2p
Az amerikai kőolaj- és gázipar metánkibocsátása mintegy 60 százalékkal nagyobb a korábban becsültnél.
Atomerőmű, Tihange. Kép forrása: EPA/JULIEN WARNAND

Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél 60 százalékkal több, mintegy 13 millió köbtonna metánt bocsát ki az amerikai kőolaj-és gázipar évente, derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból. A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kibocsátott szénhidrogén többsége ipari berendezési hibái, főleg szivárgások és más működési rendellenességek miatt kerül a levegőbe.

Tizenhat kutatóintézet szakemberei hat kőolaj- és gázkitermelő mező 400 olajkútjánál, folyóknál lévő létesítményeknél végeztek méréseket, mértek továbbá tartályoknál, szelepeknél és más berendezéseknél, valamint légi felméréseket is végzetek az olaj-és gázipari infrastuktúráról. A feltárt a szivárgásoknak a környezeti hatása 2015-ben nagyjából ugyanakkora volt, mint az összes amerikai széntüzelésű erőmű szén-dioxid-kibocsátásának hatása összesítve.

Miért veszélyes a metán?

A metán a legegyszerűbb telített szénhidrogén, amely bár kisebb mennyiségben van jelen a természetben, mint a szén-dioxid, de felmelegedést okozó hatása annak több mint 80-szorosa kibocsátása első 20 évében. A szén-dioxid után a metán a második fő oka a globális felmelegedésnek, és az elmúlt 250 évben több mint kétszeresére nőtt a légköri metán mennyisége. A szivárgás miatt légkörbe került metán értéke mintegy 2 milliárd dollár, ami elegendő lenne 10 millió amerikai otthon fűtéséhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG