Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
November elsejével életbe léptek azok az uniós szabályok, amelyek szigorúbb feltételeket szabnak a nyilvános forgalomban levő részvények és állampapírok shortolására, illetve az államcsőd elleni biztosítási ügyletekre, a CDS-ekre. Lehet, hogy ez az utóbbi hetekben befolyásolta a hazai állampapír-piacot és a CDS-eink árfolyamát is, látszólag kedvezőbb színben tüntetve fel az ország megítélését.

Az Európai Bizottság által korábban elfogadott és az Európai Parlament által is megszavazott szabályozás Magyarországon is érvényes, alkalmazását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete biztosítja – írja az MTI. A CDS olyan származtatott piaci termék, amely egyfajta biztosítási ügylet, árfolyama azt jelzi, hogy mennyibe kerül tízmillió euró névértékű kötvény biztosítása csőd ellen, állampapíroknál államcsőd ellen. A CDS ügyletek fontos eszközei a pénzintézetek és más intézmények kockázatkezelési tevékenységének, állampapírjaik mellé gyakran vesznek CDS-t a kockázatok mérséklésére.

Tilos a meztelenkedés

Az új szabályozás értelmében tilos az államadósság nettó shortolása, CDS ügyleteket is csak addig a mértékig lehet kötni, hogy az fedezze az meglevő állampapírok kockázatait. Részletes módszertant dolgoztak ki a nettó pozíciók kiszámítására. (A short olyan üzlet, ahol árfolyamesésre játszva az eladó határidőre elad valamit, ígéretet téve az értékpapír későbbi visszavásárlására. A meztelen shortolás során az üzlet megkötésekor az eladó nem rendelkezik az ügylet tárgyát képező értékpapírral. Short pozíciót akkor érdemes kötni, ha lényeges árfolyamesésre számít valaki.)

(Fotó: ÁKK)

Az uniós szabályozás szerint tilosak bizonyos meztelen short ügyletek. Az Európában tevékenykedő pénzügyi szervezeteknek ezen kívül tájékoztatási kötelezettségük van a részvényekre, illetve állampapírokra felvett short pozíciókat illetően. Az adott vállalat piaci tőkeértékének 0,2 százalékát meghaladó short pozíciókat a Felügyeletnek kell bejelenteni, a 0,5 százalékot meghaladó pozíciókat pedig nyilvánosságra kell hozni.

Lenyomhatta a CDS-felárunkat az új szabály

Az uniós szabályozás ezen kívül lehetőséget teremt - egységes irányelvek mentén - az általános shortolási tevékenység betiltására.(Hasonló tilalmakat különböző uniós országokban már többször bevezettek az utóbbi években, néhány napja például a spanyol részvénypiacon érvényes tiltást hosszabbították meg újra.

Az MNB is említette a kamatdöntéssel kapcsolatos tájékoztatóján, brókercégek is figyelmeztettek rá a héten, hogy az ország kockázatát jelző CDS-felárunk az utóbbi időben nemcsak  azért csökkent, mert a befektetők véleménye javult rólunk. Szabályozási változások, a november 1-jétől életbe lépő short-tilalom is szerepet játszott benne.

A 2010 júniusi szinten az árfolyam

A meglevő meztelen shortokat, például CDS-üzleteket ugyanis kétféleképp lehet úgy lezárni, hogy az új szabályozásnak megfeleljenek: vagy a CDS-t eladjuk, vagy állampapírokat veszünk mögé. Az első lenyomja a CDS-árat, a második emeli az állampapír-árfolyamokat és így csökkenti a hozamokat. Pont ilyen folyamatok zajlottak mostanában.

 

A Buda-Cash Brókerház blogján Tóth Gergely elemző azt írja, hogy a Monetáris Tanács kamatdöntésre szavazó négy tagja által különösen figyelt, a döntésüket erőteljesen befolyásoló tényezők mindegyike javult az elmúlt hónapban, annak ellenére, hogy a nemzetközi hangulat jelentősen romlott. Az ország csődkockázati mutatója, az öt éves CDS-felár a szeptember végi 390 pontos szintekről a 240-es sávig süllyedt, jelenleg 275 pont körül ingadozik, ami a 2010. júniusi szintnek felel meg. Az állampapír-piaci hozamok is jelentősen mérséklődtek, hét százalék alá hullottak, az ÁKK aukciói is rendkívül sikeresek voltak, a forint is tartotta erejét.

 

Nade mi lesz ezután?

„A magyar eszközök elmúlt hetekben tapasztalt markáns javulása a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére azért történhetett, mert november elsejétől tiltja az EU a fedezetlen CDS-pozíciókat, így aki ezen ügyleteit nem kívánja lezárni, kénytelen magyar kötvényeket vásárolni, ami valószínűleg átmenetileg jelentősen torzítja a valós képet” – írja az elemző.

Kérdés, hogyan alakulnak a következő hetekben a CDS felárak, mekkora volt az utóbbi időszakban a short tilalom hatása a jegyzésekre. A másik fajsúlyos kérdés, hogy az EU/IMF megállapodás késlekedése-késleltetése hogyan hat a forintra, kötvényhozamokra és általában kockázati megítélésünkre – tette hozzá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29950 29820 30360 -0,50% 29930 29960 6 628 545 970 HUF 2025-09-08 16:02:00
MOL 2888 2884 2920 -0,41% 2886 2894 303 907 888 HUF 2025-09-08 16:02:25
MTELEKOM 1898 1888 1918 0,00% 1894 1896 333 150 174 HUF 2025-09-08 15:50:50
RICHTER 10320 10270 10410 +0,49% 10310 10320 583 280 600 HUF 2025-09-08 16:01:40
OPUS 554 549 566 -0,72% 554 555 73 903 933 HUF 2025-09-08 16:01:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
Állampapír / Kötvény Kissé csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 12:45
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Százmilliárdokért adna el pandakötvényeket Kínában az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. július 21. 15:31
Három- és ötéves pandakötvényeket kínál Magyarország a kínai piacon, a kereslet kedden derülhet ki.
Állampapír / Kötvény Emelkedett az állampapírok hozama
Herman Bernadett | 2025. július 8. 13:31
A három hónapos dkj aukciós hozama emelkedett. Az érdeklődés is mérsékelt volt az aukción. 
Állampapír / Kötvény Bejött a papírforma a tőzsdei cégnél
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 06:31
Erős negyedévvel indította a 2025-ös évet a Vajda-Papír Csoport.
Állampapír / Kötvény Vége lehet az államadósság „magyarításának”?
Sasvári Péter | 2025. június 15. 17:26
A megugró költségvetési hiány miatt újra devizakötvény-kibocsátásra kényszerülhet a kormány, amivel veszélybe kerül az a 2010 óta követett stratégia, miszerint a magyar államadósságot főként belföldi forrásból finanszírozzák. Pedig egy ideig úgy tűnt, a cél tartósan elérhető. Milyen tervek születtek ennek érdekében, és mi vezetett az államadósság, és ezzel együtt annak „magyarosítási” álmának az elszállásához?
Állampapír / Kötvény Ráraboltak az állampapírokra, ez lett a vége
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 12:15
Túlkereslet mellett csökkentek a hozamok a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG