5p
Mit jelent az, hogy a tőkepiacokon bekapcsolták a porszívót? Lesz-e még mindig emelkedés a világ részvénypiacain? Mely alapokat preferálják a hazai kisbefektetők? Tovább gyengül-e nálunk a forint és csökken-e a kamata?

A fejlett világ gazdaságai jól teljesítenek, a feltörekvők gyengélkednek. Bekapcsolták a porszívót, azaz a fejlődő országokból a fejlettek felé áramlik a tőke a fejlett térség kamatemelkedésének következtében. A feltörekvő országok jegybankjai kénytelenek kamatot emelni. Kezdte Brazília még tavaly, Törökország és Oroszország pedig például az utóbbi időben volt kénytelen lépni – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója újságíróknak.

Mi lesz veled, növekedés?

A szűkebb és drágább likviditás miatt a feltörekvő országoknak le kell küzdeniük az adósságproblémát. A magasabb kamatok ugyanis elszívják a hitelezésre, fogyasztásra fordítható pénzeket, lassul a gazdasági növekedés, ahogy az nálunk is ismerős probléma. A gyengülő feltörekvő devizák viszont segítik az alkalmazkodást.

Míg az elmúlt években Magyarország sereghajtó volt, most több tényező segíti a növekedésünket. Például itt a Növekedési Hitelprogram, élénkül a háztartások kereslete, a külső adósságállomány csökken, de még mindig nagyon magas. Emiatt sebezhetők vagyunk, ha nem is annyira, mint 2007-2008-ban. Magyarország versenyképessége viszont az utolsó 1-2 évben romlott a World Economic Forum listája szerint.

(Forrás: K&H Alapkezelő)

Sokáig alacsony maradhat a kamat

Az ukrajnai helyzet hatása Magyarországra, hogy az egész régiónk kockázati megítélése romolhat, így a kötvénybefektetők itteni befektetési kedve is visszaeshet, tőkekivonás történhet. A régióban jelen levő bankok kockázatviselő képessége, hajlandósága is lecsökkenhet. Komoly reálgazdasági kockázat, hogy hogyan jutna el hozzánk az orosz kőolaj és földgáz, ha a helyzet romlana.

(Forrás: K&H Alapkezelő)

A piaci elemzők konszenzusa már az év közepétől-végétől kamatemelkedést vár Magyarországon. A K&H Alapkezelő szerint azonban a jegybank 2,5 százalékig fogja vágni a kamatot, és azután sokáig ott maradhat, csak nagyon komoly külső sokk esetén mozdulhat el onnét. A feltörekvő piacok gyengesége számunkra gyenge forintot jelent.

A bikapiacok kitarthatnak

Horváth István Sir John Templetont idézte, aki szerint „a bikapiacok pesszimizmusban születnek, szkepszisben fejlődnek, optimizmusban érnek és eufóriában halnak meg.” Ami a nemzetközi részvénypiacokat illeti, az optimizmus a fejlett világban általános, a részvények értékelése a hosszú távú átlag fölé emelkedett. Ám még messze nem tartunk az eufória állapotánál, van még tere ennek az emelkedésnek. A kedvező növekedési számok és a jegybankok támogató politikája is segítik a piacokat.

(Forrás: K&H Alapkezelő)

Az alapkezelő előrejelzése szerint itthon marad a gyenge forint az idén a világgazdasági folyamatok miatt, a hosszú kötvényekben is hozamemelkedés várható az év végéig. A nemzetközi tőkepiacok az év egészében pozitívan fognak alakulni, ezen belül azonban a feltörekvők gyengébben, a fejlettek erősebben fognak húzni.

Tanulnak a kisbefektetők

A csökkenő kamatkörnyezetben csökken az érdeklődés a betétek iránt, és nő a befektetési alapok felé – mondta el Zobor Zsuzsanna, az alapkezelő vezérigazgatója. A részvényalapokat továbbra sem kedvelik, inkább a vegyes és az abszolút hozamú alapokat választják, ami még mindig egy viszonylag óvatosabb magatartás. A kisbefektetők ugyanis ezzel lényegében a szakemberekre bízzák a döntéseket, amikor aktívan kezelt alapokba teszik a pénzüket.

Sok kisbefektető most találkozik először a befektetési alapokkal, amelyek sokkal aktívabb szemléletet követelnek meg, mint a betétek. Egyfajta tanulási folyamaton mennek át a kamatcsökkentések hatására, tapasztalatokat szereznek.

A vegyes alap lett a sláger

Most a K&H Alapkezelő szerint az „árfolyamvédett vegyes alapok” jelentik a slágert, tavaly 80 milliárd forint áramlott ezekbe a bankcsoportnál. Ezen újabb generációs vegyes alapok lényege, hogy évente egyszer egy évre előre egy meghatározott árfolyamot szabnak meg, amely védelmére törekszik az alapkezelő. Ez általában az aktuális árfolyam 90-95 százaléka.

(Forrás: K&H Alapkezelő)

Ehhez egy automatikusan működő matematikai modellel szabályozzák a részvények, kötvények, pénzpiaci eszközök arányát. A részvényeken, kötvényeken belül alkalmaznak csak aktív vagyonkezelést. A legrégibb ilyen konstrukció, a 2007-ben indult K&H Vagyonvédett Portfólió December pályafutása alatt évi 7,2 százalék körüli hozamot ért el. Az alapkezelő szerint ennek az alapfajtának van most jövője és van rá érdeklődés.

Minden ötödik hajlandó kockáztatni

A befektetőknek Magyarországon körülbelül 20 százaléka hajlandó kockázatosabb megoldásokat választani. Ennyi legalábbis azok aránya, akik a Mifid szabvány szerinti négy kockázati kategóriából a felső kettőbe tartoznak – mondta el Zobor Zsuzsanna.

K&H Vagyonvédett Portfólió December Alap (Forrás: K&H Alapkezelő)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21520 21500 21670 -0,09% 0 0 3 373 765 380 HUF 2025-01-06 17:10:15
MOL 2792 2770 2796 +0,43% 0 0 1 322 630 398 HUF 2025-01-06 17:11:25
MTELEKOM 1288 1276 1298 +0,78% 0 0 526 341 448 HUF 2025-01-06 17:05:18
RICHTER 10630 10550 10760 +0,66% 0 0 1 377 783 880 HUF 2025-01-06 17:05:27
OPUS 521 520 529 -0,76% 0 0 116 348 656 HUF 2025-01-06 17:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Csodát tett az AI az amerikai gazdasággal?
Privátbankár.hu | 2024. december 26. 16:21
A piacok a Fed kamatpolitikájára összpontosítanak, miközben a dollár és az amerikai államkötvény hozamok emelkedése nyomást gyakorol a nyersanyagok piacára.
Állampapír / Kötvény Roham az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2024. december 23. 11:47
Több mint másfélszeres kereslet mellett értékesített diszkont kincstárjegyeket az Államadósság Kezelő Központ.
Állampapír / Kötvény Százmilliárdokat kapott vissza a jegybank
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 15:33
A tranzakció célja többek közt a pénzügyi sérülékenység csökkentése volt.  
Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzekkel? Meddig mehet a bitcoin?
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:35
Nemsokára lejár sok lakossági állampapír, mások jelentős összegű kamatot fizetnek ki. Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni annak, aki a pénzek újrabefektetését tervezi? Meddig mehet még vajon a bitcoin árfolyama? Erről kérdezték a TrendFM reggeli műsorában Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privatbankár.hu főmunkatársát.
Állampapír / Kötvény Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 11:46
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
Állampapír / Kötvény Pénzeső hull az állampapír-tulajdonosokra
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 10:38
A lakossági állampapírok után jövőre kifizetendő 3000 milliárd forint rekordnak számít.
Állampapír / Kötvény Rekordot döntött az OTP
Privátbankár.hu | 2024. november 14. 19:21
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,32 százalékkal 20 800 forintra, történelmi csúcsra nőtt.
Állampapír / Kötvény Orbán Viktorék örülhetnek, milliárdokat adnak az állam kezébe a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 14:09
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk az inflációkövető kötvénytől?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 15:31
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Állampapír / Kötvény Vitték ezeket a banki papírokat, mint a cukrot!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 10. 14:28
Erősödő befektetői igény és kiegyensúlyozott kockázati étvágy mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción csaknem 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül a maximálisan elfogadható 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG