4p
Időről időre nagy sikerként értelmezik a magyarországi turizmus dinamikus növekedését, ami önmagában igaz, de ezzel jelenleg nem vagyunk az élbolyban az Eurostat friss adatai szerint. Számos kisebb és egy nagyobb ország lekörözött júniusban, Németország és Ausztria alig nőtt, Belgium és Franciaország idegenforgalma pedig erősen visszaesett.
(Fotó: Balatoni Hajózási Zrt.)

Az Eurostat adatai szerint júniusban az előző év júniusához képest 2,2, illetve 2,9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a szálláshelyeken, illetve a szállodákban Magyarországon. A szervezet egy grafikont is közöl, amelyen Magyarország eléggé gyenge teljesítményt mutat, látszólag stagnáláshoz közeli állapottal.

Ugyanakkor gyakran jönnek hurrá-jelentések a magyar turizmus helyzetéről, növekedéséről, akkor most melyik az igaz? Lényegében mindkettő. A júniusi növekedés ugyan szerényebbre sikerült, a júliusi már sokkal impozánsabb volt. (Ezekről itt és itt írtunk.) Ilyen rövid távon, egy-egy hónap alatt turizmusunk nyilván erősen időjárás-függő és így szeszélyes.

A vendégéjszakák számának változása 2016. június és 2015. június között (Eurostat)

Ha hosszabb időre tekintünk, akkor a 2016. első félév és a 2015. első félév között a magyarországi vendégéjszakák száma 10,1 százalékkal nőtt, ami a nyolcadik helyre elegendő 27 európai ország között. (Volt, aki nem szolgáltatott adatot, benne van viszont például az EU-várományos Szerbia.)

Feltűnő, hogy Belgium és Franciaország idegenforgalma mennyire visszaesett, ennek oka minden bizonnyal a terrorveszély lehetett. Talán az olasz és görög adatokban is volt ennek szerepe. Németország viszont növelni tudta a vendégéjszakák számát, talán azért is, mert ott eléggé későn, idén nyáron történtek az első, terrorcselekményeknek tekinthető muzulmán és szélsőjobboldali támadások.

Azok az országok, amelyekben nagyon nőtt a vendégéjszakák száma, jellemzően kelet- vagy dél-európaiak, és többnyire olcsóságukról is ismertek. Ha olyan nagy országokban csökken kissé a turizmus százalékosan, mint Franciaország, vagy esetleg a jövőben Németország, és csak az elmaradó utazók egy része megy a kisebb országokba, az százalékosan jó nagy fellendülést okozhat a kicsiknél. Magyarország ebből is kivehette a részét.

Amint korábban megírtuk, Magyarország nem számít turisztikailag jelentős országnak, ha azt figyeljük meg, hogy a lakossághoz viszonyítva mekkora  a vendégéjszakák száma. Ilyen összehasonlításban csak a középmezőny alja körül, az országok egyharmadánál van Európában. Mert hiába van sok turista a fővárosban és a Balatonnál, ha más területekre alig, vagy egyáltalán nem jut belőlük.

Ausztriában, amely az ott dolgozó sok tízezer magyar állampolgár miatt is fontos nekünk, szintén kisebb mértékben, de nőtt a turizmus. Magyarországnak pedig még van hová fejlődnie: A területileg hasonló, de lakosságszámban tőlünk elmaradó Ausztriában mintegy hatszor annyi vendégéjszakát töltöttek, mint nálunk, és Portugáliában vagy Csehországban is nagyjából a dupláját. Úgy látszik, a tengerpartokkal és magashegységekkel, jó állapotban megmaradt középkori városokkal nagyon nehéz versenyezni.

A szomszédos Szerbia százalékban nagyon magas növekedést ért el, 14 százalék felettit, de még mindig csak harmad annyi vendégéjszakát töltöttek náluk, mint nálunk. Másrészt elképzelhető, hogy ideiglenesen kereskedelmi szálláshelyekre kényszerült menekültek is vannak a statisztikában.


Vendégéjszakák száma (összes szállásfajta, Eurostat)


Változás (%) 2015. I. 2016. I.
1 Belgium -8,2 40 495 344 37 174 548
2 Franciaország -4,6 381 548 129 363 858 472
3 Litvánia -4,4 6 867 289 6 565 440
4 Olaszország -2,1 335 459 599 328 319 152
5 Görögország -1,4 67 674 653 66 700 157
6 Horvátország -1,4 42 516 125 41 927 439
7 Hollandia 0,1 112 784 226 112 880 484
8 Finnország 1,2 19 510 078 19 747 719
9 Svédország 1,6 52 053 626 52 868 523
10 Málta 2,4 7 885 876 8 071 539
11 EU-28 2,6 2 565 122 047 2 632 853 056
12 Németország 3,3 371 983 641 384 085 159
13 Ausztria 4,0 124 556 025 129 580 535
14 Dánia 4,2 30 789 852 32 082 414
15 Szlovénia 4,5 9 279 266 9 694 054
16 Csehország 5,3 44 505 416 46 851 979
17 Észtország 6,8 5 358 297 5 722 467
18 Lettország 7,8 3 820 690 4 120 298
19 Macedónia 8,1 1 409 078 1 522 688
20 Románia 9,2 18 646 699 20 353 960
21 Magyarország 10,1 22 636 363 24 929 494
22 Spanyolország 10,5 382 432 976 422 411 370
23 Portugália 10,7 47 166 730 52 235 316
24 Lengyelország 11,4 71 360 842 79 526 540
25 Ciprus 12,6 9 916 531 11 164 537
26 Szerbia 14,5 7 023 554 8 043 614
27 Szlovákia 17,5 11 777 041 13 833 025
28 Bulgária 17,9 14 355 667 16 921 637
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG