A mi ügyünk is
A brit népszavazás látszólag külpolitikai kérdés, sőt azt is mondhatnánk, hogy brit belügy, de valójában nemhogy az egész kontinenst érinti, de kifejezetten a mi sorsunkat is meghatározza. Nem kicsit, nagyon. Mégpedig két okból.
Egyrészt, ha egy ilyen fontos ország kilép, akkor erősen kérdéses, hogyan üzemelhet tovább a szervezet. Jobb esetben létrejön egy kisebb, szorosabb szövetség, melybe mi is beleférünk, rosszabb esetben viszont az egész integráció megbomlik, bizonytalanná válik, és ez óriási visszalépést jelentene mindenkinek, különösen a magunkfajta kis országoknak. A szabad piacok elvesztése, szigorú határok és vámhatárok, ne is folytassuk.
Világnyelv és munkaerőpiac
A másik, ami minket fájdalmasan érint, az a szigetország munkaerőpiacának megszűnése. Elvileg ugyan mondhatjuk, hogy még mindig lehet Németországba vagy Ausztriába menni, vagy ha nem, hát kényszerűen újra itthon lesz a képzett munkaerő. De ez mind sovány vigasz. Nagy-Britannia az az ország, amely elsőnek nyitotta meg munkaerőpiacát számunkra (áldott legyen Tony Blair neve), és mégiscsak ez az ország az, amely az általunk is leginkább tanult és beszélt világnyelv hazája.
Így nem csak kényszerű munkavállalást, kiutat a kiúttalanságból jelenthetett eddig az angliai munka, hanem nyelvgyakorlást, a világnyelven megszerzett szakmai tapasztalatot is, amit aztán már akár itthon is kamatoztatni lehet egy megfelelően fizetett állásban. Rövidtávon ugyan hiányzik a kint lévő munkaerő, de hosszabb távon, ha mégiscsak lezajlik a bérfelzárkózás, még nagyon is jól jöhetne a rövidebb-hosszabb időt kinn töltők, majd visszatérők tapasztalata.
Cameron siet
De nézzük ezek után, mi is történt a hétvégén, és mik az esélyek. Először is gyorsan összehozta Cameron és az EU a megegyezést, ami nem meglepő. Mindkét fél meg van ijedve, mindketten megtennének mindent, hogy a szigetország az Unió része maradjon. Cameron annak idején könnyedén találta ki ezt a népszavazósdit, azt hitte, remek ötlet, de most már nagyon bánhatja, hisz nem lehet benne biztos, hogy népe követi őt, és a végén „kipottyanhatnak” az EU-ból.
Cameron nagy hazardőr, a skót függetlenségi népszavazást is kiélezett helyzetben, nagy rábeszélés után nyerte meg kis többséggel. Második miniszterelnökségét is egy sokak által reménytelennek tűnő helyzetből nyerte meg. Vajon most bejön-e neki ez a legnagyobb hazardírozás?
Mindenesetre úgy érzi, az idő szorítja, ezért június 23-ára kiírta a népszavazást, és ezt menten be is jelentette. Igen ám, de a saját pártja és kormánya is megosztott a kérdésben, és ez meglehetősen veszélyes állapot. Az tiszta ügy, hogy az ellenzéki Munkáspárt a bennmaradásért kampányol, ők hozni is fogják törzsszavazóikat. Feltehetően a skótok is maradni akarnak, bár érdekes módon nekik még extra lehetőségük is lehet az ügyben.
Skót csavar, önmagát felfaló UKIP
Nevezetesen megüzenhetik az angoloknak: ha megszavazzák a kilépést, ők bizony mégiscsak kilépnek Britanniából, esetleg elfoglalják az EU-ban annak megüresedett helyét, vagy ha ez nem megy automatikusan, jelentkeznek a tagságért. Ha túléli az EU a dolgot, biztos hamar felveszi a skótokat, hisz ez nagy kárenyhítés lenne.
Megvannak tehát a biztos bennmaradást támogatók. Velük szemben a biztosan a kilépést támogatja az UKIP, de ők csak 12 százalékos szavazóbázissal rendelkeznek, bár ennél többen is rájuk hallgathatnak a kérdésben. Ez mindjárt egy érdekes kérdést is felvet: a UKIP értelme megszűnik a kilépéssel. A párt neve és létének célja Nagy-Britannia függetlensége, ha ez megvan, nincs rájuk többé szükség, nem tudjuk, mi az elképzelésük saját győzelmük esetére, ami saját pusztulásukat hozza.
A megosztott kormánypárt
A bizonytalansági tényező maga a Konzervatív Párt, amely megosztott. A miniszterelnök és utódjának szánt pénzügyminisztere a bennmaradásért fognak kampányolni, kétséges, hogy elég lesz-e a miniszterelnöki szó a bizonytalankodók meggyőzésére.
A következő napok-hetek kérdése az, hogy a párt vezetői és különösen a kormány tagjai közül mennyien kezdenek a kilépés mellett kampányolni. Ha sokan, akkor frusztráltak lesznek a polgárok, hisz azt látják, hogy két nagy pártjuk közül az egyik teljesen megosztott. Ebben az esetben nehezen találnak igazodási pontot, végül pillanatnyi érzelmi állapotuk lehet a meghatározó, ami rendkívül bizonytalanná teszi a kimenetelt.
Végül ott van a londoni főpolgármester, Boris Johnson, aki elég népszerű, még akár a miniszterelnöki szék várományosa is lehet. Az ő véleménye sokat számít, és sajnos meghozta a rossz döntést: a kilépést támogatja. Cameronnak pedig, úgy tűnik, a meglehetősen nehéz helyzetben újra meg kell ismételnie az elmúlt évek bravúrjait, mindannyiunk érdekében.
Elfogadta Trump meghívását a két társházigazda államfő, de vajon szóba kerülnek a vitás ügyek is? 
