A szellem a palackból
Az iszlám vallás két ága közti szembenállás sok évszázados, azonban az utóbbi években felerősödött. Hogy miért épp most? Egyrészt azért, mert a probléma létezett, de néhány diktátor, mint Aszad Szíriában vagy Szaddam Husszein Irakban brutálisan elnyomta az egyik csoportot, így az időlegesen el volt fojtva.
Az arab tavasz, a diktátorok megdöntése aztán kiengedte a szellemet a palackból, és az elfojtott indulatok teljes erővel a felszínre törtek. Irakban az addig elnyomott síita többség kezdte a szunnitákat a perifériára szorítani, akik aztán fellázadtak, és elégedetlenségüket kihasználva rájuk telepedett az Iszlám Állam terrorszervezet. Szíriában ugyan tartotta magát a korábbi diktátor, de lényegében síita területeire szorult vissza, a szunnita részeket ugyancsak birtokba vette az Iszlám Állam.
Máshonnan fúj a szél
A konfliktus aztán elkezdett kihatni a két eltérő jellegű vallás legnagyobb országaira, a szunnita Szaúd-Arábiára és a síita Iránra. Hogy pontosan miért, és főleg miért ilyen heves mértékben, azt alapvetően nehéz megérteni, hisz Irán és Szaúd-Arábia nem közvetlenül szomszédosak, területi követeléseik nincsenek egymással szemben. Sokan azon a véleményen vannak, hogy a háborús területeken akarják megvetni lábukat, és növelni befolyásukat, mint regionális hatalmak.
Ez ellen az szólna, hogy a nagyobb térségek érdekszférákra osztása, a gyarmatosítás 100 éve élte virágkorát, azóta ez letűnőben van, mondhatni ezzel a gyakorlattal elkéstek. A két nagy ország esetében sokkal inkább arról lehet szó, hogy a hatalmas olajár esés után kezdik látni, hogy itt tartós folyamatról van szó, ha más nem, a globális felmelegedés kikényszeríti az olaj szerepének. csökkenését.
És itt vannak bajban mindketten. Két jókora ország, melyek majdnem teljesen az olajtól függenek, és most már úgy néz ki, a fóka lesz a sok, az eszkimó pedig kevés. Egyre elkeseredettebb harc lesz, hogy ki tudja egyáltalán eladni az olajat. Irán most fog visszatérni a nemzetközi olajpiacokra a szankciók megszűnte után, és leginkább a szaúdi piacokból tud lecsípni, pontosabban egykori piacaira részben a szaúdiak nyomultak be, és most ezeket próbálja visszaszerezni.
A veszély
Irán és Szaúd-Arábia esetében tehát úgy tűnik, mintha az olajpiacokért folytatott harc vetülne ki vallási síkra. A többi területen azonban, amíg a nemzetközi közösség nem szánja rá magát a két csoport szétválasztására, lehetőleg országhatárokkal, addig fennmarad a veszélye egy elhúzódó vallásháborúnak.
Ennek leghíresebb előde a 17. században tomboló 30 éves háború, ahol lényegében a katolikus és protestáns németek irtották egymást vég nélkül, néhány szomszédos nép időnkénti bevonásával. Akkor az volt a meglepő, hogy a keresztény vallás két ága aprítja egymást, miközben a muzulmán török veszély Bécs kapujában állt. Végül is ezért is hagyták abba azon kívül, hogy a népesség kétharmadának halála után be kellett látniuk a dolog értelmetlenségét. Onnan aztán még kellett bő 220 év, amíg a németek egy igazi országban tudtak egyesülni.
Akkor nem volt olyan nagyhatalom, aki hatékonyan be akart vagy be tudott volna avatkozni a vérontás megállítására. Most az emberiség feltételei megvannak ehhez, egy kisebb modernkori vallásháborúban már sikerült is. Jugoszlávia széthullásakor az azonos nyelven beszélő katolikus horvátok és görögkeleti szerbek között robbant ki a konfliktus, melybe aztán a muzulmán bosnyákok is belekeveredtek. A nemzetközi közösség végül 3 év után rendet teremtett, melyet fenn is tart. A mostani feladat ennél nagyobban tűnik, és most már sürgősnek is.
Shavkat Mirzijujev vasárnap egy „Közép-ázsiai Közösség” felállítását javasolta. 
