Ahogyan a magyar, úgy a török konzervatív tábor sem volt képes a mai napig feldolgozni azt a geopolitikai traumát, amelyet egy évszázada az első világháborút lezáró, úgynevezett ’békeszerződések’ váltottak ki. A török nemzeti pszichébe mélyen bevésődött a múlt hétfőn 100 éve megkötött Sèvres-i békeszerződés, amely az oszmán birodalom 80 százalékát elvette volna a török néptől. Ha Törökország elfogadja a Sèvres-i béke feltételeit, akkor ma Antalya olasz üdülőhely volna, Isztambult valószínűleg Konstantinápolynak, Izmirt pedig Szmirnának hívnák, Adana pedig egy francia tengeren túli megye székhelye lenne.
Lenin segítsége
A szerződést sohasem ratifikálták és soha nem is hajtották végre, mert azonnal katonai lázadás tört ki ellene. A békediktátumot a szultáni kormánytól függetlenül (még 1920. április 23-án) megalakult török nemzetgyűlés Musztafa Kemál pasa vezetésével elutasította - egyúttal megfosztva állampolgárságától annak négy török aláíróját. 1920 áprilisában Musztafa Kemál levelet írt Leninnek is, melyben segítséget kért. “Az ellenségünk ellensége a barátunk” elv szellemében a nyugati szövetségesek által szorongatott vörösök jelentős mennyiségű fegyvert, lőszert és aranyat küldtek a törököknek, Musztafa Kemál pedig köszönte szépen - ugyanakkor a bolsevik ideológiából nem kért.
Törökország 1920–1923 között háborúval vívta ki a Sèvres-i békeszerződés felülvizsgálatát, amit az 1923. július 24-én kötött béke, a lausanne-i békeszerződés érvényesített. A háború során 1922 november 1-én eltörölték az Oszmán Birodalom addigi szultánátusi államformáját, és 1923 október 27-én megszületett a Török Köztársaság.
A Sèvres-i békeszerződés elképesztően kemény feltételeit történészi vélemények szerint egyrészt a győztes hatalmak gyarmatosító törekvései befolyásolták, másrészt azon több évszázados európai törekvés, hogy az oszmánokat kiszorítsák Európa területéről. A török felszabadító háború során Musztafa Kemálnak (a későbbi Atatürknek) sikerült megszereznia az ellenőrzést azon területek nagy része fölött, amelyek a mai török államot alkotják. A görögök elvesztették a háborút Kis-Ázsiában, amely az addigi világtörténelem legnagyobb népességcseréjéhez vezetett: mintegy 1,2 millió görögnek kellett elhagynia Kis-Ázsiát, míg 400 ezer török hagyta el Görögország területét.
Máig élő Nyugat-ellenesség
A Sèvres-i békeszerződés traumája máig arra szolgál a török politikusok számára, hogykihangsúlyozzák: az ország szuverenitását és területi integritását minden oldalról veszély fenyegeti. Minden török gyerek azt tanulja az iskolában, hogy hazáját 3 oldalról tenger és 4 oldalról ellenség veszi körül. Erdogan elnök 2016-ban, pár hónappal a puccs után kihangsúlyozta, hogy a puccsisták egy olyan átrendezést hajtottak volna végre, amely „rosszabb lett volna, mint a Sèvres-i békeszerződés”.
A 100 évre visszanyúló, Nyugattal szembeni bizalmatlanság a mai napig lépten-nyomon felszínre tör. Amikor tehát Washington támogatja a szíriai kurd egységeket (YPG), akkor Ankara ebben a kurdok szeparatizmusának támogatását látja Törökországban – ugyanúgy, ahogyan az európai baloldal támogatását is a törökországi kurdok irányába. A nyugati kormányok csak lassanként ítélték el a 2016-os puccsot, ezt Erdoganék újonnan a puccsistákkal való nyugati szimpátiaként fogták fel.
Már nyíltan revizionisták
A török kormányzó konzervatív oldal már amúgy sem csinál titkot abból, hogy az első világháború utáni rendezés revíziójára tör. Devlet Bahceli, a török nacionalista MHP párt vezetője – és egyben Erdogan elnök szövetségese -már 2017-ben kijelentette, hogy az Égei-tenger keleti része „görög megszállás alatt van”. Hozzátette, hogy a török hadsereg „a görögöket a tengerbe fogja kergetni”. Erdogan maga is az utóbbi pár évben megkérdőjelezi az 1923-as Lausanne-i békében lefektetett határokat. Ha az a békeszerződés nem lenne, akkor ma Törökország nem 780 ezer négyzetkilométer nagyságú lenne, hanem 4 millió, hangsúlyozza a török elnök.
Árulkodó, hogy török sajtójelentések szerint az utóbbi időszakban Ankara és Párizs között kitört kakaskodás a Kelet-Mediterráneumban és Líbiában Erdogan értelmezésében török bosszúnak tekinthető Franciaország felé a Sèvres-i békeszerződésért.
Más volt a török és a magyar helyzet
A hazai konzervatív tábor kemény magjában komoly tisztelete van a megalázó Sèvres-i békeszerződés nyomán kitört török szabadságharcnak. De ahogyan Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő kifejti: „óriási a török teljesítmény, csak nem hasonlítható a két geopolitikai és katonai helyzet. A törököknek a sokkal kisebb Görögország volt az ellensége. Nekünk Románia, Csehország, Szerbia olasz és francia csapatokkal megerősitve. Károlyi egy inkompetens ... volt, de az erők egyensúlya egy Atatürkkel sem tette volna lehetővé az egész ország megvédését”.
Demkó végül levonja a tanulságot: „Trianon fő oka nem az, hogy nem volt Atatürkünk, hanem az, hogy volt egy Szulejmánunk. A fő ok a magyarság jelentős részének kihalása az ország elképesztően nagy részéről, majd a 18. századi betelepítések, amelyek 30 százalékra csökkentették a magyarság arányát”.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
További szankciókat és különvámokat helyezett kilátásba Oroszország ellen, amennyiben nem sikerül megállapodni az ukrajnai háború lezárásáról a közeljövőben. 
