3p

A japán infláció már három hónapja csökken és 2 százalékra esett januárban, de nagyobb volt az elemzői várakozásoknál. Eljött a negatív kamatok vége?

A japán fogyasztói árindex januárban 2 százalék volt, jelentette a Belügyi és Kommunikációs Minisztérium kedden -számolt be róla a Reuters.

Az infláció már harmadik hónapja lassult, de meghaladta az az elemzői várakozásokat, amelyek 1,8 százalékot jósoltak. Az indikátor telibe találta a jegybank 2 százalékos célját, megerősítve azokat a várakozásokat, hogy a Japán jegybank hamarosan véget vet a negatív kamatlábaknak.

Az alacsonyabb inflációnak a jen is örülhet. Fotó: wikipedia
Az alacsonyabb inflációnak a jen is örülhet. Fotó: wikipedia

A vártnál erősebb inflációs adatok fenntartják azokat a piaci spekulációkat, amelyek szerint a japán jegybank (Bank of Japan, BOJ) 2007 óta az első kamatemelésére készül, ami a megfigyelők többsége szerint áprilisban következik be.

Januárban a fogyasztói árindex 2,0 százalékos értéke kisebb volt, mint a decemberi 2,3 százalékos adat, ami alátámasztja azt a meglátást, amely szerint a nyersanyagimport miatti csökkenő költséginfláció enyhítheti a magasabb megélhetés miatti aggodalmakat.

A januári szám azonban felülmúlta az 1,8 százalékos emelkedésre vonatkozó medián piaci előrejelzéseket. Ez megerősítette a várakozásokat, hogy a nagy cégek komoly béremeléseket fognak ajánlani a március 13-ai bértárgyalásokon, amelyek megnyitják az utat a BOJ számára, hogy véget vessen a negatív kamatoknak márciusban vagy áprilisban.

Kamatemelés?

„A januári fogyasztói árindex nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a BOJ megemelje irányadó kamatát a márciusi kamatdöntő ülésen, ha a találkozó előtt néhány nappal esedékes "sunto"-tárgyalások eredményei biztatóak lesznek” - mondta Marcel Thieliant a Capital Economicstól, utalva a bértárgyalások japán nevére.

Japán fogyasztói árindexe magában foglalja az olajtermékek, de nem tartalmazza a friss élelmiszerek árait.

Az utóbbi hónapokban tapasztalt lassulás részben az energiaköltségek nagymértékű csökkenése miatt következett be, ami a tavalyi meredek emelkedés, valamint a benzin- és közüzemi számlák visszafogását célzó állami támogatások bázishatását tükrözi. Ez csökkenő költségnyomást jelent, amely korábban a maginflációt a BOJ 2 százalékos célján vagy afölött tartotta 2022 áprilisa óta.

Vajon a béremelések növelik a vásárlóerőt? Fotó: Pixabay
Vajon a béremelések növelik a vásárlóerőt? Fotó: Pixabay

A jövőre nézve a kulcs az, hogy a béremelések meghaladják-e annyira az inflációt, hogy a háztartások vásárlóereje növekedjék, amely esetben a vállalatok továbbra is átháríthatják a költségeiket a vásárlókra, és így tartósan a BOJ 2 százalékos célján tarthatják az inflációt – érveltek az elemzők.

Az úgynevezett „mag-maginfláció” index, amely a friss élelmiszerek árait és az energiaárakat egyaránt kizárja, és amelyet a BOJ az ártrend fő mérőszámaként figyel, januárban 3,5 százalékkal nőtt éves összevetésben,  a decemberi 3,7 százalékos értéket követően.

„Ami az árakat illeti, a mai adatokban nincs semmi, ami megakadályozná a BOJ-t a negatív kamatlábak megszüntetésében, ami szerintem áprilisban fog megtörténni" - mondta Izuru Kato, a Totan Research vezető közgazdásza.

„Ugyanakkor a BOJ-nak egyensúlyoznia kell, mivel a bruttó hazai termék (GDP) két negyedéve zsugorodik és a lakossági fogyasztás is erősen visszafogott, miközben a gyenge jen stagflációhoz hasonló helyzetet teremtett" - tette hozzá, ami az alacsony növekedés és a magas infláció kombinációja.

A globális inflációról további érdekességeket talál a Privátbankár Európai Inflációs Körképét tanumányozva.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG