2p

Pénz és politikai akarat hiányában nem éltek az elővásárlási joggal.

Eléggé meglepődött a kormány, amikor a fővárosi önkormányzat élt az elővásárlási jogával Rákosrendezőnél, megakadályozva, hogy az Egyesült Arab Emírségek és a NER mini-Dubajt építsen a területre. Pedig viszonylag gyakori az elővásárlási jog, csak ritkán szokták használni. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) mostanában is számos olyan árverése van vagy volt, ahol az ingatlanra elővásárlási jogot jegyeztek be – írta az mfor.hu.

Az elmúlt években számos olyan balatoni árverés volt, amikor az önkormányzatok nem éltek elővásárlás jogukkal, így a különböző beruházók akadálytalanul szerezhettek meg és építhettek be akár vízparti területeket is. Például 2021-ben az MNV egymilliárd forintért adta el az állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) által eladásra meghirdetett balatonszemesi Hattyú kempinget. Ennyi pénze természetesen nem volt az önkormányzatnak, így a helyiek tiltakozása ellenére most már a Szemesbay Resort terpeszkedik ott 153 lakással.

Alsóörsön minden vízparti területre elővásárlási jogot jegyeztettünk be. Így egyrészt legalább tudunk róla, ha valamilyen adásvétel készülődik. Már az információ is fontos. Pénz nélkül többnyire nem is tudnánk élni az elővásárlással, de kialakulhat egy olyan alkudozás a vevővel, amely a közösség érdekeit is szolgálja

– mondta a lapnknak Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere.

Az elővásárlási jognak többféle esete létezik. Jelenleg az MNV 27 árverést hirdetett meg, amelyek közül 9 ingatlanra vonatkozik elővásárlási jog. Visegrádon az állami tulajdonú MVM Zrt. egyik üdülőjét árverezik, mintegy 210 millió forintért. Az ingatlan természetvédelmi területnek minősül, így az elővásárlási jog a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságát illeti meg – írta az mfor.hu.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG