7p
Az idei évre 2,3 százalékos, jövőre 2,1 százalékos gazdasági növekedést jósol Magyarországnak az Európai Bizottság - derül ki a tavaszi gazdasági előrejelzéséből. Az államadósság 80 százalék fölé emelkedhet - ez pedig alkotmánysértő. A strukturális hiánnyal is lesznek még gondjaink.

Magasabb hiány és államadósság

Az államháztartás hiánya az Európai Bizottság számításai szerint 2014-ben 2,9 százalék lesz, jövőre pedig 2,8 százalék körül alakulhat. Az államadósság a bizottság adatai szerint az idei 80,3 százalékról 2015-ben 79,5 százalékra mérséklődik. A tavaly év végi 79,2 százalékról az idén több mint egy százalékponttal emelkedő államadósságot Brüsszel a forint árfolyamának gyengülésével magyarázza.

A hiány emelkedését a kiadások egy százalék körüli emelkedésének tudja be a brüsszeli testület, amelynek hatását részben ellentételezik bizonyos nem adóból származó bevételek, valamint a kamatterhek csökkenése.

A strukturális hiánnyal lesznek bajok

Jelentősen romlik viszont a brüsszeli testület megítélése szerint a tavaly mindössze 0,8 százalékos strukturális hiány, amely idén a GDP 2,2, jövőre pedig 2,3 százaléka körül alakulhat. Ennek azért van jelentősége, mert azután, hogy  Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárásból, és a hiány 3 százalék alatti és az is marad, a bizottság az egyszeri kiadásoktól és bevételektől megtisztított strukturális deficit alapján ítéli meg, mennyire fenntartható a büdzsé, a tagállamoknak pedig az úgynevezett középtávú költségvetési célt kell szem előtt tartaniuk. Ez Magyarország esetében tavaly a GDP 1,7 százaléka volt, amelyet messze nem lépett túl a strukturális hiány.

Mi az a strukturális egyenleg?

A strukturális egyenleg két dologban tér el a hagyományosan használt költségvetési egyenlegtől. Egyrészt hiányoznak belőle az átmenetinek szánt egyszeri tételek (pl. nyugdíjvagyon felhasználása, ideiglenes adók). Másrészt pedig figyelembe veszi a gazdaság alakulását is, oly módon, hogy a tényleges kiadási és bevételi tételek helyett, abból a feltételezésből indul ki, hogy a gazdaság a potenciális szintjén teljesít. Így rosszabb időkben a hagyományos egyenlegnél jobb a strukturális egyenleg, hiszen ha a gazdaság újra jól teljesít, az majd automatikusa növeli az adóbevételeket.

A Privátbankár.hu korábbi elemzése már rámutatott, hogy ez lesz az egyik legproblémásabb makromutató a magyar gazdaságról. Tavaly hazánkkal együtt csupán négy uniós országnak sikerült elérnie hivatalosan vállalt középtávú költségvetési célját. Persze a mi helyzetünk volt a legkönnyebb: az egész EU-ban Magyarország célozhatta meg messze a legmagasabb deficitet! Idén és jövőre viszont már valószínűleg így sem sikerül a dolog - részletek >>

A középtávú költségvetési célként kitűzött és az aktuális strukturális egyenlegek a GDP százalékában.
Forrás: Privátbankár.hu-gyűjtés és AMECO-előrejelzés

Ez így alkotmánysértő lehet

„Amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza" - fogalmaz az Alaptörvény. A Bizottság szerint viszont 2014-re olyan költségvetést fogadott el a magyar Országgyűlés, amely ezt az adósságszabályt megszegi.

A legutóbbi bizottsági prognózisban is alkotmánysértő államadósság-emelkedést jósoltak a szakértők, ám ahogy akkor felhívtuk a figyelmet, valami nem volt rendben a 2013-as adattal. Ezt ugyan most korrigálták, ám a 2014-es prognózison rontottak.

Nem mindegy azonban, hogy a tavalyinál magasabb adat milyen euróárfolyam mellett adódik: az összehasonlításnál ugyanis érdemes változatlan árfolyamon figyelembe venni az államadósságot, ahogy a költségvetés tervezésénél is eljártak. Év közben nem írja elő a jogszabály az árfolyam korrigálását, év végén majd az aktuális árfolyamot kell figyelembe venni.

A táblázat szerint egy másik - de nem alkotmányos - adósságszabályt megsértünk: a strukturális egyenleg ugyanis nem haladhatja meg a – konvergencia programban meghatározott – középtávú költségvetési célértéket. Ez a szám jelenleg a GDP 1,7 százaléka. A Bizottság prognózisa szerint viszont 2014-ben 2,2, 2015-ben pedig 2,3 százalék lehet a hiány.

Bizonytalanságok: uniós pénzek, online kasszák

A stabilitási és növekedési paktum hiánykövetelményének megfelelő költségvetési deficit mellett Brüsszel felhívja a figyelmet, hogy az uniós támogatások önrészének számítási módjának változása  jelentős egyszeri bevételt jelenthet, amely csökkentheti az idei hiányt. A bizottság viszont arra is rámutat, hogy 2014 első negyedévében megnövekedtek a minisztériumok kiadásai, amely az idénre tervezett kiadások túllépéséhez vezethet.

További bizonytalanság fakad abból, hogy milyen hatással lesz a bevételi oldalra a pénztárgépek adóhatósági bekötésének elhúzódása - jegyzi meg a bizottság előrejelzése.

A magyarok elkezdenek fogyasztani

A növekedési kilátásokkal kapcsolatban a bizottság arra számít, hogy a gazdaság bővülésének hajtóereje a belső kereslet erősödése lesz, a fogyasztás a magánszektorban idén és jövőre is átlagosan 1,5 százalékkal bővül, miután némileg javulnak a foglalkoztatási mutatók, és valamivel több elkölthető jövedelem marad az embereknél.

 

 

A bizottság szerint a külső kereslet erősödésével az export is bővülhet. A brüsszeli testület a lakosság körében a hitelállomány csökkenésére, az üzleti szférában pedig a hitelezés némi erősödésére számít a jegybank növekedési hitelprogramjából fakadóan.

A munkaerőpiaci folyamatokkal összefüggésben a bizottság rámutat, hogy a tavalyi év végére 9,1 százalékosra csökkent a munkanélküliség. A közmunkások számának téli növelése, a határ menti ingázók számának emelkedése, és a gazdaság fehérítése egyaránt hozzájárult a foglalkoztatási adatok javulásához - áll a bizottság elemzésében.

 

 

Lassan felpörög az infláció

Az árak változásáról a bizottság azt állapítja meg, hogy 2014 első negyedévében történelmi mélypontra,0,4 százalékra csökkent az infláció, amit főleg a rezsicsökkentés hullámaival, a csökkenő inflációs várakozásokkal és globális inflációcsökkentő hatásokkal magyaráz. Ennek dacára Brüsszel az idén éves szinten 1 százalékos inflációra számít, mert úgy véli, hogy ezek a hatások enyhülnek majd, míg a meggyengült forintárfolyam felfelé hajtja az árakat. A bizottság szerint ezek a hatások jövőre is érvényesülnek, ezért a pénzromlás 2015-ben évi 2,8 százalék lehet.

Ukrán és devizahiteles válság: mitől kell félnünk?

A lehetséges kockázatok között az Európai Bizottság felhívja a figyelmet, hogy a pénzkínálat globális csökkenése tovább gyengítheti a forintot és emelheti a kötvényhozamokat, emiatt romolhat mind a háztartások, mind a vállalatok mérlege, és csökkenhet a belső kereslet, ugyanakkor növekedhet a nettó export.

"Magyarország különösen ki lehet téve az ukrán válság esetleges további mélyülésének, a reálgazdaságon és pénzügyi csatornákon keresztül egyaránt" - írja elemzésében az Európai Bizottság. Belső kockázatként Brüsszel egy esetleges újabb, a devizahiteleseknek szánt, általános és nem célzott mentőakció lehetőségét említi, amely a testület szerint a bankszektorra és a befektetői hangulatra egyaránt negatív hatással lehet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG