1p
Spanyolország nem siet nemzetközi pénzügyi támogatást kérni adósságának a finanszírozásához, inkább az EKB kötvényvásárlási programját venné igénybe - jelentette ki a hétvégén a spanyol pénzügyminiszter.

Luis de Guindos hozzátette, szerinte a spanyol bankrendszer átvilágításával május végén megbízott Oliver Wyman tanácsadó cég arra jut, hogy az ágazatnak mintegy 60 milliárd eurónyi külső támogatásra van szüksége. Ez nagyjából ugyanannyi, mint amire a tanácsadó júniusban jutott előzetes számítások alapján. A végleges jelentést a jövő hét végén ismerteti az Oliver Wyman.

A spanyol pénzügyminiszter a hétvégén arról is beszélt, hogy a kormány számára az egyik legfontosabb cél az államháztartási hiány csökkentésének elérése, amit tartalmaz majd a jövő héten nyilvánosságra kerülő 2013. évi költségvetési tervezet is.

A spanyol kormánynak az az álláspontja, hogy inkább az Európai Központi Bank (EKB) új kötvényvásárlási programjának támogatását kéri, mintsem egy teljes adósságmentő csomagot. A spanyol kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy pénzügyi segítségért forduljon az európai mentőalapokhoz. Jóllehet megkapta a legfeljebb 100 milliárd euró európai támogatást bajba jutott bankrendszerének feltőkésítésére, a magas államháztartási hiány és a gyengülő gazdaság egyre inkább elijeszti a befektetőket attól, hogy spanyol állampapírokba fektessenek. Sok elemző véli úgy, hogy Spanyolország hamarosan állammentő hitelcsomagért fordulhat az Európai Unióhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz.

Luis de Guindos

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter pénteken viszont azt mondta: nem valószínű, hogy Spanyolország a bankmentő csomag után újabb támogatásra szorul. Spanyolországnak "nem több pénz kell, hanem több piaci bizalom", hiszen a bankrendszer stabilizálására biztosított 100 milliárd eurós keret bőven elég. Madrid várhatóan nem is hívja le az egészet, az államháztartási kiigazítás pedig sikeres, a gazdasági visszaesés pedig csupán "kiigazítási válság", a költségvetési megszorítások velejárója.

Az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságában az ingatlanpiac összeomlása indította el a válságot. Mára a spanyol költségvetésben jelentős hiány mutatkozik, és az ingatlanpiac összeomlása megrázta az ország bankrendszerét. A helyzetet rontja a 24 százalékot meghaladó munkanélküliség, miközben nagy terheket rónak a lakosságra a megszorító intézkedések is.

A spanyol gazdaság recesszióban van, az első negyedévi 0,3 százalék után a második negyedévben 0,4 százalékkal zsugorodott a hazai össztermék (GDP), rendre az előző negyedévhez képest. A kormány arra számít, hogy a GDP nemcsak az idén, hanem még jövőre is csökkenni fog.


* prognózis

Nemrég olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy az EKB és a Nemzetközi Valutaalap már tárgyal egy 300 milliárd eurós spanyol kötvényvásárlási programról, az IMF azonban ezt cáfolta. A spanyoloknak akkor lett volna szüksége ekkora támogatásra, ha a júliusi szinten maradnak a kötvényhozamok. Az akkori 7 százalék körüli értékről azonban mostanra 5,7 százalék körülire mérséklődött a kötvényhozam. Múlt hét kedden Spanyolországnak sikerült hozamcsökkenés mellett a tervezettnél némileg nagyobb összegért eladni két különböző lejáratú állampapírt, összesen 4,576 milliárd euró értékben.

A spanyolok 72 százaléka szerint ugyanakkor az országnak külső segítségre van szüksége a válság leküzdéséhez. Még ennél is többen gondolják úgy, hogy a miniszterelnök nem végez jó munkát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Állampapír / Kötvény Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
Király Béla | 2026. szeptember 1. 05:46
Az MNB kamatvágási ciklusa ugyan a legutóbbi ülésen is folytatódott, ám a napokban olyan történt, ami akár megszakíthatja a folyamatot. Az Egyesült Államokban a jegybank új vezére pénteken olyan nyilatkozatot tett, ami miatt a piac kamatemelést kezdett árazni, ez pedig számos jegybank helyzetére lehetne érdemi hatással.
Állampapír / Kötvény Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír
Herman Bernadett | 2026. augusztus 27. 11:48
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államkötvények.
Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG