1p
Miközben egyes fejlett országokban történelmi mélységekben vannak a kötvényhozamok, addig a magyar kötvények hozamai világszerte a csúcstartók között vannak. Euróban kibocsátott magyar papírokkal tíz százalék feletti hozamot is el lehet érni, de a kisbefektetők számára sok kapu be van zárva. Ők alapokon keresztül próbálkozhatnak.

A válság kitörése óta nagy változásokon mentek keresztül a kötvénypiacok, a korábbi alacsony hozamkülönbségek megnőttek, sok kötvényfajta szerepe teljesen átértékelődött. Bakos Ádám, az Aegon Alapkezelő senior portfóliómenedzsere, kötvénypiaci szakembere szerint a válság egyik mellékterméke, hogy a fejlett piaci hozamok extrém alacsony szinten vannak. A fejlett országok jegybankjainak monetáris lazítása, az eszközvásárlási programok,  általában az alacsony alapkamatszint következménye ez.

Történelmi mélységben a biztos menedékek hozama

A jelentős fiskális és monetáris stimulus ellenére sem várható egyelőre azonban olyan gazdasági növekedés, amely magasabb kötvényhozamokat eredményezne, és a válság által generált, alacsony kockázatú eszközök felé történő menekülés is lefelé nyomja a hozamokat. Így történhetett, hogy a tíz éves német állampapírhozam 1,4, az amerikai 1,6 százalékra süllyedt.

Mivel ezek az értékek rendkívül alacsonyak, a befektetők figyelme olyan papírok felé fordult, amelyek magasabb hozamfelárat kínálnak, mint például a vállalati kötvények vagy a feltörekvő piaci állampapírok. Nem mindegy, hogy 4-5 százalékos állampapír-hozamhoz képest kapunk egy százalékpont hozamfelárat, vagy egy 1,5 százalékoshoz képest, az utóbbi arányaiban jóval többet ér – mondja a kötvényportfólió-kezelő.

Amikor a lemaradók vezetnek

A feltörekvő piaci állampapírok például azért keresettek, mert sok, ebbe a kategóriába tartozó ország makrogazdasági állapota sokkal jobb, mint a fejlett országok többségéé, és még hozamfelárat is fizetnek a német vagy amerikai állampapírokhoz képest. Ide főleg ázsiai és latin-amerikai országok tartoznak, de egyes kelet-közép-európai országok is jobb mutatókkal rendelkeznek, mint a hatalmas adósságokat felhalmozó fejlett országok. Térségünkben is nagyok a különbségek, eltérő az egyes országok helyzete, amit jól kifejez az állampapírok hozamszintje is.

Már a horvátok is elhúztak tőlünk

A devizában kibocsátott állampapírok jobban összehasonlíthatóak a helyi devizás papírokénál, jobban mutatják az adott ország kockázati megítélését. Ezt a mutatót figyelembe véve a csehek 3,3 százalék körüli euró hozamszintjével szemben Lengyelországban 3,6 százalék az euróhozam, a magyar eurós papírokat pedig 8,5 százalék körül lehet venni. Romániában 6,5 százalék a tíz éves dollár államkötvények hozama, nálunk ez is hét százalék felett van. Már Horvátországgal sem lehet bennünket egy lapon említeni, pedig annál korábban jobb volt a helyzetünk. (Déli szomszédunknál 6,9 százalék a tízéves dollárhozam.)

A helyi devizás, forintban, zlotyban, pesoban stb. kibocsátott állampapírok piaca is nagyon népszerű, itt a kötvények árfolyamán kívül még a helyi devizák dollárral/euróval szembeni erősödésén is tudnak keresni a befektetők. A legtöbb új pénz az elmúlt években ebbe a szegmensébe érkezett a kötvénypiacoknak, ami segített alacsonyan tartani ezeket a hozamokat is és a devizaárfolyamokra is kedvező hatással volt.

Csúcs ez a magyar hozam

A Tradingeconomics.com több tucat országot tartalmazó listáján a tíz éves magyar állampapír-hozam az ötödik helyen áll Portugália és India között. A legalacsonyabb, egy százalék alatti értékeket Svájcban, Japánban és Hong Kongban mérték, utána következik 1,2-1,5 százalékkal Dánia, Szingapúr és Németország.

A Mol, az OTP, a Richter mint a kötvénypiac sztárja

Az utóbbi időben magas, jelenleg is évi tíz százalék körüli euróhozamuk miatt kedveltté váltak nálunk a hazai nagyvállalatok által kibocsátott devizakötvények, mint a Richter, a Mol, az OTP vagy az MFB papírjai. Ezek hátránya azokban, hogy nagyon alacsony a likviditásuk, nincsenek benne az irányadó indexekben, ezért nemzetközi befektetők alig veszik – mondta el Bakos Ádám. Ebben nem segített az ország hitelbesorolásának leminősítése az úgynevezett „nem befektetési” kategóriába sem.

A hazai befektetői kör viszont eléggé telített már ezekkel a papírokkal, sokat vásároltak belőlük. A tipikus kisbefektetők számára azonban jobbára elérhetetlenek közvetlenül, mert magas, 50-100 ezer eurós (körülbelül 15-30 millió forintos) a névértékük darabonként. Így kisbefektetőknek elsősorban befektetési alapokon keresztül ajánlhatók.

9+5=14 százalék hozam?

Az eurós és forintos magyar állampapírok hozama az utóbbi időben nagyon közel volt egymáshoz. Az említett hazai vállalati kötvények, valamint az euróban, külföldön kibocsátott magyar államkötvények hozama jelenleg eléri a 8-9 százalékot is, amit a befektetők elvileg a bankközi devizapiacon lefedezhetnek forintra, kiküszöbölve az euró/forint árfolyam ingadozását. Ennek az árfolyamkockázat csökkentésén kívül az az előnye is megvan, hogy a az euró és a forint közötti kamatkülönbözetet a befektető megkapja.

Ez – a fedezés és a befektetés időtávjától függően – akár öt százalékpontot is hozzátehet a hozamhoz, amely így a 13-14 százalékot is elérheti forintban. A fedezés azonban, amely elsősorban a bankközi devizapiacon működik, szintén nem a kisbefektetők terepe. A külföldi devizában kibocsátott magyar állampapírok megvétele is nehéz, egyes privátbanki részlegeknél, brókercégeknél inkább nagyobb tételben kaphatók.

Alapozva sokkal könnyebb

A forint vállalati kötvénypiacról a szakember nem sok jót tudott elmondani, szerinte a piac rendkívül illikvid, a másodpiacon a papírok szinte eladhatatlanok, inkább az olyan befektetők terepe ez, akik egészen biztosan meg tudják lejáratig tartani a termékeket, mint az FHB vagy a Diákhitel Központ papírjait.

Az Aegon Közép-Európai Vállalati Kötvény Alap tavaly januárban indult, régiós állami és vállalati papírokat vásárol, inkább devizában, de forintosakat is tartanak benne. A 8,3 milliárd forint körüli alap az illikvid piacon magas kereskedési költségekkel szembesül, és a magas marzsok (árrések) miatt nem folytat túl aktív kereskedést, devizabefektetéseit pedig jellemzően teljes egészében forintra fedezi. Így nem a devizaárfolyamok mozgatják az alapot.

Itthon mindig tartani kell a politikai bizonytalanságtól

Az alapban találhatóak hazai devizás államkötvények, vállalati kötvények is, valamint többféle külföldi befektetés, főleg a régióból. Így például cseh államkötvények is, amelyek hozama ugyan viszonylag alacsony, de árfolyamuk így is szépen emelkedett az utóbbi időben, mert egyfajta menedékpapírnak számítanak. Az alapban a magyar értékpapírok aránya csak kicsivel több, mint 50 százalék, a magas elérhető hozamok ellenére.

Bakos Ádám tapasztalatai szerint ugyanis az elmúlt évek arra tanítottak meg, hogy tartani kell a politikai bizonytalanságtól. Hiába voltak eddig is kiemelkedően magasak a hazai eszközök hozamai, mindig bebizonyosodott, hogy ez okkal volt így, így komoly hangsúlyt fektet az alap a regionális diverzifikációra is.

A Mol stabilabb, vagy a magyar állam?

A fejlett nyugati országok több nagyvállalatának kötvénye alig kínál magasabb hozamot, mint az adott ország államkötvénye, és sokkal alacsonyabb a hozama, mint egész államok papírjaié. A német Siemens 2018 júniusi lejáratú kötvényének hozama például az Anleihencheck.de cikke szerint 1,66 százalék, magasabb ugyan a hasonló német államkötvények hozamánál, de a legtöbb európai állam papírjánál alacsonyabb. Időnként az is előfordul, hogy még az adott ország állampapírjainak hozamát is alulmúlják nagyvállalatok, főleg multinacionális, sok országban, sok lábon álló, sikeres cégek kötvényei.

De nem is kell olyan messzire menni: a Mol 2015-ös és 2017-es lejáratú devizakötvényeinek hozama jelenleg a másodpiacon körülbelül fél százalékponttal alacsonyabb, mint a Magyar Állam hasonló devizakötvényeié – mondta Bakos Ádám. A szakember szerint a több lábon állás, a regionális diverzifikáció, a jó cash flow-termelő képesség, a rugalmas, alkalmazkodóképes vállalati szervezet az alapja annak, hogy egy céget biztonságosabbnak tekintenek az adott országnál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18005 17840 18200 -1,53% 0 0 7 839 793 305 HUF 2024-05-17 17:07:11
MOL 3026 3026 3052 -0,13% 0 0 1 898 395 270 HUF 2024-05-17 17:06:54
MTELEKOM 949 931 953 -1,35% 0 0 1 540 237 008 HUF 2024-05-17 17:05:08
RICHTER 9285 9200 9485 -1,64% 0 0 2 833 958 655 HUF 2024-05-17 17:10:09
OPUS 389 381 395 -0,38% 0 0 97 506 832 HUF 2024-05-17 17:08:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Állampapír helyett ETF-et is lehet vásárolni
Privátbankár.hu | 2024. május 13. 17:05
A hagyományos állampapírok és befektetési alapok egyik alternatívája lehet a tőzsdén kereskedett alap, amelyekből hatalmas választék áll rendelkezésre Nyugat-Európában, köztük alacsony kockázatú kötvényalapokból is. Ha valaki nem mer nagyot kockáztatni a kriptovalutapiacon, de mégis érdekli, akkor játszhat ingyenes játékokat, feltöltheti művészi fotóit, játszva tanulhat.
Állampapír / Kötvény Felejtsd el a múltat, ha állampapírról van szó
Eidenpenz József | 2024. április 29. 14:55
Lenne három alternatíva is, de… Hiába volt magasabb az állampapírok kamata régebben, ha egyszer most nincs jobb ezeknél, mert vagy az adó, vagy a kockázatok nyomják agyon a lehetséges versenytársakat. A kriptovaluták egyre inkább egy új eszközosztályt jelentek a befektetések világában. Erről beszélt a Trend FM reggeli műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa.
Állampapír / Kötvény Van-e alternatívája a lakossági állampapírnak?
Eidenpenz József | 2024. április 29. 05:39
Banki kötvények kontra lakossági állampapírok – vannak, akik rá tudnak ígérni az államilag támogatott magas kamatokra? De mennyi marad abból adók levonása után? Hogyan kerülhető el az adó? Mennyivel nagyobb a banki kötvények kockázata, mint az állampapíroké?
Állampapír / Kötvény Mi történt? Roham indult a magyar állampapírokért
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 11:47
Legalábbis Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-posztja szerint.
Állampapír / Kötvény Mit tehet az, aki euróban akar takarékoskodni?
Eidenpenz József | 2024. április 8. 05:42
Akár mert van eurónk, akár mert nincs, mindig érdemes lehet befektetéseink egy részét devizában tartani. De nem érdemes azt kamat nélkül hagyni, hiszen az eurónak is van inflációja. Az eurós magyar államkötvény nem valami jó, nincs például kamatprémiuma, de nincs nála jobb. Vagy maradjunk inkább a forintnál?
Állampapír / Kötvény Varga Mihály elárulta: megint pandakötvényt bocsát ki Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 09:09
A pontos időpont még nincs meg.
Állampapír / Kötvény Állampapírja van? Beleborzonghat ezekbe a változásokba
Privátbankár.hu | 2024. március 31. 11:06
Sok mindent kell a napokban észben tartania az állampapírban utazóknak.
Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG