A közös európai menekültpolitika reformját célzó tárgyalások 2016 óta folynak. Mindeddig eredménytelenül. Az EU Bizottság által tavaly ősszel bemutatott Migrációs és Menekültügyi Paktum ezen a helyzeten lényegesen nem változtatott.
Egy modell válsága
A javasolt „rugalmas szolidaritás” elnevezésű modell ellenére a tagállamok többségükben elutasítóak maradtak. Holott a jelenlegi afgán – és a részben lecsengő belarusz – válság, valamint az EU-Törökország megállapodás folytatását célzó tárgyalások mind a sürgős megoldás szükségessége felé mutatnak.
Míg 2015-ben 476 649-en, 2016-ban pedig 745 545-en folyamodtak menekült-státuszért Németországban, tavaly ez a szám már „csak” 111 788 volt. Összességében nem véletlen tehát, hogy a németek 64 százaléka azon az állásponton van, hogy a menekülteket egyenlően kell elosztani a 27 EU-tagállamban. Egyben a németek 62,5 százaléka ellene van további menekültek befogadásának.
Németország, Franciaország és négy másik EU-tagállam a nyáron levelet küldött a Bizottságnak, bírálva többek között Görögországot, amiért az elégtelenül hajtja végre a menekültek regisztrálását, így azok aztán végül Berlinben és Párizsban nyújtják be azt. De a „Med-5 csoport” (Görögország, Ciprus, Olaszország, Málta és Spanyolország) tagjai sem érzik a Bizottság „rugalmas szolidaritási” javaslatát megfelelő garanciának arra, hogy a menekülteket a regisztráció után majd elosztja valaki Európa-szerte. Valóban, a Visegrádi Négyek folytatódó blokádja rendkívül megnehezíti az európai tárgyalásokat.
Az új EU-Törökország megállapodás
A közös európai menekültrendszer mellett az EU és Törökország közötti 2016-os megállapodás is nagyító alá kerül. Ez 5 éves időtartamra összesen 6 milliárd euró fizetésre kötelezte az EU-t, amely a Törökországban tartózkodó mintegy 3,6 millió szíriai támogatását, és megerősített határvédelmet szolgált.
A hivatalos adatok szerint jelenleg 120 ezer afgán él Törökországban. A Talibán hatalomátvétel óta viszont folyamatos a menekültek kiáramlása, így Törökországban nő azok tábora, akik szerint magasabb összeget kell követelni az EU-tól.
Az új német kormánynak az európai partnerekkel közösen el kell döntenie, hogy milyen további pénzügyi, kereskedelmi, vagy vízum engedményt ad Ankarának. Az Európai Tanács júniusban már a lejáró megállapodás meghosszabbítása mellett foglalt állást és további 3,5 milliárd eurós támogatást helyezett kilátásba. Ankara szinte bizonyosan több pénzt fog követelni, és az eddigi gyakorlattól eltérően – amikor az átutalt pénz nemzetközi szervezetek számlájára folyt – már azt is követeli, hogy a pénzek közvetlenül a török büdzsébe áramoljanak.
A német „Sonderweg”
Az új német kormány belügyminisztere, Nancy Faeser a múlt héten jelentette be – első nemzetközi fellépéseként – Brüsszelben, hogy Németország 25 ezer afgán migránst és menekültet fogad be. Ez azt jelenti, hogy az EU által fölvállalt 40 ezres afgán kontingens több mint 60 százalékát Berlin egyoldalúan bevállalja.
Ezzel az új kormány az elődje bukott migráns- és menekültpolitikáját folytatja – sőt felgyorsítja azt. A közös európai megoldás helyett újonnan német különutat („Sonderweg”) látunk. Mindezt annak ellenére, hogy idén eddig már 172 ezren folyamodtak menekült-státuszért Németországban.
Berlin újra azt az üzenetet küldi a világnak, hogy aki Németországba be akar vándorolni, annak elvileg könnyű dolga van. A német „Willkommenskultur” egy olyan húzó faktor maradt, ami megnehezíti a közös európai megoldások elfogadását.
Spanyolország és Franciaország egyenként csak 2500 afgán fölvételére vállalkozott, holott népességüket tekintve 60, illetve 80 százalékát teszik ki Németországénak. Ausztria egyáltalán nem vesz részt az elosztásban.
Egyértelmű bukás
A muszlim migránsok és menekültek beilleszkedése a német társadalomba nem tekinthető sikeresnek, különösen, hogy a 2019-es statisztikák szerint az integrációs kurzusok résztvevőinek több mint ötöde analfabéta.
A muszlim bevándorlók egyben erősítik az Izrael-ellenes hangulatot az országban, egy friss felmérés szerint a német állampolgársággal nem rendelkező berliniek 21 százaléka – akik nagy többsége muszlim országokból érkezett – részben vagy teljes mértékben egyetértett azzal, hogy „a zsidók a felelősek a világban zajló háborúkért és konfliktusokért”. Mindennek tetejébe a "Willkommenskultur" igazoltan hozzájárult az egykori NDK-s területek elidegenéséhez az egykori NSZK-tól – a két terület között három évtized után újra mély politikai szakadék keletkezett.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Kijev került a dróncsapások kereszttüzébe. 
