Aligha működhet a katalán függetlenség – egyszerűen nincsenek hozzá elegen

Montjuic erődje Barcelona kikötője felett. Volt idő, amikor innét ágyúzták a spanyolok a rebellis katalánokat, mint nálunk az osztrákok Pestet a Várból.

Csak 42 százalék körül volt a részvétel a népszavazáson, de megfélemlítették a katalánokat, azért nem mentek el többen szavazni – tartja magát makacsul a vélekedés a sajtóban, holott a helyzet nagy valószínűséggel az, hogy a katalánok nagy többsége elment az urnákhoz. A tragédiájuk inkább az, hogy nincsenek elegen, nincsenek is sokkal többen a saját tartományukban, országukban.

Nem valamiféle gonosz háttérhatalom mondja ezt, hanem ők maguk. Katalónia saját statisztikai hivatala, az Idescat adataiból derül ez ki, ahol nagyon precízen, járásonként kimutatják, hogy a lakosságból hány fő hol született. Katalónia 7,52 millió lakosából bizony 4,88 millió született Katalóniában, ami még kedvezőnek látszó, 65 százalékos arány. A többi vagy Spanyolország más részeiben (1,35 millió, ennek majdnem a fele andalúziai), vagy külföldön, azaz Spanyolországon kívül (1,29 millió) látta meg a napvilágot.

Csak a harmada az armada?

De mindenki katalán, aki ott született? Nyilván nem, hiszen a bevándorlóknak is születnek gyerekeik. Az adatok szerint a Katalóniában születettek csak 56,5 százalékának elsődleges nyelve a katalán, vagyis 2,76 millió embernek. Ez a teljes lakosságnak csak 36,7 százaléka.

Ráadásul nem mindenki katalán, aki katalánul beszél. A nyelvet ugyanis széles körben használják Valencia tartományban is, ennek ellenére a valenciaiak nem katalánnak vallják magukat, hanem valenciainak. Hasonló a helyzet a Baleári-szigeteken, sőt a kis Andorra államban is ez a hivatalos nyelv. E területekről származó lakosok is élnek Katalóniában, akik katalánul beszélnek, mégsem igazán katalánok. (Mintegy 73 ezer ember a statisztikában.) Ugyanakkor a Spanyolország többi részéről jöttek egy része, mintegy 15 százaléka viszont már állítólag teljesen átvette a katalán nyelvet.

Tíz év alatt sokan átálltak

A magyar Wikipedia egy 2003-as felmérést idéz, amely szerint a lakosság 40,4 százalékának anyanyelve a katalán, és 52,5 százalékáé a spanyol. (Pontosabban a „kasztíliai”, abból a nyelvjárásból származik ugyanis a spanyol irodalmi nyelv, de sokan más nyelvjárásokat beszélnek.) Az általában leginkább használt nyelv tisztét viszont 50 százaléknál a katalán és 44 százaléknál a spanyol töltötte be, további közel 5 százalék mindkettőt egyformán használta.

A frissebb adatok szerint viszont a helyzet tíz év alatt rohamosan romlott a katalánok számára. A legutóbbi, 2013-as felmérés szerint, saját statisztikai adatuk alapján ugyan a teljes népesség 95,1 százaléka értett katalánul, de csak 36,3 százalékuk használta aktívan. Azóta valószínűleg tovább romlott az arány, a bevándorlással, az idősebbek elhalásával.

Egy 2007-es, szintén hivatalos (Idescat) közvélemény-kutatás szerint is csak 32,2 százalék elsődleges nyelve a katalán, 50,2 százaléké a spanyol, 7,4 százaléké mindkettő egyformán (9,3 százalék egyéb, köztük kiemelkedik a román, az arab és a berber). A katalán állam egyébként ingyenes katalán-tanfolyamokat is finanszíroz.

Minek érzed magad?

Van olyan nézet, hogy mindenki olyan nemzethez, nemzetiséghez tartozik, amelyhez tartozónak vallja magát. Ami persze leegyszerűsítés, mert én hiába is vallanám magam japánnak vagy maorinak, sőt mások makacsul klingonnak sorolják be magukat népszámláláskor. (Ez a Star Trek fantasztikus filmsorozat egyik jellegzetes, földönkívüli civilizációja.) De a módszer az emberek többségénél azért működik – egy nemzethez tartozni sokszor egyszerűen érzelmi, kulturális kérdés, nem feltétlenül születési hely vagy nyelvhasználat függvénye.

"Én katalán vagyok." "Én meg egy macska." (Közösségi oldalakon terjedő karikatúra.)

Nos, ilyen adatokat a katalánokról égen-földön nem találni. A 2011-es népszámlálás is csak születési hely és állampolgárság szerint osztályoz. Úgy tűnik nem szokás erre rákérdezni, ami azért is logikus, mert sokan talán nem is tudnának tiszta szívvel válaszolni. Egyszerre katalánok és spanyolok. „Én andalúziai vagyok, de azért elsősorban spanyol és katalán” – írta például egy kissé identitás-zavarosnak tűnő hozzászóló az elszakadást ellenzők Facebook-oldalán.

Hiányzik az igazi legitimáció

A nyelvhasználat alapján úgy tűnik, valahol 50 százalék közelében lehet a valódi katalánok aránya, de inkább már valamivel alatta. Erre utal a 42 százalékos részvétel is a már csak 1-O-nak nevezett október elsejei, kaotikus és illegálisnak titulált népszavazáson. Korábbi közvélemény-kutatások egyébként azt mutatták, hogy a katalán nyelvet használók nagy többsége, 70-90 százaléka függetlenségpárti, a spanyolt használók viszont hasonló arányban elutasítják a kiválást.

A katalánok nagy problémája valójában alighanem az, hogy éppen kisebbségbe szorulnak saját országukban. Ráadásul igazán komoly, sorsdöntő kérdésekben a legtöbb közösségben kétharmados, esetleg háromnegyedes többség kell(ene), hogy igazán megalapozott, legitim lehessen az eredmény.

Vidékiek kontra városiak

A Brexit sem kétharmaddal dőlt el, és ennek csúnya következményei vannak, véget nem érni látszó huzavona, a kormány gyengesége, káosz, elvándorló cégek, bankok. A britek ennek hatásait még beláthatatlan ideig nyögni fogják. A napokban dőlhet el, hogy a katalánok is így járnak-e.

A korábbi közvélemény-kutatásokon egyébként kiderült az is, hogy – miképpen Nagy-Britanniában vagy az USA-ban – egyfajta vidék-város, globalizáció-helyi életforma, modern-hagyományos ellentétről is szó van. Az elszakadást inkább a vidéki, kisebb települések lakói, az idősebbek támogatják nagyobb arányban, a városok, főleg a nagyvárosok lakói jóval kevésbé.

(A katalán függetlenségi törekvések komoly gazdasági következményéről itt>>>, a példa terjedésének lehetőségéről, más népek önrendelkezési törekvéseiről pedig itt>>> írtunk.)