3p
Pénteken úgy döntött a Befektetés-védelmi Alap, hogy kártalanítja azokat, akik fiktív kötvényeket vettek a Quaestortól. Az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, rengeteg kérdés maradt nyitva, még az sem biztos, hogy békében beletörődnek a tisztességes befizetők abba, hogy fizethetnek a csalók helyett.
Quaestor-károsultak demonstrációja Debrecenben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az Index értesülése szerint a Beva igazgatóságának négy tagja szavazott igennel, ketten nem támogatták a tervezetet, egy tag pedig tartózkodott a szavazáson.

Idézet a Beva közleményéből

"A Beva igazgatóságának mai döntése nem terjed ki a kártalanítás részleteire, tekintettel arra, hogy azokat a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolását követően lesz lehetőség tisztázni. A szerződöttek számára kiemelkedő jelentőségű döntés nyomán az érintett ügyfeleknek nem keletkezik azonnali teendőjük. A kártalanítási igények bejelentése a felszámolás elrendelése után, és a Beva erre vonatkozó felhívását követően lesz aktuális. A Beva ugyanakkor megtesz mindent azért, hogy a károsult ügyfelek a lehető leghamarabb hozzájussanak a kártalanítási összeghez."

Miről vitatkoztak?

A most rendezett elvi vita lényege: fennáll-e és ha igen milyen mértékben kártalanítási felelőssége az alapnak a Quaestor valódi és fiktív kötvényeseivel szemben.

Ahogy azt korábbi összeállításunkban írtuk: az egyik álláspont szerint azt kell alapvetésnek tekinteni, hogy a vállalati kötvényekre nem terjed ki sem a Beva, sem az Országos Betétbiztosítási Alap védelme. Aki fiktív kötvényt kapott, az is (Beva-védelem alá nem tartozó) vállalati kötvényt akart venni, így nem jár a kártalanítás.

Nem ez az álláspont nyert azonban a hírek szerint, hanem az, amit a jegybank jogászai raktak össze: az ügyfelek a Quaestor brókercégéhez befizetett pénzükért valójában nem kaptak semmit (a fiktív kötvény ugyanis nem létezik), a pénz nincs meg, eltűnt, és ha nem tud elszámolni vele a brókercég, akkor fizetnie kell a Bevának.

Mit szólnak ehhez a tisztességes cégek? Irány a bíróság?

"Amit végül ki kell fizetni, annak 40 százalékát sajnos az OTP-nek kell állnia" - mondta korábban Csányi Sándor, utalva arra, hogy a Beva legnagyobb befizetője az ő bankja - az alap a piaci szereplők befizetéseiből tartja fenn magát. Úgy vélekedett: mindenképpen indokolatlan, hogy a szektor több szereplője fizesse meg a hiányt, mert a befektetési szolgáltatók tevékenysége központilag szabályozott és ellenőrzött, "fizetjük a felügyeleti díjat, a biztosítási díjat a Befektető-védelmi Alapnak", de semmilyen módon nem tudják befolyásolni a többi befektetési szolgáltató működését.

Morálisan nehezen fogadható el, hogy a szektor tisztességes szereplőire akarják ráterhelni néhány csaló visszaélését - fogalmazott egy interjúban Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

Szakértők szerint van esélye, hogy a bíróságon folytatódik az ügy. Hétfőn mindenesetre okosabbak lehetünk: miután Orbán Viktor ma reggel jelezte, hogy csak akkor lehet ráterhelni a pénzügyi rendszer szabályosan működő tagjaira a terheket, ha ők is beleegyeznek, az NGM közölte, egyztetést kezdtek a Bankszövetséggel, amelynek hétfőn (tehát már a Beva döntésének ismeretében) lesz a következő fordulója.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42690 41700 42850 +2,52% 42680 42690 21 739 355 850 HUF 2026-10-13 16:51:48
MOL 4886 4858 4950 -1,81% 4884 4888 4 137 651 464 HUF 2026-10-13 16:51:26
MTELEKOM 2586 2530 2598 +2,21% 2586 2588 427 238 456 HUF 2026-10-13 16:51:48
RICHTER 12370 12290 12400 +0,16% 12360 12370 377 156 700 HUF 2026-10-13 16:50:43
OPUS 215 206 240 -9,47% 212 215 81 800 432 HUF 2026-10-13 16:49:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG