75 éve ezen a napon Douglas MacArthur tábornok, a Japánt megszálló szövetséges csapatok főparancsnoka - aki gyakorlatilag az ország vezetője volt – kiadta az utasítást Fumimaro Konoe volt miniszterelnök és nyolc japán civil, valamint katonai vezető letartóztatására háborús bűnök miatt.
Hirohito megvilágosodása
Japán 1945. szeptember 2-án kapitulált hivatalosan a Missouri hadihajó fedélzetén. Hirohito császár MacArthur-t még abban a hónapban felkereste a tokiói amerikai nagykövetségen, egyebek között azzal a céllal, hogy maga vállaljon felelősséget a Japán által elkövetett háborús bűncselekményekért. A tábornok viszont abban látta a megoldást, hogy a sintoizmus privilegizált helyét megszüntetik - azaz államvallási rangjától megfosztják -, továbbá, hogy a császár lemond isteni rangjáról.
A császár az 1946. január 1-jei rádióbeszédében eleget tett az amerikai követeléseknek: kijelentette, hogy a nép és a császár közötti egység nem azon a feltevésen alapul, hogy a császár egy élő és látható istenség. Ennek a nyilatkozatnak a jelentősége hatalmas, hiszen megteremtette a lehetőséget a népszuverenitást, a hatalmi ágak elválasztását és emberi jogokat biztosító alkotmány bevezetéséhez.
A Katonai Törvényszék
Tokiói székhellyel 1946 januárjában alakult meg a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék (IMTFE). A bírákat a fegyverszüneti egyezményt aláíró kilenc ország (Ausztrália, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Kanada, Kína, Nagy-Britannia, Szovjetunió, Új-Zéland), valamint a később csatlakozó Fülöp-szigetek és India delegálta.
A megszálló szövetségesek ügyészei által képviselt vádak súlyosak voltak. Elég csupán „Nanking megerőszakolását”, vagy a fülöp-szigeteki kegyetlenkedéseket említeni. Előbbi esetében az elnevezés az 1937 decemberétől kezdődött és hat héten át tartó tömeges gyilkosságokra, és megbecstelenítésekre, amelyeknek a legalacsonyabb becslések szerint is több tízezer áldozata volt. Utóbbi pedig a Fülöp-szigetek japán megszállását követő féléves mészárlásra utal, amely több mint 130 ezer hadifogoly és civil halálát okozta.
Ítéletet 1948. november 12-án végül 25 fő ellen hoztak, akik közül hetet halálbüntetésre, tizenhatot életfogytiglani, két főt határozott idejű szabadságvesztésre ítéltek. A halálbüntetéseket a szugamói börtönben hajtották végre Todzsó Hideki tábornokon, volt miniszterelnökön, Doihara Kendzsi tábornokon, a hírszerzés vezetőjén, Hirota Kóki volt miniszterelnökön, Itagaki Szeisiró volt hadügyminiszteren, a burmai hadtest parancsnokán, Kimura Heitaró tábornokon, a nankingi mészárlást elkövető kínai expedíciós hadsereg parancsnokán, valamint Macui Ivane tábornokon és Mutó Akira tábornokon.
Az életfogytiglanra ítélt vádlottak az ötvenes évek közepén amnesztiával szabadultak, a hét évre ítélt Sigemicu Mamoru külügyminiszter pedig büntetésének letöltése után, 1954-1956 között ismét betölthette a külügyminiszteri posztot.
Kishi Nobuszuke kiemelt (A-osztályú) háborús bűnös pedig 1957-ben Japán miniszterelnöke lett. Ő is kiérdemelte volna az akasztást mandzsúriai tetteiért, de az amerikai nagypolitika 1949-ben szabadon engedte – cserébe baloldal-ellenes politikát kellett folytatnia és engedélyeznie kellett, hogy az amerikai hadsereg titokban atomfegyvereket tároljon az okinavai légibázisokon. Kevesen tudják Európában, hogy Abe Sinzó kétszeres japán miniszterelnök (2006–2007 és 2012–2020 között) Kishi unokája.
Az új alkotmány
A szövetségesek megszállása a jogalkotás területén számos lényegi változást eredményezett, amelyek közül a legfontosabb az új demokratikus államberendezkedést tükröző alkotmány, a nőkre is kiterjesztett választójog, a szervezkedési szabadságot bevezető és a munkavállalók jogait bővítő munkajogi törvények, a szabad versenyt hirdető monopóliumellenes törvény, az oktatás átalakítása. A második világháború utáni megszállás kétségkívül egyik legjelentősebb következménye a béke megteremtése volt Japán számára.
Ennek nagy jelentőségét mutatja, hogy az alkotmány külön cikkelyben is rögzítette a háborúról való lemondást. A 9. cikk értelmében a japán nép örökre lemond a háborúról és a nemzetközi viták fegyveres úton történő megoldásának jogáról. Az első bekezdés alapján: Az igazságon és renden alapuló nemzetközi béke iránti őszinte elköteleződéssel, a japán nép örökre lemond a háborúról, mint a nemzet szuverén jogáról, valamint az erővel való fenyegetésről vagy alkalmazásáról a nemzetközi viták rendezése során.
A második bekezdés értelmében: Az előző bekezdésben foglalt célok teljesítése érdekében Japán nem rendelkezik szárazföldi, tengeri vagy légi erővel, és egyéb háborús eszközökkel. Az állam nem ismeri el háború indítási jogát.
San Francisco-ban 1951. szeptember 8-án aláírásra került a szövetséges erők és Japán közötti békeszerződés, továbbá az amerikai-japán kétoldalú biztonsági szerződés. Ez utóbbi szerződés preambuluma szerint Japán nem tudja önvédelemhez való jogát gyakorolni, ezért szükséges az Amerikai Egyesült Államokkal való megállapodás. Azaz, Japán biztonságát a megszállás után a területén állomásozó amerikai fegyveres erők biztosítják. A szerződés megfogalmazása szerint Japán egyenesen felkéri az Amerikai Egyesült Államokat, hogy területén csapatokat állomásoztasson.
Japán 1952. április 28-án, a békeszerződés hatálybalépésével, hét évnyi megszállás után ismét független állammá vált. A nemzetközi életbe való visszatérés érdekében a japán kormányzat egyik legelső célkitűzése az ENSZ-tagság megszerzése volt. Az ENSZ Közgyűlés 1952. decemberi ülésén nagy többséggel alkalmasnak látta Japánt a tagságra.
Okinava jelentősége
Érdemes kiemelni még egy sajátos jogállású területet, amely nemcsak a birodalmi Japán, de a megszállás utáni évtizedekben is kulcsfontosságú volt. Okinava prefektúra, Japán délnyugati részén, közel 1000 km hosszan terül el, és több száz szigetből áll. 1868-ig Rjúkjú néven önálló terület volt, rövid ideig Kína hűbérese, majd egy japán tartomány része, 1879-től pedig önálló tartománnyá (prefekturává) alakult.
A kapitulációt követően Hirohito császár felajánlotta levélben a területet katonai célokra a megszálló szövetséges erőknek. 1945 után Okinava amerikai közigazgatás alá került, a kínai kommunizmus megszilárdulása, majd a koreai háború kitörése után jelentősége tovább nőtt: kulcsszerepét jelzi, hogy többtízezer fős amerikai haderőt vezényeltek a területre. 1972. május 15-én Okinava visszakerült japán joghatóság alá, ám az amerikai katonai jelenlét nem szűnt meg.
Az utóbbi években Észak-kelet Ázsia egyik geopolitikai ütközési pontja a Rjúkjú-szigetekhez tartozó, 7 négyzetkiméteres Szenkaku-szigetek, amelyeket Kína is magáénak követel. Tokiót tehát kiemelten foglalkoztatja, hogy egy katonai konfliktus esetén az USA Japán segítségére siet-e? Azt japánok nagy megkönnyebbülésére a napokban erősítette meg Joe Biden megválasztott elnök, hogy a Szenkaku-szigetek az Amerikai-Japán Kölcsönös Védelmi Megállapodás hatálya alá tartozik, ezzel megerősítve Obama 2014-es és Trump 2017-es kijelentéseit.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Egy kínai állami fiók szerint a kikötőeladás sértheti Kína nemzeti érdekeit. 
