1p
7000 milliárd forintnak megfelelő orosz pénz van a ciprusi bankokban, ezek nagy részét pedig érinteni fogja az extraadó. Putyin nagyon hallgatag, az oligarchák és a nagybetétesek biztos nem viszik haza a pénzüket, találtak egy lehetséges "új Ciprust" az EU-ban.

Már a tegnapi banknyitás előtt sok orosz repült Ciprusra, hogy az ott elhelyezett betétjeik kapcsán tájékozódjon. A leginkább azok aggódtak "megtakarításaik" miatt, akiknek 100 ezer eurónál több volt a betétjeikben, ez amúgy a ciprusi betétek 52%-ra igaz. A szigetország nagybetétesei között rengeteg az orosz, de skandináv és brit ügyfelek is szép számmal hozták ide a pénzüket.



7000 milliárd forintnyi orosz pénz

Viszlát Ciprus, üdv, Hongkong? - tette fel a kérdést Maxim Ossachi, moszkvai elemző a The New York

Nem a pénz miatt érzékeny
veszteség az oroszoknak ciprus?
Interjú Nógrádi Györggyel >>>

Times-ban. Ossachi szerint Ciprus, mely az "európai pénzmosás egyik központja volt", most épp a bizonytalanság süllyesztőjében tűnik el. A szakértő szerint a 68,363 milliárdnyi ciprusi bankbetét 30%-a van orosz kézben, ez azt jelenti, hogy 22,7 milliárd eurót tartanak jelenleg Cipruson. Ez forintban számolva több mint kétszer annyi, mint az államosított nyugdíjvagyon, közel 7000 milliárd forintnak felel meg. Ossachi szerint masszív pénzkiáramlás indulhat meg hamarosan, ami aláássa Ciprus eddigi pénzügyi erejét.

Vissza Moszkvába? Dehogyis!

A nagybetétesek akár pénzük 80%-át is bukhatják, az oroszok azonban nem mondtak le arról, hogy a sokszor kétes eredetű pénzeiket ne az adó szempontjából legoptimálisabb országba vigyék. Van élet Ciprus után is. Azt ugyanis még Moszkvában sem hiszik, hogy teljesül a kormány régi óhaja, és ezek a pénzek visszatérnek Oroszországba. A lehetséges, új célpontok között van Liechtenstein, Málta, Svájc és Hongkong. Sőt, a moszkvai elit új kedvence Lettország lehet, az egykori szovjet tagország jövőre vezeti be az eurót. Korábban felröppentek olyan pletykák is, hogy az EKB azt kérte a leendő euróországtól, hogy ne engedje be az orosz pénzügyi alapokat az országba, ezt Valdisz Dombrovszkisz miniszterelnök nemrég határozottan cáfolta.

Putyin csak ideges volt, de nem csinált semmit

A szovjet utódállamok hírügynökségei csak úgy ontották magukból az elmúlt 14 napban az összeesküvés elméleteket, ezek mindegyike szinte arról szólt, hogy Angela Merkel akar így leszámolni az orosz oligarchákkal és hogy Berlin a válság árát az oroszokkal akarja megfizettetni. A legmesszebb az orosz Kremlin csatorna ment, mely az eredeti javaslat kapcsán párhuzamot vont Hitler programja és a ciprusi mentőcsomag feltételei között. Arról persze ezek a híradások nem szólnak, hogy Oroszország miért nem mutatott nagyobb érzékenységet Ciprus megmentése irányába. Hogy-hogy csak szóbeli fenyegetésig jutott Moszkva ebben az ügyben?

Vlagyimir Putyin orosz elnök valószínűleg nehezen tudta volna megmagyarázni a szegényebb választóinak, hogy az állam miért segíti a szupergazdagok betéteinek megmentését - Oroszországban a lakosság nagy része számára egy földközi-tengeri nyaralás csak álom. Az elnök kisebbik rosszat választva, inkább hagyta, hogy az EU megsarcolja az orosz oligarchákat, a legvadabb becslések szerint is, a ciprusi extraadó nagyjából 50 ezer oroszt érinthet. Orosz médiajelentések szerint a piszkos orosz pénzek egy részét amúgy is sikerült kimenteni a ciprusi bankrendszerből Londonon és Görögországon keresztül.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG