Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Visszatér a KO-király, aki magát is kiütötte
Csabai Károly | 2020. november 28. 17:21
Mike Tyson magyar idő szerint vasárnap hajnalban 54 évesen, másfél évtized kihagyás után újra a kötelek közé lép. A meccs bevételeit ellenfelével, a nála három évvel fiatalabb Roy Jones Jr.-ral jótékony célra ajánlják fel. Érdemes korán felkelni, mivel nem valószínű, hogy még egyszer láthatjuk a boksztörténelem alighanem legnagyobb fenegyerekét, aki nemcsak a kiütéseivel, hanem elképesztő életmódjával és sztorijaival hívta fel magára a figyelmet.
Makro / Külgazdaság
Még Észak-Koreában is kísérleteznek: itt a legfrissebb teljes COVID-vakcinalista
Kormos Olga | 2020. november 28. 14:36
Itt a legfrissebb, egyedülálló teljes lista a világban folyó COVID-vakcinákról, melyek a kutatás-fejlesztést megelőző, az első, a második, vagy a harmadik fázisában állnak, illetve engedélyeztetésre várnak. Bár a lista hosszú, de érdemes végigböngészni, mert jól látható, hogy az éllovas cégeken túl rengeteg kísérlet folyik, még Észak-Koreában is.
Makro / Külgazdaság
További tízmilliárdokkal támogatja az állam a vállalati fejlesztéseket
Privátbankár.hu | 2020. november 28. 12:52
Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat - jelentette be szombaton a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság
Lázár János szerint eljött az ideje a kártérítések rendezésének a dohánypiacon
Baka F. Zoltán | 2020. november 28. 10:13
Módosító javaslata alapján a kiskereskedelmi ellátó, azaz a két nagy piaci szereplő által létrehozott ODBE fizetési kötelezettségét az állam felé is rögzítenék a törvényben.
Makro / Külgazdaság
Ismét megpróbálnak megállapodni a Brexit feltételeiről
MTI | 2020. november 28. 07:58
Londonban folytatódnak a hétvégén a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.
Makro / Külgazdaság
Súlyos titkosszolgálati hibák a bécsi iszlamista merényletnél
Káncz Csaba | 2020. november 27. 16:29
A bécsi merényletnél nemcsak az elégtelen erőforrás, hanem az elhárítás, a rendőrség és az igazságügy közötti bizalomhiány is komoly szerepet játszott. A nemzetbiztonsági hivatal vezetői pozícióit 2000 óta jórészt a kormánypárt káderei kapták, a szakmai kompetencia háttérbe került. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
"Az adminisztráció maga a káosz" - háziorvosok és fogorvosok sztorijai a MOK elemzésben
Kormos Olga | 2020. november 27. 15:07
A COVID-osztályokon és az intenzív osztályokon dolgozók valós beszámolói után itt vannak az alapellátásban dolgozó háziorvosok és fogorvosok vallomásai.
Makro / Külgazdaság
Megtudtuk a német kormánytól, mit gondol Orbán Viktor vétójáról
Wéber Balázs | 2020. november 27. 13:48
A német kormány egyik szóvivője a Privátbankár.hu-nak megerősítette: Angela Merkel szerint az ősszel elfogadott jogállamisági mechanizmus nagyon jó kompromisszum. A magyar és a lengyel kormány múlt héten a mechanizmus miatt vétózta meg az uniós költségvetési csomagot, és továbbra is elutasítja azt.
Makro / Külgazdaság
Operatív törzs: ne vegyünk csalóktól koronavírus-gyógyszereket!
Privátbankár.hu | 2020. november 27. 12:18
A mai tájékoztatón szó esett arról, hogy 10 napra bezártak egy üzletet Tatabányán, mert sem az alkalmazottak, sem a tulajdonos nem viselt maszkot.
Makro / Külgazdaság
Vírusválság: újabb gigahitelt vesz fel a német állam
Wéber Balázs | 2020. november 27. 10:09
A 180 milliárd eurós hitel a második legnagyobb kölcsön a köztársaság történetében. A legnagyobbat szintén a vírusválság miatt vette fel a német állam.
Makro / Külgazdaság
Covid-hatás: ismét rengeteg magyar kivonult a munkaerőpiacról
Privátbankár.hu | 2020. november 27. 09:51
Miközben csökkent a munkanélküliek száma szeptemberhez képest, addig a foglalkoztatottak is kevesebben lettek. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet.
Makro / Külgazdaság
Hazai síszezon: az osztrák mintát követjük itt is
Privátbankár.hu | 2020. november 27. 09:03
Lassan itt a magyarországi síszezon, a pályáinknál pedig ugyanazok a korlátozások várhatók, mint amiket a nyugati szomszédaink alkalmaztak a sajátjaikon.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor: 8-10 nap múlva döntünk a karácsonyi szabályokról
Privátbankár.hu | 2020. november 27. 08:28
Az uniós viták mellett a szokásos péntek reggeli rádióinterjú másik nagy témája a koronavírus-járvány hazai helyzete volt.
Makro / Külgazdaság
Ismét súlyos milliárdokat költött el a kormány egyetlen határozattal
Privátbankár.hu | 2020. november 27. 06:49
Újabb jelentős összeg átcsoportosításáról szóló kormányhatározat jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben.
Makro / Külgazdaság
Még a járvány is növelheti a korrupciós kockázatokat
Privátbankár.hu | 2020. november 26. 17:36
Éppen ezért minden korábbinál időszerűbb a társadalmi összefogás a közélet tisztaságáért – szögezték le Magyarország állami szerveinek vezetői a IX. Integritás Kerekasztalon.
Makro / Külgazdaság
Széteshet az EU a lengyel kormány szerint – Orbán-Morawiecki-csúcs Budapesten
Privátbankár.hu | 2020. november 26. 16:48
A lengyel kormányfő szerint ezt a jogállamisági mechanizmus okozhatja.
Makro / Külgazdaság
MOK-etikai kódex: a magyar járványhelyzetben is döntöttek már emberéletekről?
Kormos Olga | 2020. november 26. 15:59
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nem ért egyet a Magyar Orvosi Kamarával abban, miszerint, ha kell, azonosan súlyos állapotú betegek között véletlenszerűen kell kiválasztani a járványhelyzetben, kinek az életét próbálják megmenteni. Holott a világ többi országában ugyanilyen etikai protokoll alapján hozzák meg az orvosok ezt az extra nehéz döntést. Sőt, azt rebesgetik, hogy erre egy-két esetben már hazánkban is sor került.
Makro / Külgazdaság
A koronavírus belobbantja a kontinenst – forrongó társadalmak, tehetetlen kormányok
Káncz Csaba | 2020. november 26. 14:49
A növekvő egyenlőtlenségek, a széleskörű kormányzati korrupció és az emberi jogok megsértései a latin-amerikai térségben sorozatosan váltanak ki társadalmi robbanásokat Panamától Chiléig. Peru és Guetamala politikai örvénybe került. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Jövő hétre ígérik a Nagy Pedagógusteszt első eredményeit
Privátbankár.hu | 2020. november 26. 14:33
A mai tájékoztatón szó esett a pedagógusok tesztelésének első tapasztalatairól, a vírusfertőzésre hajlamosító tényezőkről, és két budapesti üzlet bezárásáról is.
Makro / Külgazdaság
Most nem kapnak felmentést a nyelvvizsga alól az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2020. november 26. 12:49
Sok mindenről nem döntött még a kormány, így például nem engedik el a kötelező nyelvvizsgát, és az orvosok jogállásáról szóló törvény végrehajtási rendelete sem született még meg. Gulyás Gergely türelmet kér.
Makro / Külgazdaság
Gulyás Gergely: jövő héten vizsgáljuk felül a szigorításokat
Privátbankár.hu | 2020. november 26. 11:36
Most nem szigorít a járványügyi intézkedéseken a kormány, de jövő héten felülvizsgálják a döntéseket. Több mint 12 millió vakcinát kötöttek le.
Makro / Külgazdaság
A karácsonyt is korlátozzák a Covid miatt Németországban
Wéber Balázs | 2020. november 26. 11:06
A német kormány a magánjellegű eseményeknél is tovább szigorít: maximum tízen találkozhatnak majd (plusz gyerekek) a karácsonyi ünnepek idején.
Makro / Külgazdaság
Minden harmadik covid-teszt pozitív - rekordközeli emelkedés a fertőzöttek számában
Privátbankár.hu | 2020. november 26. 09:39
Rekordközeli mértékben emelkedett a fertőzöttek száma, a kórházban ápoltak száma viszont 181-gyel csökkent - ebben viszont az is szerepet játszik, hogy 115-en elhunytak a koronavírus következtében. A tesztek több mint harmada pozitív.
Makro / Külgazdaság
Döntött a kormány: mostantól szinte bárki lehet közmunkás
Privátbankár.hu | 2020. november 26. 07:54
Egy kormányhatározatnak köszönhetően nem kell figyelembe venni egyes kizáró korlátozásokat a közmunka-program esetében, amíg tart a veszélyhelyzet.
Makro / Külgazdaság
"Az én kis kézigránátom nem elég" - Orbán Viktor nagyinterjúban vert oda néhányat Németországnak
Privátbankár.hu / MTI | 2020. november 26. 06:49
Orbán Viktor szerint Európa lehetne jó hely, de 2015-ben elromlottak a dolgok - ennek oka a migráció, ez tette tönkre szerinte a Soros Györggyel való viszonyt is. A jogállamisági kritérium miatti vétóját nem politikai atombombának, csak kis kézigránátnak tartja, az uniós pénzekről pedig azt mondta: az eurómilliárdokat csak a nálunk megtermelt profitért kapott kompenzációnak tekinti, és a német cégek egyébként is többet visznek ki, mint amennyi visszaáramlik hozzánk.
Makro / Külgazdaság
Az Orbán-kormány mentőcsomagja senkit nem ment ki igazán
Vég Márton | 2020. november 26. 05:11
A regisztrált szálláshelyek kétharmada egy fillér támogatást sem kap a kormánytól. A kiosztott 15 milliárd forint pedig a fele annak, amennyit például az osztrák-módszer alapján ki kellett volna osztania.
Makro / Külgazdaság
Milliárdos üzlet készül - Minden szemetet egy cégnek adna oda a kormány
Vég Márton | 2020. november 25. 18:34
A jövőben a hulladékgazdálkodás már nem önkormányzati, hanem állami feladat lesz, aminek az állam egy általa kiválasztott koncessziós cégen keresztül tenne eleget. Erről nyújtott be törvényjavaslatot két miniszter.
Makro / Külgazdaság
Döntő lesz Magyarországnak a járvány utáni évtized
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 16:01
A koronavírus-válság utáni évtizedben a magyar gazdaságban jelentős növekedési potenciál van, amelynek eléréséhez egyes hazai vállalatoknak regionálisan, sőt európai szinten is számottevő pozíciókra kell szert tenniük – állítja egy friss elemzés.
Makro / Külgazdaság
Függetlenebb Európa kell – Bidennel vagy nélküle
Káncz Csaba | 2020. november 25. 15:49
A németek többsége a demokraták győzelme után is úgy vélekedik, hogy hazájuknak és Európának függetlenebbé kellene válnia az USA-tól. Európa stratégiai autonómiájának megteremtése az elkövetkező évtizedek egyik legfontosabb feladata kontinensünk számára, akárki is az elnök a Fehér Házban. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Évszázadok óta nem látott recesszióba sodródott Nagy-Britannia
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 15:26
Évszázadok óta nem mért mélységű recessziót okoz a brit gazdaságban a koronavírus-járvány; a pénzügyminiszte
Makro / Külgazdaság
Üzent von der Leyen Orbán Viktornak: vissza kell vonni a vétót
Wéber Balázs | 2020. november 25. 15:06
Az EP-képviselőcsoportok vezetői szintén azt mondták, hogy Magyarország és Lengyelország a vétó helyett vigye bíróság elé a jogállamiság kérdését.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: Újabb 80 millió adag vakcina érkezhet az EU-ba
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 14:40
Az Európai Bizottság szerdán jóváhagyta az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalattal a koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről szóló szerződést, amely lehetővé teszi, hogy az Európai Unió (EU) az összes tagállam nevében első körben 80 millió adag oltóanyagot vásároljon, és további legfeljebb 80 millió adagot igényeljen.
Makro / Külgazdaság
Végre egy jó hír: itthon már laposodik a járványgörbe
Wéber Balázs | 2020. november 25. 13:09
Ugyanakkor az elhunytak napi száma továbbra is magas.
Makro / Külgazdaság
Orbán-Morawiecki tárgyalás lesz holnap az EU-költségvetés vétójáról
MTI | 2020. november 25. 12:00
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a tervek szerint csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyal Budapesten - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, mennyire lehet csalóka a magyar átlagbér
Székely Sarolta | 2020. november 25. 11:30
Még a koronavírus-járvány sem tudta letörni az átlagbérek lendületes növekedési ütemét. Az ennek köszönhetően kirajzolódó kép azonban csalóka: a valóság egyre távolabb áll a statisztika által közölt számoktól.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor nem hátrál - Válaszcikket írt Soros Györgynek
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 11:02
Orbán Viktor kormányfő szerint a Soros György által irányított hálózat most már a nyílt beavatkozástól sem riad vissza.
Makro / Külgazdaság
Szomorú Covid-rekord Németországban, Merkel tovább szigorítana
Wéber Balázs | 2020. november 25. 10:31
Még soha nem hunytak el annyian a koronavírussal összefüggésben Németországban, mint az elmúlt egy napban.
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály szerint uniós források nélkül is boldogulna az ország
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 10:15
A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a Covid-járvány 8 százalékponttal fogja megnövelni a hiányunkat.
Makro / Külgazdaság
Jelentős áremelkedés jön a hazai töltőállomásokon
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 09:50
Péntektől a benzin literje átlagban bruttó 4, míg a gázolajé 5 forinttal emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: egyre többen vannak kórházban és lélegeztetőgépen
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 09:30
3806 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 185 687 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Makro / Külgazdaság
A járvány ellenére több születés, kevesebb halálozás az első tíz hónapban
MTI | 2020. november 25. 09:22
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első tíz hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 1,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
Makro / Külgazdaság
Megjött a BKIK reakciója: nem minősítettük az iparűzésiadó-terveket
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 08:27
Lapunkhoz eljuttatott közleményükben azt írják, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői által aláírt együttműködési elveket tartalmazó dokumentumot - amely az iparűzési adóról a Fővárosi Önkormányzat sajnálatos módon politikai célokra használja.
Makro / Külgazdaság
Megszavazta a kormány a Citadella-projekt 20 milliárdját
Privátbankár.hu | 2020. november 25. 08:07
Emellett jut pénz a rendőrségnek, a békéscsabai utak fejlesztésére és a debreceni repülőtérnek.
Makro / Külgazdaság
Állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók az USA-ban
MTI | 2020. november 25. 06:56
Elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók - jelentette be Joe Biden, az Egyesült Államok várható elnöke az NBC televíziónak kedden este adott interjújában.
Makro / Külgazdaság
A BKIK szerint sem jó ötlet az iparűzési adó felfüggesztése
MTI | 2020. november 25. 06:39
A főváros mellett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) sem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke által tett javaslatot az iparűzési adó (ipa) felfüggesztésére - közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán.
Makro / Külgazdaság
Karácsonyig már nem változnak a szigorítások Kövér László szerint
MTI | 2020. november 25. 06:25
Ezt közölte a köztársasági elnök az osztrák kollégájával folytatott videóbeszélgetésben.
Makro / Külgazdaság
Betilthatják az angol nyelvet az óvodákban
Kormos Olga | 2020. november 25. 05:37
Még mindig nem ocsúdtak fel a döbbenettől azok a világnyelveket oktató, magyar cégek által működtetett óvodák, melyektől a köznevelési törvényre és az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló kormányrendeletre hivatkozva az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt kéri, azonnal szüntessék be a nyelvoktatást, vagy térjenek át nemzetiségi nyelvoktatásra. Az általunk megkérdezett jogász szerint egyelőre kicsi a jogorvoslat lehetősége.
Makro / Külgazdaság
Biden a közel-keleti darázsfészekben
Káncz Csaba | 2020. november 24. 15:01
Szaúd-Arábia és Izrael óva inti Joe Bident attól, hogy Iránnal visszatérjen a diplomácia tárgyalóasztalához. Ez amúgy sem lenne könnyű kihívás, hiszen Biden január 20-i eskütételekor Irán már a júniusban megtartandó elnökválasztás kampány-küzdelmeit folytatja. Káncz Csaba jegyzete.
Friss
Pénzügyi szektor
Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Az euró árfolyama 362,87 forintra csökkent 18 órára.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Örülhetnek az eurót használó országokban ennek a hírnek
Az elemzők hiányra számítottak.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A fiú vezeti, az apa szabja meg az irányt az OTP-nél2026. augusztus 14. 12:43 -
Rekordnyereséget ért el a Csányi Sándor érdekeltségében is befektető norvég alap2026. augusztus 14. 11:51 -
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Miért hasznos nyáron az egészségpénztár?
16:50
-
Öt turisztikai szervezet közös javaslatcsomaggal erősítené a magyar turizmus versenyképességét
16:36
-
Javult a helyzet Omišnál, de a turistáknak továbbra is érdemes elkerülniük a tűz által érintett térséget
14:23
-
Dalmát nyaralóhely környékén tombol az erdőtűz, a D8 -as főút egy szakaszát lezárták – frissítve
09:20
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
A vidék hírei
-
Betegsége miatt elmarad Majka szombati egri koncertje – már megvan az új időpont
12:52
-
Már több mint 500 szabadtéri tűz volt Heves megyében – 386 focipályányi terület égett le
12:20
-
Csőtörés miatt vízhiány van Lajosváros egy részén
08:30
-
Egy egri fideszes képviselő aggódni kezdett Domán Dániel bulijának pénzügyeiért – meg is kapta rá a választ
08:27
-
Új főszerkesztője lesz a Partizánnak, Gulyás Márton hátrébb lép
07:41
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
top 24
-
Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson
2026. augusztus 14. 16:26
-
Mi történik a forinttal? Ennyit kell adni az euróért
2026. augusztus 14. 08:10
-
Már a NER is segít Pakson: Szijj László cége válaszolt Magyar Péter felszólítására
2026. augusztus 14. 13:30
-
Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
2026. augusztus 14. 11:29
-
Mi vihette rá az MVM exvezetőit egy 50 milliárdba kerülő árfolyamügyletre?
2026. augusztus 14. 15:09



