A kormánypárt szerint a munkaidőkeret elszámolásának kitolása és a túlóraszám növelése azért jó, mert aki többet akar dolgozni, az ezáltal megteheti.
Munkások az Audi győri üzemében. Forrás: Audi Hungaria Motor Kft.
"A magyar gazdaság jól teljesít, az ország tartós növekedési pályára állt, egyre többen dolgoznak, nőnek a bérek és úgy látjuk, hogy sokan szívesen dolgoznának még többet. Ez elől szeretnénk lebontani a bürokratikus akadályokat, hiszen ez a munkahelyteremtés kormánya. Mi azt javasoljuk, hogy aki többet akar dolgozni és keresni, az megtehesse, ne legyen ezelőtt bürokratikus akadály."
Így magyarázta a Fidesz-frakció közleményében azt a kormánypárti törvénymódosító javaslatot, amely a munkaerőhiány miatt egyről három évre emelné a munkaidőkeret elszámolását, és 250-ről 400-ra növelné az éves túlórák számát.
"Modernkori rabszolgaság"
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a privátbankár.hu-nak azt mondta: nem tartja szerencsésnek, hogy a kormány előzetes egyeztetés nélkül tervez ilyen lépéseket. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a javaslat elfogadhatatlan, a Vasutasok Szakszervezete pedig azt egyenesen a modernkori rabszolgaság bevezetéseként értékeli.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.