Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Miért más ez a gazdasági válság, mint a korábbiak?
Király Béla | 2020. november 15. 19:03
A járvány okozta gazdasági visszaesés a döntéshozókat is komoly kihívások elé állította, hiszen úgy kellene az egészségügyi korlátozásokat végrehajtani, hogy az közben minél kisebb érdeksérelemmel járjon.
Makro / Külgazdaság
Brutális összefogás jött létre Ázsiában
MTI | 2020. november 15. 14:24
Történelmi pillanat: Kína és Japán bilaterális megállapodást írt alá a vámok csökkentéséről, közben létrejött az RCEP.
Makro / Külgazdaság
Hét kutyasétáltató áthágta a járványügyi szabályokat
MTI | 2020. november 15. 13:39
Két fővárosi vendéglátóhelyre pedig lakat került hét napra.
Makro / Külgazdaság
Putyin és Biden – miért utálják egymást ennyire?
Káncz Csaba | 2020. november 15. 11:02
Vlagyimir Putyin köre soha nem fogja elfelejteni Joe Biden alelnök 2011-es megjegyzését, amelyben megkérdőjelezte, hogy az orosz elnöknek lenne egyáltalán lelke. Biden külpolitikája várhatóan kiszámítható és professzionális lesz, amelynek keretében a nukleáris egyensúlyról szóló szerződést is megmentik. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
A novemberi adómentességgel 5 milliárd forintot nyernek a cégek
MTI | 2020. november 15. 10:32
A Pénzügyminisztérium szerint 15 ezer vállalkozást érint a járványügyi intézkedés.
Makro / Külgazdaság
Pórul járunk, ha nincs felelősségbiztosításunk
Privátbankár.hu | 2020. november 15. 10:01
Megjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak.
Makro / Külgazdaság
Átlépte a 3 ezret a koronavírusban elhunytak száma Magyarországon
Privátbankár.hu | 2020. november 15. 09:44
A fertőzötteké pedig a 140 ezret.
Makro / Külgazdaság
Az egészségügy már most elért a teljesítőképessége határára - állítja a Magyar Orvosi Kamara
Kormos Olga | 2020. november 15. 09:10
Míg Orbán Viktor másfél hete azt jelezte előre, hogy az egészségügy december 10-én érkezik el a teljesítőképessége határára, addig a Magyar Orvosi Kamara (MOK) "realitás projektje" arról árulkodik, hogy ez már most megtörtént. A projektet azért indították el, hogy valós képet kaphassunk a vélt vagy kozmetikázott adatok helyett.
Makro / Külgazdaság
Aki áttörte az üvegplafont: Kamala Harris, az első női alelnök az Egyesült Államokban
Szarvas György | 2020. november 14. 19:03
Először tölti be az egyik legmagasabb amerikai közjogi méltóság tisztségét egy nő, aki ráadásul fekete és ázsiai-amerikai származású. Ő Kamala Harris. Ismerjük meg!
Makro / Külgazdaság
További szigorításokról döntött Ausztria
MTI | 2020. november 14. 18:48
További szigorítások léptetnek életbe Ausztriában, amelyek célja a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szombati sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság
Ingyenes internetet biztosít az Orbán-kormány a digitális oktatásban résztvevőknek
Privátbankár.hu | 2020. november 14. 11:40
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán tett közzé egy videót arról, ahogy aláírja a vonatkozó rendeletet az ingyenes internethasználatról.
Makro / Külgazdaság
Megjelent a rendelet az étel házhozszállítás áfacsökkentéséről
Privátbankár.hu | 2020. november 14. 10:12
A vendéglátósok számára különösen fontos rendelet jelent meg péntek éjjel a Magyar Közlönyben.
Makro / Külgazdaság
50 lélegeztetőgépet adunk Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2020. november 14. 09:20
A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az ingyenes átadásról szóló kormányhatározat.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump: nem hozunk a teljes gazdaságot lezáró döntéseket
MTI | 2020. november 14. 09:04
A koronavírus-járványról adott tájékoztatást Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken kora este, és megerősítette, hogy kormányzata továbbra sem hoz az ország gazdaságának teljes lezárását célzó döntést.
Makro / Külgazdaság
Szigorodik a karantén a magyar Covid-laborban? Osztrák szakértőt kérdeztünk
Wéber Balázs | 2020. november 14. 05:08
Újabb korlátozásokat jelenthet be az osztrák kormány szombaton a koronavírus-ellenes küzdelem jegyében. Alexander Dworzak, a Wiener Zeitung szerkesztője lapunknak azt mondta: a kormány most főleg az esetszámokat akarja csökkenteni, és megvédené a kórházakat a túlterheléstől. A pártpolitika ott is rárakódik a válságkezelés vitáira.
Makro / Külgazdaság
Le kell mondanunk a nagycsaládi karácsonyról? - A Hét Videója
Baka F. Zoltán | 2020. november 13. 19:08
A tavaszinál is nagyobb próbatétel előtt áll a magyar társadalom: a téli napfordulóhoz közeledve ért minket a járványügyi szigorítások újabb hulláma, amikor a napos órák száma amúgy is kritikus szintre süllyed. Törvényszerű volt, hogy ez történik? A rövid válaszunk: igen. Már szeptember elején megmondtuk, hogy eljön még az az időszak, amikor bezárnak az éttermek, kocsmák. Akkor megbukott Orbán Viktor kormányának válságkezelése? Abban az értelemben igen, hogy a járványt nem sikerült kordában tartaniuk a lazább szabályokkal. E heti videónk a reményvesztett jövőről, a 30 napos tiltások meghosszabbításának esélyeiről és mindezzel összefüggésben a 2022-es választásról szól.
Makro / Külgazdaság
Miért fejezi le Trump a Pentagont?
Káncz Csaba | 2020. november 13. 17:11
A globális médiában kitárgyalatlan fejlemény, hogy több, befolyásos ország kormányzata még mindig Trumpnak drukkol. Peking megítélése szerint a Pentagonban végrehajtott váratlan vezetői cserék „drámaian növelik az esélyét a véletlenszerű konfliktusnak”. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
A szigorítások után: Budapest két arca
Izsó Márton Artúr | 2020. november 13. 16:32
A szerdán életbe lépett szigorítások után kollégánk körbejárt kamerájával a városban és megörökítette, milyen Budapest két arca.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: Ezekben a magyar városokban várható sok beteg
MTI | 2020. november 13. 16:00
Számos településen növekedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közülte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken a koronavirus.gov.hu oldalon.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: A cukorbetegség megduplázza a Covid-19-cel összefüggő halálozás kockázatát
MTI | 2020. november 13. 15:16
A cukorbetegségben szenvedőknél legalább kétszer nagyobb az új típusú koronavírus okozta Covid-19-cel összefüggő halálozás kockázata egy friss tanulmány szerint.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: Ausztriában bezárnak a bevásárlóközpontok és az iskolák is
MTI | 2020. november 13. 14:14
Ausztriában bezárnak az iskolák, a kisebb üzletek nyitva maradhatnak, de a bevásárlóközpontoknak, ahol sok ember gyűlhet össze, le kell húzniuk a rolót a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében - jelentette péntek délelőtt az oe24.at osztrák hírportál.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: jövő héten érkezhet az orosz vakcinaminta Magyarországra
MTI | 2020. november 13. 13:50
A jövő héten első európai országként Magyarországra érkezhet az orosz oltóanyagminta - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
Makro / Külgazdaság
Teljesen középszerű teljesítményt nyújtott a magyar gazdaság
Privátbankár.hu | 2020. november 13. 13:32
Sem negyedéves, sem pedig éves bázison nem volt uniós viszonylatban kiemelkedő a magyar gazdaság harmadik negyedéves teljesítménye.
Makro / Külgazdaság
Müller Cecília: "Szuperdolgozó helyett ne váljunk szuper vírusterjesztővé!"
Privátbankár.hu | 2020. november 13. 12:42
A mai tájékoztató legfontosabb bejelentése szerint a hétvégén már hat mobil tesztállomás fogja fogadni betegeket, és újabb influenzaszállítmány érkezik a háziorvosokhoz, és azt is megtudtuk, hogy tegnap meghekkelték a koronavirus.gov.hu oldalát.
Makro / Külgazdaság
A franciáknál minden negyedik elhunyt Covid-halott
Wéber Balázs | 2020. november 13. 11:46
Nagy-Britannia és Olaszország után már Franciaországban van a legtöbb áldozat Európában.
Makro / Külgazdaság
Megvan, mennyibe kerülhet a Covid-vakcina
Privátbankár.hu | 2020. november 13. 10:03
Az Európai Uniónak sikerült kedvező üzletet kötnie a gyógyszergyártóval, ennek értelmében az amerikai 19,5 dolláros ár alatt kaphatják tagállamai a vakcinát, melyből 200 millió adagnyit rendelt meg.
Makro / Külgazdaság
Nagyot drágult a benzin és a gázolaj
Privátbankár.hu | 2020. november 13. 09:48
Mindkét üzemanyagfajta literenkénti bruttó átlagára is 4-4 forinttal lett magasabb.
Makro / Külgazdaság
Hajszállal, de Arizonát is behúzta Biden
Wéber Balázs | 2020. november 13. 09:12
Ezt nagyjából eddig is tudni lehetett, most viszont már biztossá vált.
Makro / Külgazdaság
Itt a friss adat: három hónap alatt kilőtt a magyar gazdaság
Privátbankár.hu | 2020. november 13. 09:00
A harmadik negyedévben hatalmas növekedést mutatott a magyar gazdság, ám ennek ellenére éves bázison továbbra is csökken a teljesítmény.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor: adócsökkentés kell 2021-ben
Privátbankár.hu | 2020. november 13. 08:31
Szokásos péntek reggeli rádióinterjúját adta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Makro / Külgazdaság
Rogán Antal még a 2022-es választás előtt eldöntheti, ki kapja a milliárdokat termelő 7 kaszinót
Vég Márton | 2020. november 13. 05:07
Kiemelt nemzetgazdasági érdekké minősítette a kormány az öt budapesti és két kelet-magyarországi kaszinó jövőbeli üzemeltetőjének kiválasztását. Akár egy kézbe is kerülhet a milliárdos üzlet. A szerencsés vállalkozó személyéről Rogán Antal dönt majd.
Makro / Külgazdaság
A járvány elleni védekezésre is adható tao-támogatás
Privátbankár.hu / MTI | 2020. november 12. 17:09
Rábólintott a törvényalkotási bizottság.
Makro / Külgazdaság
Bértámogatás: fizetési plafont határozott meg a kormány
Privátbankár.hu | 2020. november 12. 15:14
Bár a vonatkozó kormányrendelet már kedden éjjel megjelent, a részletszabályok tartalmaztak még fontos tudnivalókat a 30 napos lezárás idejére szóló bértámogatással kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság
Talpra állt az ipar, de ledönti-e a járvány?
Király Béla | 2020. november 12. 14:57
Mind augusztushoz, mind az előző év szeptemberéhez képest bővül az ipari termelés. Örvendetes volt, hogy a járműipar is bővült a tavaszi összeomlás után. A gond az, hogy a járvány második hulláma biztosan megakasztotta ezeket a folyamatokat.
Makro / Külgazdaság
Joe Biden és Kína – Európát is belerángatják a küzdelembe
Káncz Csaba | 2020. november 12. 14:40
A pekingi kommunisták Trump újraválasztásában reménykedtek. Trumppal ellentétben Biden ügyes diplomáciával győzheti meg az európai és ázsiai szövetségeseket a Kína-ellenes kurzusról. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
12,5 milliárdot tol a kormány egészségügyi fejlesztésekbe, de a java egyetlen kórházhoz megy
Privátbankár.hu | 2020. november 12. 12:34
A tatabányai Szent Borbála Kórház komplex fejlesztése igényelt az eredeti, 5 milliárdos összegen felül még 11,8 milliárdot.
Makro / Külgazdaság
Gulyás Gergely: a kamupártok miatt kellett a törvénymódosítás
Privátbankár.hu | 2020. november 12. 12:32
Lezajlott az e heti Kormányinfó, most ezek voltak a legfőbb témák.
Makro / Külgazdaság
A karácsonyi buliknak is lőttek: Covid-télre készül a német kormány
Wéber Balázs | 2020. november 12. 11:44
A közelmúltban elrendelt korlátozások hosszú ideig tarthatnak. Nagyobb rendezvény vagy ünnepség az idei télen már aligha lesz a német egészségügyi miniszter szerint.
Makro / Külgazdaság
Gulyás Gergely: 6,5 millió adag vakcinára tarthat igényt Magyarország
Privátbankár.hu | 2020. november 12. 11:12
Zajlik a kormányinfó, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az újságírói kérdések kapcsán beszélt a vakcinákról.
Makro / Külgazdaság
Közel 13 milliárdot osztott szét a kormány egy sor vidéki sportfejlesztés között
Privátbankár.hu | 2020. november 12. 10:54
Tornateremtől tanuszodán át jégcsarnokig épülhet minden.
Makro / Külgazdaság
Jó sok piros-fehér-zöld szalagot lehet majd átvágni: százmilliárdokat osztott szét a kormány
Privátbankár.hu | 2020. november 12. 10:43
A szerdán éjszaka megjelent Magyar Közlöny tele van olyan kormányhatározatokkal, amelyek kisebb-nagyobb fejlesztési projektek támogatásáról szólnak - ezek közül a közlekedési infrastruktúrát érintő bejelentéseket összegezte az mfor.hu.
Makro / Külgazdaság
Újabb 87 halott - tovább nő a lélegeztetőgépen lévők száma
Privátbankár.hu | 2020. november 12. 09:37
Már 2784 áldozata van a koronavírusnak Magyarországon. A fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévől száma is változatlan tempóban emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Újabb lépést tettünk az oltóanyag felé: könnyebb lesz behozni Magyarországra a vakcinát
Privátbankár.hu | 2020. november 12. 06:53
Legyen az kínai, orosz, izraeli vagy amerikai - egyszerűsítik és felgyorsítják a koronavírus ellen külföldön gyártott oltóanyagok és gyógyszerek Magyarországra történő behozatalát.
Makro / Külgazdaság
Angela Merkel: a második hullám súlyosabb az elsőnél, a tél végéig tarthat a védekezés
MTI | 2020. november 11. 18:10
A koronavírus-járvány második hulláma súlyosabb az elsőnél, és a tél végéig tarthat a védekezés ellene Németországban - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.
Makro / Külgazdaság
Itt vannak a Magyar Orvosi Kamara első realitás-mutatói
Kormos Olga | 2020. november 11. 16:31
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a napokban indította el a realitás projektjét, ahová az egészségügyi dolgozók valós adatokat és történeteket küldhetnek. Céljuk, hogy ne csak vélt vagy kozmetikázott helyzetjelentésekből legyen benyomásunk a COVID-járvány igazi arcáról.
Makro / Külgazdaság
Pedagógusok Szakszervezete: 20 dolgot kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2020. november 11. 15:33
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem tartja elégségesnek a felsőfokú és középfokú intézmények digitális tanrendjének elrendelését, további szigorításokat vár a kormánytól az oktatás területén. Húsz pontban foglalták össze követeléseiket.
Makro / Külgazdaság
Putyin játszmája – társadalmi robbanás jön a vesztes háború után
Káncz Csaba | 2020. november 11. 14:36
Susa városának eleste több okból is hozzájárult az azonnali örmény fegyverletételhez. Örményországban hasonló politikai örvény indulhat be, mint az első világháborúban vesztes Németországban és Magyarországon. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Már idén tömegesen gyárthatják a Covid lehetséges ellenszerét
Wéber Balázs | 2020. november 11. 11:25
A BioNTech-Pfizer vakcinából az EU 300 millió adagot vásárolhat, amit arányosan osztanak el a tagállamok között. A németek kétharmadát jövő nyárig beoltanák.
Friss
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
10 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45



