Gorbacsov az AP-nek adott nyilatkozatot abból az alkalomból, hogy 25 éve bomlott fel a vezetése alatt álló Szovjetunió. Negyed század elteltével úgy gondolja, hogy a felbomlásból igen rossz állapotban kikerült utódállamokat a nyugati hatalmaknak inkább segíteni kellett volna a fejlődésben, mint bizonyos mértékig legyőzötteknek tekinteni. Ráadásul hagyományos értelemben le sem győzték a Szovjetuniót, az saját fenntarthatatlanságába bukott bele, gyakorlatilag a világ utolsó gyarmatbirodalmaként.
A jószándékú reformer
Gorbacsov annak idején liberális reformokat vezetett be, szabadon engedte a második világháborúban az érdekszférájába került európai országokat, köztük minket is, és ezek után partneri viszonyra számított a nyugattal. Az események azonban kicsúsztak a kezéből: a soknemzetiségű birodalmat csak vaskézzel lehetett egyben tartani, a szabadabb közegben a népek, köztük még maguk az oroszok is, önállóságot akartak. Ezt Gorbacsov már nem tudta kezelni, Borisz Jelcin magához ragadta a hatalmat, és az akkori, torz belső határok mentén adott függetlenséget a tagállamoknak, ami törvényszerűen magával hozta a későbbi rendezés igényét.
1991 december 8-án az orosz, az ukrán és a belorusz vezető találkoztak, és eldöntötték a szovjet elnök és kormány megkérdezése nélkül, hogy két héten belül megszüntetik a Szovjetuniót, és létrehozzák a Független Államok Közösségét. Erről először nem lehetett tudni, hogy egy ország lesz, vagy csak egy laza közösség a tényleges szándékok leplezésére. Két héttel később kiderült, hogy az utóbbi, hisz akkor Gorbacsovot egyszerűen kiűzték a Kremlből, Jelcin beült a helyére, immár mint korlátlan hatalmú orosz elnök, Gorbacsovot még összepakolni se hagyták.
Nem akart polgárháborút
Arra a kérdésre, hogy miért nem próbálta meg Gorbacsov akár erővel is megakadályozni ezt a fajta értelmetlen, rossz határok mentén történő, így rengeteg konfliktust garantáló feloszlást, azt válaszolta, hogy ez túl kockázatos lett volna. A Szovjetunió atomhatalom volt, tele fegyverekkel, és ha véletlenül polgárháborúvá válik kármentő beavatkozása, annak beláthatatlan következményei lehettek volna. Márpedig Jelcin hataloméhsége nem ismert határokat, a biztos hatalomért oroszok millióit dobta oda a külfölddé váló utódállamoknak.
Egyúttal a nem funkcionáló kommunista rendszer is megszűnt, az utódállamokra a vadkapitalizmus köszöntött, Oroszország, a több évszázados nagyhatalom megaláztatást szenvedett el, hisz korábbi ellenségei legyőzöttként tekintettek rá, a legjobb esetben is sajnálkozóan bántak vele. Természeti kincseit oligarchák és külföldiek fillérekért szerezték meg, az országot lényegében kirabolták, mint egy igazi háborús vesztest.
Az új megmentő
Ezek után Putyint örömmel fogadták az oroszok, és miután egyrészt gazdaságilag talpra állította országát, másrészt visszaszerezte a nagyhatalmi önbecsülést, megkerülhetetlen tényező lett a világpolitikában. Az oroszok által lakott területek elvesztésébe sem nyugodott bele, azokat legalábbis elcsatolta az utódállamoktól, de a Krímet annektálta is. Ezt Gorbacsov megvédte, mondván, a félszigetet 1954-ben Hruscsov indokolatlanul adta át Ukrajnának, ami nem számított, amíg ez országon belüli ügynek minősült, a szétváláskor viszont rendezni kellett volna. Ebben Gorbacsovnak már nem volt szava, mert Jelcin addigra teljesen kisajátította a hatalmat.
Putyinnal kapcsolatban Gorbacsov azt mondta, hogy első elnöksége alatt feltétel nélkül támogatta, 2012-es visszatérését viszont ellenezte, és a szólásszabadság korlátozása sem tetszett neki. A mai helyzetben viszont újra támogatja, miután úgy gondolja, hogy szerinte az elnök nagy népszerűsége miatt enyhíteni fog belpolitikáján. A jelenlegi helyzetben ugyanakkor szükség van az erős elnökre, hisz ő tudja ellensúlyozni az újra ellenséges NATO-t, és ugyan nem mondta ki szó szerint, de mintha Gorbacsovot lenyűgözné, hogy Putyin vissza tudta állítani azt a szuperhatalmi tekintélyt országa számára, amit ő annak idején elvesztett.
Amerikai elnökök
Gorbacsov a távozó amerikai elnököt általában dicsérte, de azt hibájaként említette, hogy mindenért Oroszországot tette felelőssé és ezért lett olyan rossz a két nagyhatalom közti kapcsolat, mint utoljára az ő elnöksége idején, amikor még különböztek a társadalmi rendszerek. Mivel ma ez már rég nem áll fenn, sokkal ésszerűbb lenne, ha a két ország vezetői leülnének tárgyalni, hisz ez most majdnem biztosan sikerre vezetne. Még ő is szót tudott érteni Reagannel, akinek pedig fő célja a kommunista társadalmi rendszer, és így a Szovjetunió akkori formájának megdöntése volt.
Trumppal kapcsolatban az egykori szovjet elnök elmondta, hogy ugyan kevés a politikai tapasztalata, de abban bízik, hogy elnöksége alatt enyhülni fog az orosz-amerikai viszony, jobban előtérbe kerülnek a közös érdekek, mint az ellentétek. Hozzátette, őt is meglepte, hogy nem Hillary Clinton nyert (bár Clinton 2,5 millióval több szavazatot kapott, így végülis nem tévedett nagyot, aki a győzelmét várta). Komolyabb következtetések levonásától azonban még óvakodott, mondván, meg kell várni az új elnök tényleges hivatali tevékenységét.
Lakóépületek, oktatási épületek is voltak a támadás célpontjai között. 
