5p

Ahány ház, annyi szokás – így van ez az egyes országok koronavírus-tesztelését tekintve is. Németországban ingyenesen ellenőriztetheti magát, aki „rázós” helyről jött, Ausztriában viszont fizetnie kell. Nagy-Britanniában nincs tesztelés, csak karantén – csupán azok kérhetnek vizsgálatot, akiknek tüneteik vannak. A magyarok alapesetben mindhárom országba szabadon beutazhatnak.

Magyarország szeptember elsejétől minimum egy hónapra lezárta határait a külföldiek többsége előtt a koronavírus-járványra hivatkozva, és ezzel európai szinten drákói szigorú szabályozást léptetett életbe.

A magyar kormány közvetetten saját polgárait is otthonmaradásra ösztönzi – azoknak a magyaroknak, akik nem akarnak két hét karanténba menni külföldi útjuk után, saját zsebből finanszírozott tesztekkel kell bizonyítaniuk, hogy nem fertőzöttek.

De mi a helyzet külföldön? Ezúttal három európai ország tesztelési gyakorlatát néztük meg részletesen.

Koronavírus-tesztre várakozó utasok a frankfurti repülőtéren 2020. augusztus 16-án. EPA/RONALD WITTEK
Koronavírus-tesztre várakozó utasok a frankfurti repülőtéren 2020. augusztus 16-án. EPA/RONALD WITTEK

Németország

A németek június 15. óta elvileg ismét szabadon utazhatnak más uniós országokba. Német részről határellenőrzés nincs, ugyanakkor a fogadó országok korlátozhatják vagy akár meg is tilthatják a beutazást.

Azoknak, akik úgynevezett kockázatos régióból érkeznek (Magyarország nem számít annak német megítélés szerint),

két hét otthoni karanténba kell vonulniuk, vagy 72 órán belül koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat.

A német hatóságok a külföldön készült tesztet is elfogadják – feltéve, hogy az 48 órán belül készült, az eredmény pedig német vagy angol nyelven van feltüntetve –, de az érkezők Németországban, például számos repülőtéren is megvizsgáltathatják magukat, áll a helyi Egészségügyi Minisztérium tájékoztatójában.

A németországi tesztek ingyenesek, külföldiek számára is.

Sőt, egyelőre még azok is ingyenesen vizsgáltathatják meg magukat, akik olyan államból érkeznek, amely nem szerepel a kockázatos országok listáján. Nekik azonban szeptember 15-től már fizetni kell a vizsgálatért.

Ausztria

Azoknak az osztrákoknak (és tartózkodási engedéllyel Ausztriában élő külföldieknek), akik a járvány szempontjából „nem stabil” országból térnek vissza, belépéskor egy három napnál nem régebbi negatív teszteredményt kell bemutatniuk.

Magyarország gyakorlatilag stabil országnak számít járványügyi szempontból az osztrákok szerint,

emiatt korlátozás nélkül léphetjük át a határt, és az ingázókra nézve sincs megszorítás.

Határellenőrzés ugyanakkor van: júliusi beutazásunk során például az osztrák határőrök félreállították buszunkat, és minden utasnak ellenőrizték az útlevelét. (Visszafelé, a magyar határon viszont kontroll és megállás nélkül kelhettünk át.)

Visszatérve a tesztelésre, a "nem stabil" országból Ausztriába beutazók teszt hiányában

kötelesek 10 napra karanténba vonulni és a beutazástól számított 48 órán belül teszteltetni magukat.

Ha a vizsgálat negatív eredményt hoz, akkor elhagyhatják a karantént.

A teszteket a beutazóknak kell fizetniük. A bécsi repülőtéren például 120 euróba kerül egy vizsgálat, amit csak kártyával lehet fizetni.

A teszteket reggel hét és este nyolc óra között végzik, az eredményre hétköznapokon mindössze néhány órát (hétvégén pedig egy napot) kell várni.

Bécsben ugyanakkor minden helyi lakos, aki járványügyi szempontból nem veszélyes országból érkezik vissza a nyaralásból, ingyenesen csináltathat tesztet. Ezeknek a vizsgálatoknak a költségét végeredményben az állam állja.

A teszteket egy úgynevezett „tesztutcában” végzik az Ernst Happel stadionnál, de csak azok jöhetnek ide, akiknek nincsenek tünetei. Augusztus végéig egyébként több mint 8000 tesztet végeztek itt, ezek közül 122 lett pozitív.   

Nagy-Britannia

Az érkezőknek – a brit állampolgároknak is – belépéskor meg kell adniuk nagy-britanniai címüket (vagy tartózkodási helyüket), valamint elérhetőségüket.

Azoknak, akik a brit hatóságok által járványügyileg kockázatosnak ítélt államból érkeznek (Magyarország nem tartozik ide),

kötelező a 14 nap házi karantén.

Ez azt jelenti, hogy nem ülhetnek taxiba, nem használhatják a tömegközlekedést, nem járhatnak munkába, iskolába és közösségi helyekre, valamint boltba se mehetnek, amennyiben más módon meg tudják oldani az ellátásukat.

Azok, akik megsértik a karantént, Angliában, Walesben és Észak-Írországban 1000, Skóciában pedig 480 font büntetésre számíthatnak, a többszörös vétkezők pedig 5000 font bírságot is kaphatnak.

A brit kormány a teszt lehetőségét nem kínálja fel az érkezőknek.

Tehát aki járványügyi szempontból problémásnak ítélt országban volt, annak kötelező 14 napra izolálnia magát.

London ezt azzal indokolja, hogy a tesztek nem teljesen megbízhatóak (például azért nem, mert korai szakaszban még nem feltétlenül lehet kimutatni a vírust), egy tévesen koronavírus-mentesnek diagnosztizált ember pedig terjesztheti a fertőzést.

Szerintük tehát közegészségügyi szempontból a karantén a legbiztosabb megoldás.

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) ugyan felkínálja az ingyenes teszt lehetőségét, ezt azonban – Magyarországhoz hasonlóan – csak azok vehetik igénybe, akiknek tüneteik (láz, folyamatos köhögés, az ízlelés, szaglás eltűnése vagy megváltozása) vannak, vagy akiknek előírták a tesztet (például orvosok).     

A vizsgálatot családtagnak is lehet kérni, de neki is csak abban az esetben, ha tünetei vannak.

A brit kormány így akarja bebiztosítani, hogy jusson teszt a valóban rászorulóknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG