4p

Valami megmagyarázhatatlan okból, Magyarországon évszaktól függetlenül időnként Black Fridayt hirdet egy-egy üzlet, noha valójában egyetlen ilyen nap van az évben. Mondjuk, hogy mikor. 

A cikk eredetije laptársunknál, az Életforma.hu-n jelent meg

A Black Friday-nek tulajdonképpen nincs állandó dátuma, hiszen igazodik a Hálaadás napjához - Thanksgiving -, ami pedig mindig november negyedik csütörtökje. Ez az ünnep az USA -ban fontosabb, mint a karácsony. Ilyenkor összegyűlnek a családok, keresztül-kasul utazzák az országot, hogy szeretteikkel együtt lehessenek. A Mayflowerrel érkezett telepesek adtak először ilyen vacsorát még 1621-ben, de hivatalosan George Washington nyilvánította nemzeti ünneppé, 1789-ben.

Ez a nap nem létezhet pulyka nélkül, olyannyira, hogy mára már a Turkey-day (ami az angol turkey szóból jön )is elfogadott, mi több, a T-day is ami a thanksgiving és a turkey rövidítése is lehet.

A Black Friday pedig egészen pontosan a hálaadást követő péntek. 

Honnan a kifejezés?

Fentiekből kiindulva akár lehetne ez a péntek 'thanksgiving friday' vagy 'turkey friday is', de a történet ennél gyászosabb, ebből is eredeztethető a fekete jelző.

Ezt a napot ugyanis a rendőrök kezdték el fekete pénteknek hívni, több okból is. Részben mert  óriási volt a forgalom az utakon: egyesek elindultak haza, mások a többi rokonhoz, és ahogyan nálunk is bőven lehet ittas sofőrt találni ünnepekkor, nincs ez másképpen ott sem, ergo rengeteg volt a baleset. Másfelől, hagyományosan ekkor indultak a karácsonyi leárazások is, a hatalmas tömeg pedig teret adott a zsebtolvajoknak, lopásoknak - verekedések akkor még nem voltak, napjainkban már ezekről is beszámolhatnak a rendőri jelentések.

A marketingesek többször próbálkoztak elvenni ennek a napnak a rossz üzenetét, és black friday-t kiváltani a big friday (nagy péntek) kifejezéssel, de nem sikerült bevinniük a köztudatba.

Fotó: Pinterest
Fotó: Pinterest

Fekete péntek itthon

Míg az Egyesült Államokban valóban elképesztő, akár 80-90 százalékos kedvezményeket is adnak az üzletek, méghozzá a friss és prémium termékekre is, addig ez nálunk meglehetősen visszafogott, mondhatni, a reklám jóval intenzívebb, mint a lehetséges megtakarítás. Talán ezért sem látunk itthon hajnal óta sorban állókat, tévékért harcoló, egymást konkrétan eltaposó vásárlókat - persze ez nem is baj.

A másik különbség, hogy míg az USA-ban maximum vasárnap estig tartanak ezek az extra kedvezmények, addig nálunk hetente van 'black friday', és már nem csak novemberben, de megszületett a húsvéti, nyári, karácsonyi is.

Hogy mi lesz idén, azt egyelőre nem tudni, hiszen ha nem is olyan mértékben, mint Amerikában, de azért Magyarországon is rendkívüli a zsúfoltság egy black friday hétvégén, vagyis kivitelezhetetlen lenne a másfél méteres távolság megtartása. Meglehet, ez jövő héten már nem is lesz kérdés, ha úgy követjük az osztrák sógorokat, mint eddig... Ez esetben ugyanis hamarosan megszűnik a személyes vásárlás lehetősége - akárcsak tavasszal.

Black Friday - extrákkal 

Ha valakinek olyan szerencséje van, hogy épp november végén jár az USA-ban, az jó, ha feltölti a bankkártyáját, mert tényleg fantasztikus kedvezményekkel találkozhat és nem csak fekete pénteken, ugyanis a kisebb mértékű  leárazások egészen karácsonyig tartanak, amit aztán felvált az  év végi kiárusítás! Szóval vásárlásmániásoknak kihagyhatatlan!

És ami még ezen időszak mellett szól, hogy a hálaadást követő szerdán - idén ez december 2. - gyújtják meg New York karácsonyfájának fényeit, óriási show közepette, a legnagyobb sztárokkal, ami igazán csodálatos élmény, ahogy maga a város is, ünnepi díszben pompázva. Ez a szép hagyomány idén alighanem elmarad, csak tévén nézhetik az amerikai polgárok is. Viszont mindenkit megnyugtatunk, a Black Friday online is működik - a világ minden részén. Nálunk pedig szinte minden nap is...

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG