tervezett újabb hadművelet megindítása ezt jelentené. 
