Az Egyesült Királyság lakói fellélegeznek, amikor amerikai vezető politikusok elleni merényletekről hallanak, azt gondolván, hogy náluk bezzeg sokkal kevésbé erőszakos a politikai küzdelem. Ennek ellentmond az elmúlt tíz évben elkövetett két gyilkosság.
Az egyikben a 2016. júniusi függetlenségi népszavazás idején pisztollyal és késsel támadtak rá Jo Cox munkáspárti parlamenti képviselőre. A Brexit ellen kampányoló politikust egy túlfűtötten patrióta érzelmű magányos merénylő ölte meg. A másik gyilkosság áldozata a konzervatív David Amess parlamenti képviselő volt, akit a rendőrségi vizsgálat szerint egy szélsőséges iszlamista terrorista késelt meg 2021 októberében. Ezek az esetek csak a politikusok zaklatásának legszélsőségesebb fajtái. A Conversation magazin összeállítása szerint ezekhez képest az online trollkodás, a tortahajigálás, a lefröcskölés, az ablakok betörése és a graffitizés, a fenyegető üzenetek küldése a cseszegetés békés formáinak tűnnek. Nem kétséges, hogy az elmúlt években a politikusok ellenségképző retorikája is hozzájárult a választók vehemensebbé, helyenként erőszakosabbá válásához
Az emberek többsége békésen utálja a politikusokat
A július 4-én tartott brit parlamenti választások kampányának utolsó hetében zajlott le egy felmérés, amely arra kereste a választ, hogy a brit közvélemény hogyan vélekedik a kampány során számos ígérettel, gyakran vonzó gazdasági lépésekkel előhozakodó politikusok különböző szintű zaklatásáról. Meglepő vagy sem, ez azt az eredményt hozta, hogy a választók nem fogadják el az utcai politizálás túlzottan vehemens formáit.
A politikusok fenyegetéséről a megkérdezettek 90 százaléka válaszolt elutasítóan. Ekkora többségük választotta a hétfokozatú skálán a „soha nem elfogadható” vagy a „teljesen elfogadhatatlan” lehetőséget. Csak egy százalék volt azok aránya, akik a középvonaltól az „elfogadható” opció felé eső válaszok valamelyike mellé tették az X-et.
Fotó: Depositphotos
Az emberek vélekedése kevésbé rózsás, vagy ha úgy tetszik: árnyaltabb, ha a parlamenti képviselők saját tulajdonában lévő vagyontárgyak ellen elkövetett vandál támadásokról beszélünk. Viszonylag sokan tartják ez a viselkedést legalább valamennyire érthetőnek, sőt bizonyos fokig elfogadhatónak. Ugyanakkor a „soha nem elfogadható” válasz felé mozdulnak el az emberek, ha a politikusok házának kidekorálásáról van szó. Csak egy százalék azok aránya, akik ezt „teljesen érhetőnek” találják.
Az ellenféllel is kesztyűs kézzel bánnak a szavazók
A felmérés talán ennél is érdekesebb eleme, hogy mit gondolnak az emberek azoknak a politikusoknak a zaklatásáról, akikkel nem értenek egyet. A megkérdezettek nagyon nagy arányban utasították el azoknak a politikusoknak a zaklatását is, akik politikájával egyébként tele van a hócipőjük. Ugyanakkor az általános kérdésre adott válaszuknál valamivel toleránsabbak lettek, amikor az ellenfél politikus fenyegetéséről volt szó. Ez abban mutatkozott meg, hogy kevésbé utasították el azt, hogy a politikai viták során fenyegető megjegyzések hangozzanak el velük szemben. Hajlamosabbak voltak úgy vélekedni, hogy az ilyesmi része a politikának.
Ezek az eltérések statisztikailag hibahatáron túliak voltak, ám nem voltak jelentősek. A nagyobb gond az, hogy van egy határozott kisebbség, amely nem ítéli el a politikusokkal szembeni erőszakos fenyegetéseket és a nekik kárt okozó vandalizmust.
A felmérés alapján összességében azt a megállapítást tették a vizsgálat készítői, hogy a politikai erőszak sokkal inkább összefügg az egyes emberek indulatos természetével, személyes tulajdonságaival, mint a társadalmak tagjainak politikai megosztottságával.
Történelmi mélypontra süllyedt a németországi gáztározók töltöttsége. 
