4p
Komoly váltásra kényszerülnek a kínai piacon működő nagy nyugati szupermarket láncok. A Walmart és az Aldi bővíti hálózatát és egyedi termékekkel, valamint az e-kereskedelem bővítésével színesíti szolgáltatásait, míg a Carrefour és a Tesco eladja kínai érdekeltségeit.
Fotó: depositphotos.com

Hiányoznak a különleges és egyedi cikkek

Júniusban a francia Carrefour adta el többségi részesedését 700 millió dollárért a kínai Suning kiskereskedelmi cégnek, míg korábban a brit Tesco és a spanyol Dia szánta rá magát hasonló lépésre. A német Metro szintén áruba kívánja bocsátani kínai üzleteit.

Ezek után az amerikai Walmart maradt az egyedüli jelentős, külföldi kézben lévő szupermarket hálózat, ők a két évtizednyi jelenlét után mintegy 430 kiskereskedelmi egységet üzemeltetnek a hatalmas országban, de így is mindössze 1,7 százalékos részesedéssel bírnak a 692 milliárdos forgalmat bonyolító kínai élelmiszer piacon.

Számos nehézséggel kell megküzdeniük azoknak a külföldi áruházláncoknak, melyek meg kívánják vetni a lábukat a kínai piacon, a bérleti díjak emelkedésétől kezdve, a helyi partnerekkel való folyamatos vitákon keresztül egészen az e-kereskedelem igencsak nehézkes bevezetéséig. A legkomolyabb probléma azonban az, hogy egyszerűen hiányoznak az egyedi árucikkek erről a hatalmas piacról.

Az amerikai Walmart és Costco, valamint a németországi Aldi - amely júniusban nyitotta meg első kínai üzleteit - azt tervezi, hogy Kínában is megpróbál egyre inkább az egyedi termékekre koncentrálni – írja a Financial Times internetes kiadása. A legtöbb ilyen árucikket otthonról importálják, és a tervek között szerepel, hogy fejlesztendő az e-kereskedelmet, szorosabbra fűzik az együttműködést a helyi technológiai vállalatokkal.

A Walmart sem büszkélkedhet komoly növekedéssel: az értékesítés volumene mindössze 0,3 százalékkal bővült a 2018-at megelőző üzleti évben, igaz ez a kínai piac nagysága miatt még mindig jelentős összeget, valamivel több, mint 11 milliárd dollárt ért. Az amerikai kiskereskedelmi cég ugyanakkor továbbra is elkötelezett a távol-keleti piac iránt, tavaly összesen 33 üzletet nyitott Kínában, júliusban pedig belengetett további 1,2 milliárd dollárnyi fejlesztést az elkövetkező évekre, amely elsősorban a bolti infrastruktúra fejlesztésére és logisztikára menne el.

Az Aldi sanghaji üzleteiben a legnépszerűbb termékek az Európából importált saját márkás borok és sörök. A Walmart is hasonló gyakorlatot kíván folytatni Sam’s Club üzleteiben, vagyis elsősorban az egyedi termékekre koncentrálnának; ezek az üzletek most a Kínában történő terjeszkedés fókuszában vannak.

Segíthet az Alibaba és a JD.com

A Sam’s Club üzletek egyfajta exkluzivitást képviselnek, átlagosan csak körülbelül 4000 cikket árulnak boltjaikban, szemben a hipermarketekben található 25 000-rel. Az Aldi hasonló hangsúlyt kíván helyezni a kevesebb termékcsoportra, míg a Costco kevesebb, mint 5000 különféle terméket értékesít, lehetővé téve az alacsonyabb költségeket és a magasabb haszonkulcsokat.

A másik neuralgikus pont a kínai élelmiszer kiskereskedelmi piacon az e-kereskedelem. Bár olyan helyi cégek, mint az Alibaba, vagy a JD.com már meghonosították ez a gyakorlatot, ám az élelmiszerkereskedelem terén ennek bevezetése jelenleg még komoly akadályokba ütközik.

A külföldi vállalatok most általában a helyi e-kereskedelmi csoportokhoz fordulnak, hogy elérjék a fogyasztókat. A franciaországi Auchan, Kína második legnagyobb külföldi kézben lévő kereskedelmi lánca, most adta el 36 százalékos részesedést 2,9 milliárd dollárért az Alibaba számára, melyet a tajvani Sun Art-tal közös vállalkozásban birtokolt.

A Walmart szintén feladta saját online platformját Kínában, hogy együttműködjön a JD.com-tal, az ország második legnagyobb e-kereskedelmi társaságával, melyben az amerikai csoport 12 százalékos részesedést szerzett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG