5p

Itt az ideje a tavaszi fogyókúrának – legalábbis így vélik a légitársaságok. Nem most pattant ki a légiközlekedés vezetőinek fejéből az ötlet, hogy nemcsak a bőrönd súlya fontos – méghozzá dekára – de az utasé is.

Nagy felháborodás követte tíz évvel ezelőtt az első hasonló kezdeményezést, még akkor is, ha a mérés névtelen és – legalábbis egyelőre – nem kötelező. Sokan attól tartottak, hogy többe kerül majd a jegye annak, aki 130 kiló, mint annak, aki ennek a fele. Ez egyben kínos megkülönböztetést is okozna, egyfajta büntetést mérnének arra, aki nem sovány. Erről nincs szó, viszont tény, hogy az energia egyre drágább, a súlyosabb géptest célba juttatásához több kerozinra van szükség, miközben az utasok meg egyre ducibbak: az USA-ban például a lakosság negyede elhízott.

Nem mindegy, mekkora súlyt kell felemelnie a repülőgépnek. Fotó: Depositphtoos
Nem mindegy, mekkora súlyt kell felemelnie a repülőgépnek. Fotó: Depositphtoos

A Travel and Leisure amerikai turisztikai szaklap szerint más kontinensen is tapasztalható hasonló kezdeményezés. A Finnair a legújabb légitársaság, amely a három tavaszi hónapban felkéri az utasokat, hogy mérjék le magukat a beszállás előtt, hogy a cég szakemberei adatokat gyűjthessenek a repülőgépek terheléséről. (Ez persze felszerelést, személyzetet és időt is igényel.) A teszt nem kötelező. Akik hajlandók rá, segítenek a Finnairnek, ismét – ez a jelszó. A légitársaság ugyanis 2017-ben és 2018-ban már végzett hasonló felmérést.

A mérés névtelen, ám fontos a biztonság miatt

A kilókban számított adatokat a járatok biztonságos lebonyolításához szükséges átlagos számításokhoz használjuk. Az összegyűjtött adatok semmilyen módon nem kapcsolódnak az ügyfél személyes adataihoz – nyugtatta meg az utasokat Satu Munnukka, a Finnair földi folyamatokért felelős vezetője.
 Majd hozzátette: a korábbi, öt évvel ezelőtti mérések során jelentős számú önkéntes vett részt az akcióban, és reméljük, ezúttal is elegendő mintát kapunk – persze a névtelenséget most is megőrizve -  az üzleti és szabadidős utasoktól egyaránt. A cél, hogy a lehető legpontosabb információt kaphassuk meg arról, mennyire van leterhelve a gép.

Az utasok súlya nem kapcsolódik a jegyükhöz, és csak az ügyfélszolgálati munkatárs láthatja a kilók számát. Bár a neveket nem kérik, az önkénteseknek meg kell adniuk életkorukat, nemüket és fedélzeti osztályukat.

A légitársaság szerint a tanulmány elkészülte után az adatokat elküldik a Finn Közlekedési és Kommunikációs Ügynökségnek, amely felméri a gépek leterheltségét, és következtetéseket von le belőle az energiaigény és a távolság, valamint a jövedelmezőség szempontjaihoz.

Belföldön is mérlegre állították az utasokat

Tavaly az Air New Zealand és a Korean Air is hasonlóképpen felkérte az utasokat, hogy álljanak a mérlegre, biztonsági szempontok miatt. Az Air New Zealand képviselője akkor azt mondta a Travel + Leisure-nek , hogy a kutatás részeként több mint 10 ezer ügyfelet várnak hogy igent mondanak a kérésre, ami szerinte a repülőgép biztonságos és hatékony üzemeltetéséhez elengedhetetlen. A súlymérést most csak nemzetközi járatokra való felszállás előtt végezték el, amely egy hasonló, 2021-ben végzett projekt folytatása. Akkor az Air New Zealand belföldi járatainak utasait mérlegelte.

Mindent lemérünk, ami a repülőgépre kerül – a rakománytól a fedélzeti étkezésig, a raktérben lévő poggyászig” – mondta Alastair James, az Air New Zealand terhelésszabályozás fejlesztésének szakértője. - Az ügyfelek, a személyzet és a kézipoggyászok esetében átlagos súlyokkal számolunk, amelyekhez ebből a felmérésből kapjuk meg az adatokat.
A felmérés itt is önkéntes és névtelen volt.

Tudjuk, hogy a mérlegre lépés ijesztő lehet” – jegyezte meg akkor James, de rögtön hozzátette: Senki sem kötheti össze az utas nevét a súlyával. A mérlegelés minden alkalommal hozzásegít minket ahhoz, hogy biztonságosan és hatékonyan repülhessünk.

Minél könnyebb a gép, annál nagyobb a profit

A repülőgép súlya és egyensúlya egyaránt fontos. Minél könnyebb egy gép, annál kevesebb munkát kell végeznie a hajtóműveknek, így kevesebb üzemanyagot fogyaszt, és messzebbre tud repülni – állítják a szakemberek. A távolság és az energiaigény kiszámítása különösen fontos az Air New Zealand számára, amely tavaly elindította a világ egyik leghosszabb távú járatát New Yorkból Aucklandbe, és amely egyébként is naponta számos alkalommal repül az amerikai kontinensre.

Mindeközben próbálnak kedvezni az utasoknak: az Aucklandből New Yorkba és Chicagóba tartó járatokon innovatív és szuperkényelmes ágyakat vezettek be. Ezen kívül az Economy osztályon az utasok Economy Skycouchot foglalhatnak , amely egy üléssort rögtönzött ággyá alakít. Az év elején bevezette az új kabinokat, amelyek 39 százalékkal tágasabb lábteret kínálnak az utasoknak.

A Korean Air már tavaly hasonló gyakorlatot vezetett be. Augusztusban és szeptemberben biztonsági teszt keretében lemérték az utasokat és poggyászukat, belföldi és nemzetközi járatokon egyaránt. Az utasok leiratkozhatnak a tesztről, ha előtte értesítik a légitársaság alkalmazottját.

Nem kell többet fizetni senkinek a jegyért

Az utasokat megkérjük, hogy minden beszállókapunál lépjenek mérlegre, a magukkal vitt tárgyaikkal együtt" - mondta a Korean Air egyik illetékese az egyik helyi lapnak.- Ez nem jelenti azt, hogy a túlsúlyos utasoknak többet kell fizetniük.

Az átlagos tömeg és az egyensúly nagyon fontos lehet egy repülőgép esetében. Minél könnyebb a légiközlekedési eszköz, annál kevesebb munkát kell végezniük a hajtóműveknek, ezért kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, és a gép messzebbre tud repülni” – állítja a Nemzeti Légi- és Űrmúzeum illetése.  - A súly és annak elosztása már a repülőgép tervezésénél is szerepet játszik, végső soron ez is befolyásolja a légitársaság nyereségét - tette hozzá a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 17:18
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.
Közérdekű Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:27
Örülhet a Tisza-kormány is, hogy néhány hónap alatt elérték ezt az egyébként már évek óta húzódó eljárás keretében.
Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Közérdekű Számos szabályt sérthet az NVVH-s dolgozók listázása
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:36
Sérti az általános adatvédelmi rendeletet, sőt, bizonyos esetekben akár jogellenes is lehet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársainak listázása – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Közérdekű Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:14
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes jelöltjének személyéről – jelentette be Hantosi István (Tisza) bizottsági elnök.
Közérdekű Itt az új politikai kísérlet – jön a zászlómenet
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:55
A Békemenetet korábban lefújta a korábbi kormányhoz köthető civilszervezet. Helyette most egy másik alapítvány közölte, hogy megszervezik a Zászlómenetet.
Közérdekű Akár már a héten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:01
Magyar Péter miniszterelnök a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának az alkotmány teljes újraírását tekinti. A kormányfő emellett beszélt az ukrán elnökkel tervezett eheti találkozójáról, amely Brüsszelben jöhet össze. Az orosz energiafüggőség csökkentésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG