A korábbi években drámai események zajlottak: az arab tavasz eredményeképpen Szíriában 2011-től polgárháború bontakozott ki, és az iraki síita-szunnita ellentét is kiéleződött, mindez megágyazott a valaha legnagyobb területet meghódító terrorcsoport, az Iszlám Állam kialakulásának. Rengeteg ember menekült hazájából: nagy részük 2015-ben a német kancellárt tekintette megváltónak, és mind hozzá igyekezett, ezzel kialakult a modern kor egyik legsúlyosabb menekültválsága.
Fordulat
A fordulat még abban az évben bekövetkezett: Amerika szervezni kezdte az új, működőképes iraki kormányt és a megfelelő haderőt, amely szembeszállhat az Iszlám Állammal, ugyanakkor támogatást nyújtott az igen hatékonyan harcoló kurdoknak mind Irakban, mind Szíriában. Oroszország pedig a bukásra álló Aszad elnök rezsimjének nyúlt a hóna alá Szíriában, jól felmérve, hogy csak vele lehet ütőképes erőt kiállítani az Iszlám Állam elleni harcra. Európában Angela Merkel pedig felismerte, hogy nem lehet az egész emberiség anyukája, így megszigorították a menekültek befogadását, egyúttal Törökországra hárult a feladat, hogy magánál tartsa őket.
Az Iszlám Állam felszámolása nem volt könnyű feladat, de bő két éves harc után idén végül sikerült. Irakban stabil kormány van, Szíriában pedig nagyrészt megszűnt a polgárháború, és orosz közvetítéssel valamiféle tartós békemegoldáson dolgoznak. A menekültáradat leállt, sőt, aki önként hazamegy, támogatást kap hozzá. Ugyancsak az idei év nagy előrelépése, hogy Szaúd-Arábia feladja a középkort, társadalmát modernizálja.
Egy ördöggel kevesebb
Idén egy afrikai ország Zimbabwe végre megszabadult sok évtizede uralkodó, és a gazdaságot tönkretevő diktátorától, ugyanez sajnos nem sikerült Venezuelának. A tavaly megválasztott, minden korábbitól eltérő stílusú és habitusú amerikai elnököt, Donald Trumpot megszokta a világ, jó eséllyel végig is kormányozza az elnöki ciklust. A legnagyobb probléma, amivel ő maga és a világ szembenéz, az Észak-Korea atomprogramja, mivel ez nukleáris háború veszélyét jelenti. Az utóbbi időben azonban a harcias felek mintha kiskaput hagynának valamilyen megoldásnak, ha máshogy nem, a jelenlegi helyzet befagyasztásával, további rakéta-, és atomkísérletek nélkül.
Nem jött be a szabadságharc
Idén két nép megpróbálkozott a függetlenség elérésével, az iraki kurdok teljes egyetértésben, a katalánok megosztottan. Mindkét kísérlet kudarcba fulladt, nemcsak azért, mert az anyaországok odacsaptak, hanem azért is, mert a nemzetközi közösség is ellenük volt. A kurdok esetében a szomszédok keményítettek be saját kurd kisebbségeik miatt, a katalánokat az Európai Unió sem akartak külön országként látni. A világnak mintha általában elege lenne abból a trendből, hogy egyre több ország van, miközben zajlik a globalizáció.
A régi-új szuperhatalom
Sajnálatos módon nem mozdult ki a holtpontról Oroszország és a nyugat, elsősorban Amerika kapcsolata. Még mindig erőltetik az Oroszország elleni szankciókat, noha azok teljesen értelmetlenek, viszonylag kevés kárt okoznak, és a szuperhatalmi státuszát pont az Iszlám Állam szíriai legyőzése által visszaszerző nagyhatalmat amúgy is nehéz lenne ilyen módon rákényszeríteni bármire is, különösen arra, hogy magára hagyja a korábbi elnök, Borisz Jelcin hibájából a határon túlra került, elszakított nemzettestet. Pedig érdemes lenne kibékülni: pont az Iszlám Állam leverése mutatta meg, mire képes a két szuperhatalom, ha csak egy kicsit is együttműködik.
Azt a hamis látszatot próbálják kelteni, mintha az ukrán hadsereg az összeomlás szélén állna. Putyin pedig nem enged a béke kérdésében. 
