3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Számos európai ország gazdasága esett vissza mind negyedéves, mind éves összevetésben. Így az eurózóna és a teljes EU GDP-je is csökkent az első negyedévben.

Az Eurostat pénteken publikált adatai szerint a szezonálisan igazított GDP az euróövezetben 3,8 százalékkal, míg az Európai Unióban 3,3 százalékkal csökkent 2020 első negyedévében az előző negyedévhez képest. A szakértők az elmúlt hetekben nem véletlenül figyelmeztettek, hogy a járvány miatti visszaesés még a 2009-es válságnál is súlyosabb lehet. Az Eurostat közleménye szerint ugyanis az éves bázisú visszaesés 1995 óta a legrosszabb. Ehhez hasonló, de ettől némileg elmaradó volt az európai országokban a 2009-es év kezdete, amikor éves bázison 2,96 százalékkal esett vissza az EU gazdasága.


source: tradingeconomics.com

A mostani visszaesés, mint az közismert, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokra vezethető vissza. Fontos kiemelni, hogy a második negyedévben ennél várhatóan sokkal rosszabb adat érkezhet majd, hiszen itt legalább két olyan hónap lesz, amikor az európai országokban számos ágazat állt le teljesen.

Az előző év azonos időszakával összevetve szezonálisan kiigazítva az eurózóna GDP-je 3,2 százalékkal, míg az EU 2,6 százalékkal esett vissza, azt követően, hogy tavaly év végén még 1, illetve 1,3 százalékos növekedés mértek a statisztikusok. Ennél nagyobb visszaesés eddig csupán egyetlen alkalommal volt, 2009 harmadik negyedévében, amikor az eurózóna 4,5, míg az EU egésze 4,4 százalékos GDP visszaeseést szenvedett el.

Ha az egyes országokat nézzük, akkor Magyarországnak nem lehet oka panaszra, noha a korábbi erőteljes növekedés nálunk is megbicsaklott, és negyedéves bázison már visszaesés volt. Ugyanakkor éves bázison a magyar gazdaság az egyik legjobban teljesítő ország volt, hiszen a 2,2 százalékos éves növekedés a harmadik legjobb volt a közösségen belül. Eközben számos nyugat-európai ország, így az EU legerősebb gazdasága, a német már recesszióba esett.

Az esetszámokat és az áldozatokat tekintve a járvány nagy veszteseinek számítanak a mediterrán államok, és úgy tűnik, hogy ez a gazdasági visszaesésben is tükröződik. Az első negyedévben éves bázison a francia gazdaság 5,4, az olasz 4,8, míg a spanyol 4,1 százalékkal zuhant.

Érdekesség, hogy a magyar gazdaság régiós összevetésben is remekelt, hiszen a V4-ek között éllovasok lettünk. Közép-Európában Szlovákia teljesített a leggyengébben, ők 4,1 százalékkal estek vissza, míg a csehek 2,2 százalékkal. Éves bázison a magyar mellett a lengyel tudott még bővülni, ők 1,6 százalékos növekedés tudtak elérni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
Makro / Külgazdaság Megállította Brüsszelt az energiaválság, miközben az Egyesült Államoknak annyira nem kell aggódnia
Imre Lőrinc | 2026. június 7. 06:01
Újabb hónapok teltek el az iráni háború kirobbanása óta, így a 38 tagországot számláló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) menetrendszerűen tovább rontotta, 2,8 százalékra az idei átlagos globális gazdasági növekedési prognózisát. A fő ok az energiaválság és az abból fakadó inflációs kockázatok. Az Európai Unió különösen rosszul járhat, Belgium, Írország és Románia egyenesen recesszióba süllyedhet idén. Miközben a közel-keleti helyzet fő okozója, az Egyesült Államok változatlan növekedési kilátásokkal számolhat.
Makro / Külgazdaság Igazi pénzeső zúdulhat Magyarországra az Európai Beruházási Banktól
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 17:30
Az Európai Beruházási Bank tavaly is nyújtott 759 millió eurónyi hitelt Magyarországnak, ám az idei évtől jelentős bővülésre számítanak.
Makro / Külgazdaság Kiszivárgott egy újabb brüsszeli terv az energiaválság ellen
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 16:55
Az Európai Bizottság egy új szabályozási csomaggal csökkentené a megújuló energiát terhelő adókat, rugalmasabbá tenné a villamosenergia-rendszert, és felgyorsítaná az okosmérők bevezetését.  
Makro / Külgazdaság Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:15
Amióta Kármán András pénzügyminiszter a május 12-ei parlamenti meghallgatásán arról beszélt, hogy megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez indokolatlanul kapcsolódó kedvezményeket, a figyelem középpontjába kerültek idehaza a bizalmi vagyonkezelők.
Makro / Külgazdaság Vihar előtti csend, vagy megnyugodhatnak az autósok?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:10
Némi megnyugvást látni az olaj piacán, miután Donald Trump amerikai elnök a nyilatkozatai alapján megegyezésre törekszik Iránnal. Ugyanakkor továbbra is kicsi az esély a békemegállapodásra, ami miatt a feszültség kitarthat – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor Üzemanyagár-figyelője.
Makro / Külgazdaság Lezárult a felülvizsgálati kör, megszólalt a pénzügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 10:49
A Fitch Ratings is döntött Magyarország szuverén államadósság-besorolásáról a Moody's és a Standard & Poor's után.
Makro / Külgazdaság Kijev szerint Moszkva most valódi esélyt kapott a békére, Putyin viszont nem élt vele
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 19:32
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyinhoz intézett nyílt levele lehetőséget kínál Oroszország számára a háború befejezésére – erről beszélt pénteken Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a nyugat-ukrajnai Vinnicjában tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető szerint a levél egyértelműen jelzi Ukrajna békeszándékát, és reális diplomáciai javaslatokat tartalmaz a konfliktus lezárására. Putyin úgy reagált, nem látja okát a találkozónak.
Makro / Külgazdaság Ukrajna szerint orosz elektronikus zavarás térítette le a Romániában felrobbant tengeri drónt
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 15:55
Ukrajna haditengerészete szerint az a tengeri drón, amely péntek reggel felrobbant a romániai Konstanca kikötőváros közelében, orosz elektronikus hadviselés következtében tért le eredeti útvonaláról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG